Nem kacsa: immár tizedik részét vezetem elő a különféle telefonjaimat bemutató cikksorozatomnak! Ja de, kacsa. Mármint ezen a nyitóképen, amint éppen készül leszállni. A sok felesleges hápogás, meg szárnycsapkodás helyett jöjjön máris a lényeg, hogy miféle vezetékes távbeszélő készülékekkel rendelkezem még. Természetesen most is szigorúan a témához kapcsolódó képekkel ellátva. Hiszen arról vagyok én híres...

Már nem tudom megmondani, milyen megfontolásból szereztem be idén év elején ezt a telefonkészüléket. Meglehetősen koszos, a ház eleje alul le van töredezve, csatlakozója hiányzik. Ráadásul CB 555-ös szegénykém, az pedig nem éppen a kedvenc fajtám, mint az közismert. Talán olcsó volt és valamely alkatrész utánpótlása járhatott éppen a fejemben. A 196-os számot kapta nálam a nyilvántartásomban. Még nem tudom, mit teszek vele. Először is megmosdatom, aztán lehet, szerepelni fog az erről a típusról szóló önálló cikkemben.

A CB 555-ös semmitmondó alaplemeze. Valamint oszlásnak indult gumilábai. Miért nem lehetett ezt az anyagot használni később a 667-esben is? Mármint a fémet alaplemezként. Akár ha alumíniumból is. Elég lett volna vékonyabb, csak legalább fémből legyen. Persze, akkor miből írok majd törött alaplap-cserélős cikket? Na jó, önmagában nem elég téma egy egész íráshoz, de akkor is. Még mindig nem barátkoztam meg a gondolattal, miszerint egy telefonnak le kell fényképezni az alját is. Hirdetésekben láttam ezt, kipróbálom, aztán vagy átveszem, vagy nem. Sok értelmét mindenesetre nem látom. Hacsak az nem, hogy állapotfelmérem mindjárt innen is. LB 37-esnél például igen érdekes rozsdafoltok szoktak előfordulni, jelezvén, hogy nem lesz egyszerű a felújítás. De itt most semmi tennivaló nem akad. Semmi? Akkor honnan lesznek ide és még számos más helyre új gumilábak? Merthogy ezeken így ez nem maradhat. Összafogja az asztalt, leragad rá és még sorolhatnám. Megoldatlan kérdés ez kérem, amíg rá nem szánom magamat és esős őszi estéken boltokat nem járok utána. Vagy egy megfelelő éjszakán meg nem álmodom a megoldást, mert olyat is szoktam ám csinálni.

Az asztali lámpám fényénél készült felvételen látható, hogy az alaplemez felső szélén kimaradt egy kis terület a kalapácslakk festésből. Ide került a telefon gyári száma. Hogy az első két szám a gyártás évére utal-e, azt nem tudom. Elő kellene gyorsan vennem néhány 555-öst, hogy ez kiderüljön, de meg nem teszem én ezt most, az is biztos! Minden esetre előfordulhatott, hogy 1963-ban gyártottak még CB 555-ös készüléket, hiszen az átmeneti CB 666-os majd csak három év múlva jött.

Egyszerű, mint az ötvenes évek: aki nincs velünk, az ellenünk van. Például az az egységdoboz időnként nagyon ellenünk tudott lenni. Na azért az az ötvenes évek ennyire nem volt egyszerű, ahogy hallottam. De ilyen telefont én már nem cseréltem, nem javítottam. Pontosabban, ha bejött egy 555-ös készülék, azonnal ment a selejtbe és CB 76-ost adtunk ki helyette. A nyolcvanas évek második felében, amikor dolgozni kezdtem, már a 667-eseket se adtuk ki újra. Legfeljebb 76-os házzal és NDK tárcsával, de később már ez is szentségtörésnek számított. Erről majd a hibrid sorozatom második részében bővebben is szólni fogok.

Na tessék, erről beszéltem: ez a CB 555-ös az első munkahelyem elődjénél járt, pontosan 12 évvel a munkába állásomat megelőzően. Aztán egy nagy vasbeton üzembe költöztették az asztalosokat a készülékjavítókkal, meg az alközpontosokkal - ez utóbbi voltam én - és akkor már hegyekben állt a hátsó udvaron az ilyen régi bakelitházas holmi. Most meg vakarhatom a fejemet, hogy honnan lesz nekem szövetborítású zsinórom, meg hasonló csecsebecséim, amik abban az időben még bőven fellelhetőek és bekészletezhetőek voltak. De mára lassan még műanyagból sincsen tartalék.

Ez a rondaság egy orosz TAK 64-es típusú távbeszélő készülék. Eszem ágában nem lett volna beszereznem, de csak azzal az 555-ös magyarral együtt adták olcsón. Jól is néznénk ki, ha mindenféle készüléket begyűjtenék a hazain kívül is, ami nálunk előfordult. Néha azonban befigyel egy-két ilyen idegen is. Ez a borzalom valami fos minőségű műanyagból készült és ez még csak a kisebbik baj. Nézzük csak!

A telefont, mint minden mást is az oroszok, többek között a németektől lopták a második világháborút követően. Ez a készülék eredetileg dögnehéz bakelitből készülhetett, ám az orosz mérnökök kitalálták, hogy gyártsák inkább műanyagból. Igen, de a bakelithez képest pillekönnyű műanyag meg sem mozdította a körülbelül egy tankhoz méretezett automata mechanikát. Erre lett megint nagy tanakodás, melynek eredménye egy-egy fémgyűrű a mikrofon és a hallgató fedele alá, valamint egy furcsa fémszerkezet a készülékházra és az egész így együtt egyfajta zárat képez, ami a letett kézibeszélőt a helyén tartja, súlyától függetlenül. Igen, de így meg a kézibeszélőt felvenni, illetve letenni felér egy kisebbfajta testépítő edzéssel. Ha beszélni szeretnénk, akkor egy kézzel a készüléket, egy kézzel pedig a kézibeszélőt alaposan megmarkolva rántunk egy hatalmasat, majd megvárjuk, amíg barátunkat elviszi a mentő és kicseréljük ezt az elfuserált telefont.

Íme a zárszerkezet másik fele a készülékházon. És ezért kellett nem tudom, hogy hány évet tanulni a szovjet egyetemen! Persze, ha apuka párttag volt, a nagypapa meg harcolt a friccek ellen, akkor nem számított, ha nem volt ész...

A számtárcsa majdhogynem a telefon legszebb része, bár félek, hogy finoman szólva ez sem saját szellemi termék.

A készülék alja hasonlóan egyszerű, mint a mi CB 555-ösünké, csak talán a gumilábak tartósabbnak bizonyulnak. 1970-ben készült a Szovjetúnióban és 1700 gramm a súlya, ezeket az adatokat feltétlenül fel kellett tüntetni rajta, belepréselve a fémlemezbe.

A TAK 64 belseje. Kábelforma, jellemzően forrasztva, egy mikrofilter nevű szűrőegység, mindjárt a vonal bemenetén, de ez majd a kapcsolási rajzból fog jól kiderülni, amit a végén mutatok meg. Most ne azt mondja, amit a műsor előtt megbeszéltünk, hogy majd kérni fognak... Egy nagy kondenzátor a csengő körébe, indukciós tekercs, a csengő, tank-méretű automata rugócsoport és a csavaros szorítósáv. A készülékházban pedig az a furcsa zárszerkezet... Mondom én, hogy harckocsinak készült ez, nem telefonnak!

Íme az ígért kapcsolási rajz. Komoly szűrőegység mindjárt az elején. Micsoda zavarokkal teli elektromos hálózat lehetett a Szovjetúnióban! Nem mintha csak a mi házunk nem lenne tele laza égett kötésekkel... A rajz a telefont letett kézibeszélővel ábrázolja. Érdekes továbbá megfigyelni, hogy a csengő soros kondenzátora a kézibeszélő felemelését követően átmegy soros RC tagba szikrát oltani.

Na akkor most dobok még egy szaltót, mint Magdi anyus a Barátok köztben, hogy növekedjen a nézettség. Szóval ez a kép már volt egy korábbi cikkemben is. Ön megvette már Karácsonyra? Nekem ebből megmaradt egy csomag gumicukros változat tavalyról. A kutyának nem kellett a családból, most meg már nem érdemes megenni (nem is lehet, már a kutya sem tudná elrágni), ezért jó lesz az idei fára dísznek. Utána pedig elteszem jövő Karácsonyra. Nem is rossz módszer, egyszer kell csak megvenni a pocsék szaloncukrot olcsón, utána évekig fel lehet használni. Azt meg ki mondta, hogy meg kell enni? Ez ám a kihívás, ott van az ember szeme előtt és önmegtartóztatja magát. Ebben segít, ha direkt ehetetlent vásárolunk, manapság van bőven ilyen fajta.

Ő is volt már, de ismétlés a tudás, az anyja - ahogyan Galambos tanár úr szokta volt mondani szakközépben. Emlékszem ám én a régi tanáraim kedvenc mondására, majd jól felelevenítem itt, e sorok mentén. Szóval ő volt az a romos LB 37-es, aki előbb rugóját adta egy társa felépülése érdekében, akinek pedig csak erre az egyetlen alkatrészre volt szüksége, hogy működjön, hogy összerakhassam. Azóta aztán már jól szétszedtem, kikalapáltam, lerozsdamaróztam, lecsiszoltam és lefestettem, hogy majd a hosszú téli estéken jól összerakjam a kályha mellett ülve. Mindeközben egyetlen árva fotó sem készült! Mostanában valahogy elment a kedvem attól, hogy minden fogás után pártértekezletet tartsak - aki olvasta az előző cikkemet, azt ezt érti. Aki nem, az olvasson vissza! Tehát inkább dolgozom és nem fotózom, így jobban haladok.

Vezetékes távközléstechnikai együttállás, csak hogy a két hobbimat összekössem. Ez a vasúton szokás, amikor két, vagy több jármű áll egymás mellett, s ráadásul még pályaszámuk is megegyezik. A képen a 011-es, 111-es és 211-es számú telefonkészülékeim láthatók. Közös tulajdonságuk pediglen az, hogy jelenleg egyik sem üzemképes. Mondom jelenleg. Az elől álló CB 555-ösnek döglött az egységdoboza, a középső CB 667/76-os hibridnek törött az alaplapja és nincs jól bekötve, a hátul álló vasúti LB készüléket pedig még nem sikerült szóra bírnom. Igaz, eddig nem is törtem össze magamat ennek érdekében, valamint volt, s még van is más, fontosabb dolgom. Na de majd a hosszú téli estéken a kályha mellett, tudják!

CB 76 MM No 198. Állapotfelmérés, leltározás, talán némi tisztítás (túlzásba nem vittem), egyébként pedig semmi különös.

Hacsak ez nem: filctollal ráírva egykori gazdája telefonszáma és neve. Tehát korábban valami fővárosi környezetvédő szervezeté lehetett ez a készülék. A környezetvédelemben pedig hiszek, bár nem tudom, meg lehet-e még menteni ezt a bolygót. Minden esetre ezt a telefont megmentettem magamnak, bár némi külső takarítás azért ráfér. De ami késik, nem múlik. Ezért is örök a MÁV, ezt már tudjuk. Stílusosan valamilyen, környezetet nem károsító vegyszerrel fogom lepucolni: igen, a hosszú téli estéken...

Ez a műalkotás csak úgy magától jött, hátranéztem és fantáziát láttam benne. A kép címe: A sárkányok sorompókat esznek éjjelente. Tessék értelmezni és jól befogadni a művészi élményt!

Egy híján kétszáz: ő a 199-es sorszámú készülékem, sokadik piros CB 76-os, fehér NDK számtárcsával. Tényleg, hány darab ilyen készülékem is van nekem? A kétszázas nem fog szerepelni, mert emlékeim szerint volt már és nem is találok róla fotót a bemutatásra váró készülékeim között. Figyelmet érdemel még az asztalomon uralkodó viszonylagos rend. Igen, ez még annak számít. Látnák csak a mostani kupit! Na majd holnap jól rendet rakok. Fel is írom gyorsan valahova: holnap. Például a kéménybe korommal? Erre hétfőn is lehet majd hivatkozni, hogy de hát hiszen oda van írva, hogy holnap...

Az előzőhöz hasonló szögből készített felvétel immár a 203-as számú fekete CB 667-esemről. Azt a végletekig összegyűrt készülékzsinórt azzal a gyorskötözővel nem én követtem el! Mint ahogyan az első cimketartó helyett felragasztott öntapadós matricát sem. Elmondható még róla, hogy nem lötyög benne semmi, valamint elsőre működik, e két dolog nagy szó egy 667-es esetében, merthogy vagy laza, vagy üzemképtelen.

Egyel nagyobb leltári szám, zöld 667-es, kissé viharvert állapotban. Hova lett a rideg műanyag gyűrű a számtárcsa alól? Gondolom kettétört és kiesett. De akkor lelazult a tárcsa is, meg kellett alulról húzni azt a két csavart. De azok meg méretes csavarhelyek azon az alumínium öntvény tárcsaházon és nem lehet beljebb hajtani a csavarokat. Mindegy, már nem emlékszem, hogyan, de rögzítette előző gazdája. Ez a kép még a tavasszal készült, konkrétan nemzeti ünnepünkön. Ahelyett, hogy a Petőfi képpel vonultam volna fel, ilyeneket állapotfelmérek. Gondolom, rossz idő volt aznap...

Killakikitt? Tudom, az egy magyar zenekar. Ez pedig korántsem az, amit a doboz tetejére rajzoltak. Lassan meg is lepődnék, ha egy cipős dobozomban cipőt találnék.

Itt kérem a 172-es számot viselő zöld-fehér CB 667/76-os hibrid lakik (biztos fradista volt a műszerész). Valamint egy vadonatúj fekete 667-es készülékház. Ők azóta már szerepeltek a hibrid projektről szóló első cikkemben. Lesz ám annak is folytatása! De nem a héééten, merthogy még mindig jól festek. Kihasználva minden maradék időt és persze még mindig LB 37-es készülékházat. Utolsó métereket rovom e sorok írásakor ez utóbbi témában.

Kinyitom a dobozt és ez a látvány fogad. Ez a nő azzal a fapofával és a fültokkal a fején. Szegény postás meg ordítozhat a kapuban estig. Legyek gonosz? Ilyenkor kell pontosan a fűnyíró elé célozni egy nagyobb darab kővel. Egyébként is imádom azokat a kiadványokat, amelyekben igyekeznek meggyőzni arról, hogy a szántás, a vasöntés, vagy mondjuk a szénfejtés milyen könnyű és szórakoztató elfoglaltság. Még szerencse, hogy a szelektív hulladékgyűjtő éppen a házunk előtt van. Gyorsan megy le az ilyesmi, de még esőben is. Egyetlen kivétel, ha éppen papírgyűjtés van a szintén közeli iskolában.

Egyébként pedig ő volt abban a dobozban a sok papír-szemét között. Egy hibrid 667/76-os, megfakult kézibeszélővel és csálé (micsoda szakkifejezés!) ujjkoronggal. 212-es számú leltári tárgy. Kezdem azt hinni, hogy ezen közléseim a kóbor kutyát sem érdeklik. De én még hiszek benne, hogy ez fontos. Aztán majd úgyis rájövök, hogy persze nem. Azonban itt nem volt elegendő csak megigazítani és rögzíteni azt az ujjkorongot. Utánra rögvest kiderült, hogy más, nagyobb baj is van ám: valaki olyan kenőanyaggal kezelte a tárcsa belsejében a műanyag fogaskerekeket, amitől azok kilágyultak és a felhúzott számtácsa nem fut vissza, szorul. Még egy okkal több a visszaalakításra. Aztán lehet, még meggondolom, hogy ő szerepeljen-e a hibrid projekt következő cikkében. Mire bejön a hideg, meg kell néznem, van-e hozzá még a 667-es házon kívül vajszínű kézibeszélőm is. Ha nincs, akkor ez a beteg megy az elfekvőre.

Már megígértem magamnak, még e lap hasábjain is, hogy nem szerzek be több kanárisárga CB 76-ost, már el is adtam egyet a meglévő négyből, erre árukapcsolással nem beesett egy újabb? Na mindegy, ennyit a nagy elhatározásokról dióhéjban. Kapott egy 205-ös számot leltárilag - tudom, kóbor kutya - aztán ment befele a raktáramba.

Impresszió. Lehet elemezni, hogy a művész mit akart elmondani eme alkotásával. Történt, hogy rám esteledett az erkélyen, LB 37-es felújítás közben. Kint volt éppen a fényképezőgépem is - minő csoda mostanság - és eszembe jutott, mi lenne, ha megpróbálnám az egyik példányt lefotózni az utcai lámpa fényénél. Na többek között ez lett belőle. Nesze neked művészi kifejezés, meg ilyenek! Egyébként pedig inkább úgy kellett volna, hogy csak felteszem a képet és adok neki valami találó rövid címet. Például a vakasszony visszanéz a vonatkerékpumpálóra, vagy ilyesmit.

Kicsit várok, amíg a Kedves Néző megemészti a látványt, aztán némi magyarázat. Szóval az úgy volt, hogy a régi fémházas kurblis telefont mindig feketére festették, valami íratlan szabály következtében. Aztán később kisebb darabszámban megjelentek ilyen színezésbeli eltévelyedések is. Nemrég olvastam egy olyan lehetséges magyarázatot, hogy ez 1945 után lett volna jellemző a kommunista rendszer kialakulásával párhuzamosan. Mint ahogyan az is, hogy a csengő kalapácsát védő lemez feliratából kiütötték a "Kir", azaz Királyi szót, jelezvén, hogy ez már nem a háború előtti Magyar Királyi Posta, hanem ez már a háború utáni Magyar Posta. Én meg nem hiszem, hogy ez a pirosra festés a kommunizmussal magyarázható, hiszen akkor tömegével végezték volna. Azt már inkább elfogadható magyarázatnak tekintem, hogy bizonyos speciális területeken használt készülékeket jelöltek eleve ezzel a színnel. Például a piros színű LB 37-es tűzjelző készülék lehetett. Szakmai szempontból azonban ezt azért nem tartom hihető magyarázatnak, merthogy éppen az LB rendszer az, ami folyamatos felügyeletet, karbantartást igényel, egy hónapokig nem is használt tűzjelző LB készülék nem fog működni ennyi idő után, ha egyszer csak hirtelen felkapom a kézibeszélőt. Nem veszem észre, ha időközben elfújta a szél a légvezetéket és még sorolhatnám. Persze, ahol és amikor még nem volt más, nem volt jobb...

Tehát őneki a festése is kopott, ami még nem lenne akkora baj, le lehet csiszolni és újrafesteni tetszőleges más színre ezt a fémházat. Tényleg, még talán fehéret láttam ebből a fajta telefonból, s mondtak olyat, hogy az kórházban volt valaha használatban, illetve van már két szürkém is belőle, mint szintén utólag átfestett példány. Egyszer pedig láttam belőle kalapácslakk kéket. Valamint, ha már a kérdésnél tartunk, a nagy készülékház felújító projekt keretein belül jelenleg én is kísérletezem a feketétől eltérő színű házak előállításán, na de nem lövöm le a poént, erről majd később részletesen is szólok. De hogy Kókány Berci barátunk a bakelit kézibeszélőt és a bakelit kézibeszélő-tartót csiszolatlanul szintén lefestette, na az már borzalom, meg rettenet! Mert megfordult ám az én fejemben is, hogy egynémely megfakult, fénytelen, kopott kézibeszélőt, készülékházat próba-képpen én is lefessek, külső állagát próbálva meg javítani ezzel, na de könyörgöm, szigorúan csiszolást követően! Meg annak már úgyis mindegy alapon. Nem vagyok egy festőművész, de annyit én is tudok, hogy min tapadjon meg az a szerencsétlen festék? A sima felületen? Tessék nézni, milyen szépen pereg le az előkezeletlen kézibeszélőről, a képen ugyan nem látszik, de én kézzel, körömmel le tudtam kaparni. S mint azt utólag be kell vallanom, e kézibeszélővel végül szétszedést követően meg is tettem. Mármint le is szedtem róla a könnyen eltávolítható piros festéket. Legyen az csak eredeti fekete. Mondanom sem kell, alatta a bakelit felülete fényes volt!

A piros színű telefonkészülék belsejében ez az öreg patkós induktor látványa fogadott. Na meg a penészes állagú kábelforma. Valamint a tudat, hogy Bercink a szétszedetlen csukott készülékházat festette pirosra. Hát én ezt így, ebben a formában nemtudom elfogadni. Eleve, ha festek, akkor előtte szétszedek és felületkezelek. Meglehet, rosszul vagyok összerakva, de így gondolom. Valamint egyel több kábelforma kell majd, amikor beindítom azt a melléküzemágat. Bár nem számoltam össze, hány darab készülékem igényel új kábelformát. Mindegy, legyártom hozzá a sablont,legyártok öt kábelformát és ha kiderül, hogy annyi nem elég, legfeljebb legyártok majd még ötöt. Sablonom akkor már lesz hozzá. De valami nagyon pontos méretet kell megmintáznom és ügyelnem arra, hogy a hosszú vékony csavarok éles részei ne vágják fel a vezetékszálak szigetelését. Annak idején ezt műanyag csövekkel oldottuk mag, valahol nekem is van ilyenem. Meg aztán nem dobom el a feleslegessé váló szigetelés-darabokat sem. Olyan sok ide abból nem kell, nem lesz egy bonyolult ez a munkadarab: öt szál vezeték az automata rugócsoportra, kettő a csengő tekercsére, kettő az induktorra, négy az indukciós tekercsre és hat a csavaros szorítósávra. Valamint az a tartalék hurok az esetleges átalakításhoz.

Békéscsabáról érkezett, néhány más, ennél is érdekesebb holmi társaságában. Rögtön mutatom azokat is, előbb azonban arról, hogy ő azóta már szép fényes új festésnek örvend. Csak még nem raktam össze. Meg aztán erről olyan sok fotó megint csak nem készült.

A mindent elborító rozsdán kívül az a nagy baja még a No 214-esnek - csak azért is leírom, mely leltári számmal láttam el jól - hogy nincsen neki kábelformája. Már megint! Ellenben előző gazdája próbált valami vezetékelés-féleséget kókányolni bele, nem túl nagy sikerrel. Egy indukciós tekercset kell még szereznem bele. Szóval szándékom továbbra is fennáll, ez is fog még működni!

Ez egy vezetékes átviteltechnikai berendezés egyik fiókja. Ennyire emlékszem belőle. Alközpontos lettem, nem átviteles, így nem gyakorlatoztam ilyen berendezésen. Pedig volt összeállítva a tanműhelyben. A végzett műszerész tanulók alapvetően három területre mehettek: főközpontosnak, alközpontosnak, vagy átvitelesnek. Esetleg távírósnak, bár az elég hamar kihalt. Mármint, ha a szakmán belül maradtak. Volt olyan osztálytársam, aki pedagógus lett végül. Ez a fiók az előbb látott LB 37-essel együtt érkezett, de volt még a dobozban más is, amiről aztán végképp semmit se tudok.

Íme: aukciós honlapon szoktak ilyen címet adni a hirdetésnek, hogy nemtommi. Meg valami izé. Számtárcsás telefonkészüléket hirdettek egyszer úgy, hogy forgótárcsás használati eszköz. De hogy ezen a képen mi van? Jó, odáig eljutottam, hogy nagy valószínűséggel valami LB rendszerű átviteltechnikai berendezésnek az ő fiókja lehetett telefonközpontban. Van benne induktor, csengő, néhány más alkatrész, vezetékek, egy távbeszélőkulcs, meg az a furcsa foglalat az elején. Még egy kicsi teleptartó doboz is található benne. Majd jól előveszem és megvizsgálom, kielemzem ama bizonyos hosszú téli estéken a kályha mellett. Hogy mire fogom használni, azt viszont még nem tudom.

Akik emlékeznek cikkem elejére és a CB 555-ös belső felépítésére, azoknak jöjjön végezetül egy érdekesség. Ő is CB 555-ös, csak a szovjet exportra készült, kibővített változat! Egy sokkal összetettebb, s persze nagyobb egységdoboz, tetején számos átkötési lehetőséggel, attól függően, milyen hosszú vonalra csatlakoztatva milyen belső csillapítást szeretnénk a készülékben beállítani. Felhívnám továbbá a figyelmet a csengőre! Igen, itt debütált először a későbbi CB 667-esben ismert és alkalmazott készülékcsengő. Na majd erről is részletesen írok később...

Ez a gyerek meg változatlanul nem normális! További jó szórakozást kívánok!