Sikerült rendet raknom az asztalomon. Részben... Ez is eredmény! Persze így meg nem találok semmit. De ha egyszer nem is kerestem hetek óta, ami kint hempergett. Na majd most, hogy jól elraktam, mindjárt kelleni fog, de addigra elfelejtem, hová pakoltam. Mielőtt még összevesznék magammal, inkább folytatom a vezetékes távbeszélő készülékeim bemutatását. Ám lassan a végére érek eme általános ismertetésnek. Utána lesz bőven alkalmam az eddigi terveim megvalósításának. Ámde mik is voltak azok? Szerencsére rendelkezem feljegyzésekkel, ott azok a kis fehér cetlik az elemes mini-mixer alatt. Valamint az átalakított LB 37-esnek is keresni fogok más helyet. Meg az a már hasznavehetetlen nyomtató is elköszön hamarosan. Valamint ugye milyen honlap is látszik éppen a monitoromon? De előbb nézzük, mi van még a tarsolyomban!

Egy doboz alkatrész. Néha hozzájutok ilyesmihez. Amúgy is szomorú időszakom az ősz, erre a közelgő november elseje rátesz még egy lapáttal, és akkor elkezdek írni arról, hogy előző gazdája elköltözött az égi műszerészműhelybe, ócskás megszerezte, én pedig tőle. Konnektorba pisilés helyett inkább örülök annak, hogy nálam van és nem a szeméttelepen, nekem pedig feladatom lett befejezni, amit valaki elkezdett.

Egy kupac kopasz kukac helyett egy kupac csupasz kézibeszélő. És nem kagyló, mert az a tengerparton, meg a WC-ben van. Valamint értékes zsinórok. Olyan is van a WC-ben. Ha azt megrántod... Ezeket pedig ne rángassa senki fia, mert elszakad, elszakad, a zsinór és leülsz... Ja, nem a Bábu vagy című dal szövegét akartam idézni a KFT együttestől, hanem utalni arra, miszerint a Leoni szerkezetű eret nem kifejezetten a cibálásra találták ki. Mást kell huzogatni...

A legfelső réteg lehántolása után azért még akad bőven értékes kincs ezekben a dohányszagú papírzacskókkal teli dobozban. Előző gazdájával ellentétben engem nem a nikotin fog megölni. Legfeljebb a méreg, ha végül mégsem sikerül megjavítanom minden vezetékes telefonkészüléket.

Egynémely kidobott kiskutyákról szoktak ilyen képet közzétenni közösségi oldalon. Nekem legalább is ez jutott róla eszembe. Mindkettő szomorú látvány és mindkettőt meg is menteném. Jól is néznénk ki 60 négyzetméteren 240 darab ebbel! A készülékek legalább nem csaholnak... Ezt a képen látható példányt minden esetre megmentettem, bár állapota alapján inkább tartalék- alkatrész utánpótlás lesz. Na majd jól meglátjuk a nagy CB 35-ös felújító projekt keretében!

Ezzel a fajta készülékkel pedig az a híres német felügyelő telefonált. Kérdi egy alkalommal a kollégáját: - Te Harry, nem láttad a táskámat? - De igen Stefan, ott van a szemed alatt!

A 176-os számú CB 76-osomat azért kaptam elő és szét, mert valaki kérdezett némely csengőköri bizonytalanságok ügyében, s mivel sajnos már nem napi rutin nálam ilyen készülék javítása, ezért inkább jól utána jártam a dolognak. Nos arra a következtetésre jutottam, hogy valamely nyomtatott áramköri lapi fóliaszakadás, avagy hidegforrasztás, esetleg a kalapács nem megfelelő beállítása lehet e hiba oka.

Nagyjából a kilencvenes évek első felében egyszer csak elfogyott a hagyományos elektromechanikus alközpontok szerelési, javítási és felújítási igénye. Átmeneti megoldásként pár év alatt összeraktunk sokezer darabot a képen látható készülékből. Végül megszűnt az alközpontos csoport és más munka után kellett néznem. De természetesen előbb még mentettem néhány darabot ebből a telefonból, melybe indulatok nélkül kellett beszélni. Egy-egy erősebb megnyilvánulás esetén ugyanis recsegett a hallgató.

A Multiset 600H nem túl egyszerű, ellenben kib... bonyolult belseje. Valamint egy, az évek során előforduló típushiba és az erre általam kitalált megoldás, mindjárt mutatom.

Ebben a telefonkészülékben már nem igazán beszélhetünk automata rugócsoportról, inkább egy kis kapcsolóról, amit ez a kar működtet, ha letesszük a kézibeszélőt. Namost ez a kar idővel megfárad és eltörik. Ekkor jövök jól én és megragasztom. Aztán további használattól hangos évek múltán a javítás is megadja magát.

Ekkor megint én jövök (természetesen ismét jól) és veszem ezeket a CB 667-esben, illetve CB 76-osban, azoknak is a kézibeszélőjében használatos lemezrugókat, melyekből, a jó Isten tudja csak, milyen oknál fogva, de aránylag jelentős készlettel rendelkezem. Persze eredeti funkciójára még nem volt szükség, viszont egy lapos csőrű fogó segítségével remek pótlást lehet készíteni belőle a gyenge műanyag karra, melyet aztán végül jól rá kell majd ragasztani pillanatragasztóval.

Íme az eredmény. Arra azonban vigyázni kell, hogy a műanyag kar testénél jóval vékonyabb eredeti mozgató fül lehetőleg pontosan oda kerüljön vissza, ahonnan letörött. Valamint ezt a fajta, mindenképpen igen vékony lemezkét használjuk a javításhoz, máris mutatom, hogy miért.

A kapcsolót mozgató kar mindkét végállásában elég kiszámított a hely. A javító lemezfül elhelyezésére nem áll rendelkezésre még egy milliméter sem, ezért ha akár az anyag, akár a ragasztás csak egy kicsivel is vastagabb, vagy a műanyag fül nem kerül vissza pontosan az eredeti helyére, akkor a kar nem fog jól működni. Bal oldalon a csengő helyett már egy piezo hangszórót láthatunk.

Ez egy kibelezett kenyérpirító belső vázszerkezete. Azon viszonylag kevés készülékeknek egyike, melyet érdemes volt szétszedni és találtam is, mindjárt kettőt. Mármint hibát és megoldást is a hibára!

Az volt a probléma, hogy a képen látható kis zsákfuratos fekete műanyag fül először megrepedt, majd kettétörött és leesett. Így a helyébe lépő semmi már nem tudta bekapcsolni a fűtőszálat, ha beletettem a két szelet kenyeret a pirítóba és lehúztam a kart. Miután megtaláltam a darabjait a készülék aljában, azokat jól összeragasztottam, majd a biztonság kedvéért szintén jól kifúrtam és az eredeti helyett inkább ezzel a kicsit hosszabb anyás csavarral rögzítettem - szintén jól. Ezután már csak össze kellett raknom - megint csak jól - és azóta a kenyérpirító vidáman pirítja a kenyereket, miközben önfeledten zabálja az energiát a villamos hálózatból.

Ő egy nagytávolságú LB 55-ös telefonkészülék. Ez így ránézésre persze nem derül kiróla, hanem az alkalmazott alkatrészek értéke, valamint azok kapcsolás sorrendje határozza meg. Viszont itt jóformán minden abban a beöntött egységdobozban és az alaplapban van. Ezért tessék nekem bátran elhinni, amit írtam. A nagytávolságú változat rátesz még egy lapáttal a sima párhuzamosra. Annál több készüléket lehet egyszerre párhuzamosan kötni egyetlen érpárra. Ennél viszont azok a készülékek messzebb is lehetnek egymástól. Az az igazság úgy általában, bár ez csupán az én szerény véleményem, hogy mint ötlet, nem volt olyan rossz a szegényes ötvenes években. Azonban a lassú, de biztos fejlődés hamar kinőtte a hatvanas-hetvenes években és ehhez képest még a nyolcvanas, sőt, egyes helyeken még a kilencvenes évek első felében is használatban volt.

A nagytávolságú LB 55-ös kapcsolási rajza. Az a dupla akkora, 16 kiloohmos ellenállás akkor lép be a csengő áramkörébe, ha az induktort tekerjük és feladata az, hogy a saját csengőnk ne egye meg a csengetési feszültséget, hanem az inkább az ellenállomásra, illetve a központra jusson - már így elég szakszerűtlen fogalmazással. A hallgató áramkörében az egyik kondenzátor megakadályozza, hogy helyére tenni elfelejtett kézibeszélő esetén a hallgató lesöntölje a csngetést, amennyiben olyasmi érkezik erre a több készüléket párhuzamosan magába foglaló nagy hurokra. Na most nem biztos, hogy egészen érthető voltam. Mint ahogyan maga az elgondolás sem volt igazán az. Mondjuk egy hosszú, több kilométeres vezetékhurkon akár nyolc ilyen készülék is párhuzamosan van. Érkezik erre a hurokra egy csengetés, mint hívási szándék a legközelebbi központból, amely még üzemel, tehát nincsen átkötve időn túl. Máris érthetetlen vagyok, igaz? Viszont melyik készülék gazdája fogja felvenni a kézibeszélőt, ha nyolc lehetőség is van, mint a hívás célpontja? Másképpen nem lehetett ez, mint csak úgy, hogy vagy sejtették a hívás időpontjában, hogy a nyolcból körülbelül ki lesz ott a telefonnál és fogja felvenni, vagy pedig addig ismételték a hívást, amíg a tényleges hívott nem jelentkezett és addig akár hét másik nem hívottat is elküldtek szépen a francba, merthogy ő is rá van kötve erre a nbagyhurokra, csak éppen nem őt keresték. Elgondolkodom azon, mi volt abban az esetben, ha az, akit egyszer már jól kioktattak, hogy most nem őt keressük, másodszorra is felvette a telefont, hogy most meg hátha mégis ő kell. Más kérdés, hogy mire ezzel a módszerrel végre elérték a tényleges keresettet, addigra többeknek lejárt a személyi igazolványa, lezajlott egy világháború és még sorolhatnám.

Némi átvizsgálást és tisztogatást követően ez a nagytávolságú LB 55-ös jól eltávozik egy igen kiváló kolléga gyűjteményébe. Azért marad még ilyen típusú készülékem, meg aztán tervezek majd még jól beszerezni, ha és amennyiben arra megfelelő lehetőség lesz. Tapasztalatom, hogy nem annyira gyakori eme készülék előfordulása, de nem is ritka. Párhuzamos változatból viszonylag sok van, inkább soros, meg egy-két nagytávolságú kellene. Persze laikus nem tudja megmondani ránézésre, melyik változat van nála. Én sem minden esetben, de néha igen! Ehhez nem kell varázslónak lenni: a telefon fajtáját néha egy betűjellel feltüntetik az aljára szegecselt kicsiny alumínium táblán. De az ötvenes évek alaposságát meghazudtolóan nem mindig, így néha bele kell kukkantani, mert kapcsolási rajz azért általában van az egységdoboz oldalán.

Azóta nem tudom eldönteni, mióta nálam van, hogy érdemes volt-e. Mármint beszerezni a képen látható és meglehetősen viharvert állapotú aprólékot. Legalább négy bakelit kézibeszélő és három ujjkorong látható a képen, ez utóbbi elég ritka fehér holló manapság. Rozsdás tárcsa-romok is fellelhetők, alkatrész utánpótlás céljára azok is jók lesznek. Egyszer majd, amikor jól elkezdek régi számtárcsákat kitakarítani és megjavítani, mint újabb melléküzemág a hosszú téli estéken a kályha mellett. A dolog csupán ott hibádzik, hogy egyetlen normális hagyományos kályha nincsen ebben a lakótelepi betondzsungelben, valamint amennyi tervem van a télre, már rég kitavaszodik, mire nekiállok egyáltalán. Majd egyszer csak felfúvom a pofámat és jól hazamegyek anyámhoz, mert ott legalább van kályha...

Amennyiben a nagy fémházas kurblis telefonkészülék felújító művelet végzése közben jól rám esteledik az erkélyen, még mindig van egy lehetőség az alábbi fényképfelvétel elkészítésére. Persze ezt csak egyszer lehett ellőni, sokadszorra már unalmassá válik. Nem így az öreg telefonok felújítása, feltéve, hogy egy nap csak egy műveletet végzek és azt rövid ideig. Persze volt kivétel, szabadságom ideje alatt többször előfordult, hogy egész nap ezzel foglalkoztam. Haladtam is vele veszett módon, az tény. De mégis, valahogy jobbnak tűnt munka után, mintegy levezetésként, aznap csak egy kicsit előbbre jutni. Most meg már jóformán sötét van, mire hazaérek, nem beszélve a hidegről és az esőről. Pedig még maradt apróbb festeni valóm, legfeljebb azokat tavaszra hagyom.

Erről a meglehetősen viharvert készülékről egy másik képet már felraktam egy bizonyos közösségi oldalra. Igen tisztelt kolléga meg is állapította jól, hogy ez a telefon másutt bizony a kukában végezte volna. Merthogy én felújítom ám! Pedig tessék nézni, milyen nehéz napjai voltak - hogy finoman fogalmazzak. Nem elég a vastag rozsda, még jól oldalba is billentették, valamint fenékbe rúgták alaposan, bár ez utóbbi a képen nem látszik. Azonban kérem nekem elhinni, hogy van az alján egy k.... nagy horpadás. Azazhogy csak volt, mert e sorok írásakor már kikezeltem felsorolt betegségeit. S az a szép az egészben, hogy közben egyetlen kalapácsütés sem csattant el. Mindent némán, a műszerész satum segyítségével végeztem. Óvatosan befogtam a megfelelő helyen a munkadarabot, aztán belekapaszkodtam két kézzel és húztam, mint a répát. Most elképzelem, ahogyan jönnek mögém a fiaim, utánuk meg a kutya, a macska és a kacsa és együtt húzzuk, mint a mesében...

Görbe induktorkar, egyesek szerint kurbli. Sikeresen ráesett a készülék valamelyik előző, meglehetősen ügyetlen gazdájánál. Még szerencse, hogy az a fából készült fogantyúja nem sérült meg. Ellenben így nem lehetett már forgatni az induktort, mert a kar elakadt a házban. Gyanítom, hogy ez a kis baleset már leszerelését követően történt az egyébként meglehetősen súlyos készülékkel. Arra ellenben gondolni sem merek, hogy esetleg valaki szándékosan dobta le... A telefontársadalom teljes egészének átka és örökké tartó megvetése sújtsa ez esetben az illetőt!

Amíg a kurbli kiegyenesedik, nézzünk bele jól a készülék belsejébe! Ez nagyjából teljesen rendben van, esetleg majd némi műszerolaj szükséges az induktor fogaskerekeire, tengelyvégeire, illetve a zsanérokra. Viszont a festése az alaplap szélein körben nincsen egészen jó állapotban. Mindegy, ezen következő beszerzésű LB 37-esemet idén már nem szedem szét és újítom fel. Hagyok valamit jövőre is. Elég lesz végezni az eddig elkezdettekkel.

Uri Geller kanalakat szokott görbíteni, én pedig induktorkarokat és készülékházakat egyengetek ki. Hiába, nem vagyunk egyformák! Varázsige helyett én ezúttal is satut használtam. Érdemes megfigyelni, hogy a kar töve mennyire megkopott. Történhetett mindez azért, mert valahol nagyon hozzáért a készülékházon kiképzett lyuk széléhez hosszabb ideig. Vagy volt egy nagyon elállított ház, amit éppen csak hogy sikerült bezárni, mondjuk szintén egy leeséstől elszenvedett deformáció következtében. Jaj, de érthetetlenül fogalmazok! Szóval jó lesz ez még ettől további használatra. Egyszer, amikor már igen-igen ráérek, majd jól lelakkozom azt a fa fogantyút. Nem is volt még ilyen kurblim. De most már van!

A tűzoltó munkával helyreállított LB 37-es az erkély korlátján tölti a délutánt. Szó, ami szó, még egy alapos takarítás ráférne. De nem most, hanem majd jövőre. Meglehet, aztán ezt is szétszedem és újrafestem. Előbb azonban jól összerakom azokat, amelyeket erre az évre terveztem. Addig ez itt levegőzik és nézi az embereket, meg az autókat. Mármint ma délután, estére jól elpakolom egy dobozba.

Na ő viszont mindenképpen jóval rosszabb külső állapotban van az előző készüléknél. Jól van, lesz dolgom jövőre is! Csak legyek még addig. Nem, nem készülök, csak hát a mai világban... Nem is mertem a villanós változatot felrakni ide, mert azon még csúnyábbnak, rozsdásabbnak látszik. Most egyébként éppen a csengőcsészékkel vagyok elfoglalva. Pontosabban azon gondolkodom, hogyan lenne jobb: feketére festeni ezt is, mint a házat, vagy megpróbálni utánozni valamely megfelelő minőségű festékkel a krómozást. Azt hiszem, lesz majd ilyen is, meg olyan is, ha sikerül. Meg lesz olyan is, hogy nem is kell bántanom, mert nem kopott és nem rozsdás.

Mint ahogyan a külseje, úgy a belseje sincsen olyan jó állapotban ennek a másik LB 37-esnek. Meg kell ezt jegyeznem a táblázatomban, amelyben nyilvántartom összes készülékemet. Így jövő tavasszal csak elő kell szednem a leírás alapján felújításra kijelölteket és nem szükséges minden telefonomat újra átvizsgálnom. Pontos és alapos munkát kell tehát végenem, ha nem akarok duplán dolgozni. Márpedig nem szeretnék. Namost, ennek ellenére biztosan lesz mégis, ami valahogy kimarad a szaknévsorból. Szokott ez így lenni nálam! Őt mindenesetre egyszer jól ki kell takarítanom belsőleg, erre pedig megfelelőek ama bizonyos hosszú téli esték is a kályha mellett...

Teljesen átvették a hatalmat az LB 37-esek ebben a cikkben! Ez persze nem is csoda, mert például a képen két darab katonai eredetű készüléket látunk. Az unatkozó hadvezér foglalja el magát! Ezek a telefonok egészen tűrhető állapotban vannak. Na jó, apróbb rozsdafoltok azért előfordulnak. Megfigyelésre érdemes még ott elől az a fém cimketartó. Itt ugye alumínium táblácska szokott lenni a postai változat esetén. Aztán lesz még más eltérés, mindjárt mutatom!

A katonai LB készülék belső felépítése igencsak hasonlatos a vasúti változathoz. Tulajdonképpen csak az egységdobozzal és egy ellenállással több, mint a postai készülék.

Az alaplapra szerelt egységdoboz valójában két darab kondenzátort tartalmaz.

A készülék kapcsolási rajzáról ez a felvétel úgy készült, hogy a kinyitott házban fejtetőn álló papírt lefotóztam és a képet megfordítottam. Ismét csak letett kézibeszélővel ábrázolja a készüléket. Kissé hülyén vagyon ábrázolva mindenféle értintkező rugó. A lényeg, hogy van két párhuzamos egy mikrofarádos kondenzátor a csengő áramkörében, arra az esetre, ha a telefon mégis CB vonalon lenne használatban, bár egyéb utasítás nem szól további átalakításokról erre az esetre. Lehet, hogy az már hadititok volt és csak a katonai műszerész ismerte. Valamint az ellenállás, amikor az induktor karját megforgatom, hogy ne a saját csengő egye meg a csengető feszültséget.

Egyik este 8 óra után bemetnem még valamiért a gyerkőcök szobájába és ez a látvány fogadott. Namármost, van az a fáradtság ilyen esetben, amely ellenére még képes vagyok visszamenni a fényképezőgépért a másik szobába. A lényeg, hogy a hirtelen támadt és nekem tetsző fotótéma meg is legyen örökítve. Ez itt kérem Olivér fiam jobb lába, csak úgy!

A műalkotásom címe: Generációk. LB 37-es, már túl az állapotfelmérésen és leltározáson, egy új szerzemény piros CB 811-es, melyről még szeretnék némi szót ejteni, bár nem tudom, mit írjak. Valamint a mobilom, erősen "kell a ... munkámhoz, meg minden ... embert ezen lehet elérni, amúgy ... nem lenne" kategória. Nem szeretem, csak muszáj. Persze nem érintős. Megázna az első esőben és annyi. Az LB 37-est meg nem kell kivinni az esőbe. Ahhoz be kell menni, ha telefonálni akarok. Ez manapság már nagyon ismeretlen némelyeknek. A gurulós bőröndöt be kell húzni az ajtón, felcipelni a lépcsőn, mekkora macera!

Róla azt írom még, hogy egy korábbi példány lehet azzal az NDK számtárcsával, finoman szólva némi külső tisztítást igényel. Persze nem fogom mosógépbe tenni. 229-es leltári számú tárgyam, csak mert régen volt már eme mások számára szükségtelen adatközlés, viszont kivételesen fejből emlékszem rá, tekintettel arra, hogy végre kezdem utolérni magamat képkészítés, valamint cikkírás terén. Továbbá azt írom még, hogy nem tartok kacsát... Ja, nem ezt akartam, hanem azt, hogy nem tervezek több CB 811-est beszerezni. Hacsak nem vágnak hozzám ingyen egyet. Mindig ott van az a hacsak az ilyen elhatározásaimban ám...

Még mindig itt állomásozik az az LB készülék, mint ahogyan azt a szovjet csapatok tették ideiglenesen, azonban ők nem jól. De az is lehet, hogy egyszerúen csak feltűnési viszketegségben szenved. Szóval az előbbinél egyel több leltári számú zöld CB 811-esem most már de tényleg az utolsó ám azzal a későbbi lengyel tárcsájával! Kíváncsi kisfiú a szűkszavú kislányhoz: - Szia kislány! Hogy hívnak? Mi van a kosaradban? Hova mész? Mire a kislány: - Esztergomba!

A múltkor egyszer azt írtam a Philips-licenc CB 91 MM készülékről, hogy az volt az utolsó magyar vezetékes telefon. Nos, az az utolsó előtti és ez az utolsó: TD 92 MM. Szerintem ezt is vettük valakitől és olyan sok már nem készült, nem készülhetett belőle, mert ellepték aztán a piacot a sokféle és olcsóbb, meg a drágább, de nagyobb tudású telefonok. Aztán jött a mobil, meg más vezetékes szolgáltatók, s manapság, ahogyan hallom, az internet alapú telefonálás nyirbálja még tovább az amúgy is kegyvesztetté vált nagyományos vezetékes telefonálás tekintélyét. Na nem baj, én akkor is maradok a jó öreg hazai készülékeknél.

Piros színű CB 76-osból is körülbelül ez lenne az utolsó beszerzett darab, de mivel ezt a mondatot leírtam, ezért szinte biztos, hogy befigyel majd még jól néhány példány belőle. Már csupán babonából is.

Tessék csak nézni ezt a Kókány-féle bekötést! Így jár el a műszerész, ha csatlakozó dugó nélkül érkezik hozzá a készülék, ki akarja próbálni és nincs éppen kéznél másik dugó. Azt pesze nem írom, hogy jól jár el a műszerész ebben az esetben, de hát valamit valamiért, a partizán-próba is csak próba. Mert mi az ellenállás mértékegysége? Partizán/négyzetméter.

De hogy ekkora mocso9k legyen egy CB 76-os belsejében, amikor pedig aránylag zárt készülék! Na most úgyis jön a náthás időszak, majd jól beletüsszentek. Amitől pedig ráadásul még tele is fogom turházni... Nem, majd inkább jól kitakarítom... téli este... kályha...

Ez a gyerek meg nem rossz, csak eleven, mint egy ördög. A viszontlátásra!