Mit mondanának abban az esetben, ha egy ilyen aranyos kacsa repülne be az ablakon? Elég szürrealista kép lenne, az bizonyos. De hát nem lóghat mindig fényképezőgép az ember nyakában, kamerás mobillal meg nem ér - ismerve ugye engem. Marad tehát az a remek fotós, aki ilyen jó képeket tesz fel ama bizonyos képmegosztó oldalra. Egyszer majd lesz más is, de most kacsás időszak van nálam. Mai mottója e nyitó felvételnek: úgy vitorlázok a különféle távbeszélő készülékeim között, mint ahogyan ez a csőrös sápogó teszi azt a szélben. A nyár e sorok írásakor két nap múlva véget ér, mert minden nyár véget ér, sátrat bont a kósza szél, a messziről jöttek messze vannak már... Ja nem a Neoton régi slágerét akartam írni, bár felhívnám a tisztelt figyelmet, hogy ezeket fejből szoktam nyomni, most inkább mégis következzen telefon-válogatásom kilencedik része. Mikor? Hát persze, hogy a héééten...

Ha már nem lenne mit tennem az LB 37-esekkel, ha elfogyna minden olcsón megvásárolható és felújítható fémházas kurblis készülék, akkor talán ez lenne a következő típus, amivel kifejezetten foglalkoznék tovább. Ideális állapot, másfelől rémálom: nem szeretném, hogy ne legyen több LB 37-es, amit valamilyen formában meg kell munkálni! Legalább is ezt így gondolom pillanatnyilag. Mivel azonban a jó öreg LB 37-es egy darabig még biztosan munkát ad, ezért legfeljebb párhuzamosan mellette tudok foglalkozni a képen is látható és a gyűjteményemben 182-es számot viselő piros CB 667-essel. Számos, nálam komolyabb gyűjtő itt húzta meg a határt: a CB 555-ös az utolsó telefon, a 667-es már nem az. Nálam eggyel odébb van ez a vonal...

Készülékeimmel eltöltött időmet és a hátralévő feladatokat mérlegelve ilyenkor jönnek olyan ötletek, hogy a nap 24 órából áll és még ott az éjszaka, meg klónozás - tudom, feleségem szerint, aki ma is sikeresen átesett egy kisebb készülékhegyen az immár raktárrá vált nagyszobában, szóval szerinte belőlem egy is sok. De ami az időmet illeti, hát ha már az első klón meglenne, lassan jöhetne is a második. Visszatérve a képre: na mi a furcsa rajta?

A piros színű CB 667-est általában fekete műanyag alaplappal szokták szerelni, mint ahogyan a zöldet és a szürkét is a fekete mellett. Vagy ez csak nálam maradhatott meg ebben a formában vajon? Feltenném a kérdést, ha tudnám, hogy kapok rá választ: fehér csak a fehérhez, pontosabban vajszínű a vajszínűhöz dukált? Hogy aztán mennyi volt a raktárkészlet egyikből és a másikból, meg hogy mikor fordult meg az arány és volt muszáj már fehéret alkalmazni a fekete helyett, azt nem tudom. Tehát itt jó eséllyel egy felújított készüléket látunk. Vagyis inkább "rakjunk össze egy működőt a rendelkezésre álló alkatrészekből" típusú készüléket. Gondolok itt például a számtárcsa zsinórjait borító fekete műanyag csőre. És számos más apró jelecske, árulkodó. Amúgy pedig későbbi, olyan hetvenes évek első fele, nem túl messze az első CB 76-os születésétől. Na egy olyat kellene még valaha szereznem: mármint 76-ost a hetvenes évek második feléből. Még csak nyolcvanas évekbeli 76-osokkal találkoztam, lassan már azt kezdem hinni, hogy a legelső 76-os nem 1976-ben készült, hanem jóval később...

Sohasem akartam kifésülni ezt a csak látszólag kócos vezeték-rengeteget. Ez kérem így van jól. Valaha szerettem is kötni, főleg, amikor már fejből ment az is, meg a javítás is. Meg aztán olyan sok baja nem tudott lenni szegénynek. Jó, azért volt benne, ami el tudott romlani. A panel töréséből adódó fóliaszakadás például a másik oldalon. Ugye mindenki észrevette az alátétek fölé bedugott apró sarukat? Na így nem szerelünk CB 667-est, minden sarunak az alátét alatt van a helye. Ez már szakmai ártalom nálam, mint az, hogy kagyló a WC-ben, meg a tengerparton van. A telefonnak pedig kézibeszélője. Szakközepes Géza osztálytársam találmánya volt anno a hibrid kézikagyló. Ő fogja olvasni ezt a cikket, ide tehát egy mosolyt tessék elképzelni!

Bolgár TA 3100-as típusú készülék, erősen CB 667-es beütéssel. Már ami a számtárcsa ujjkorongját, valamint a zsinórokat illeti. Amúgy pedig a TM 50-eshez hasonlóan egy régebbi nyugati fajta koppintása. Alapvetően ugye magyar készülékeim vannak. Ilyen ritka fehér hollók mégis úgy kerülnek hozzám, hogy rátalálok egy több darabos gyűjteményről szóló ellenállhatalan ajánlatra, azt sikerül begyűjtenem és abban lapul a mi kis bevándorlónk. Na őt most picit kivesézzük!

Mindjárt az alaplap nagyon furcsa. Mert mik ezek az olvadásnyomok a négy gumiláb körül? Osztottam-szoroztam és arra a következtetésre jutottam, hogy semmi egyéb, mint a minden bizonnyal pocsék minőségű műanyag. Ha ugyanis hő hatására történt volna, vagy vegyi reakció által, akkor az a másik résztvevőn is látszana. Esetleg utólag kicserélt lábakat próbáltak volna meg ezzel a módszerrel rögzíteni? De akkor az is látszana a lábakon, valamint mik azok a félkör alakú másik bemélyedések a ház alján? Jó eséllyel  alatta maradt vezeték okozta nyomok. Szóval érdekes.

A készüléknek az ő belseje a ház levétele után. Az a gumiláb körüli olvadás csak nem hagy nyugodni. A szintén kicserélt zsinórok bevezető és tehermentesítő részei körüli olvadásnyom láttán az jutott még eszembe, hogy esetleg ezeket előre méretre olvasztotta az előző gazda, így már könnyen befért az új alkatrész. Mondanám, jó lenne akkor látni egy eredetit, összahasonlítás-képpen. De el nem kezdem keresni, az biztos, éppen elég dolgom van enélkül is. Mire pedig nyugdíjas leszek, addigra már régen nem lehet beszerezni ilyesmit. De azt is például miért gondolom, hogy én annyira rá fogok érni, ha nyugdíjas leszek? Még minimum 18 év, azt meg is kell ám érni!

A készülék kapcsolási rajza itt is a ház belsejében került elhelyezésre. Ebben az esetben is letett kézibeszélővel rajzolták meg, a K1 és K2 akarna lenni az automata rugócsoport. A HH, vagy NN jelű érintkező rugók pedig a számtárcsához tartoznak. Érdekes, hogy elvileg egy ködfénylámpa is van a csengőkörben, gyakorlatilag azonban nem került beépítésre.

A számtárcsa levételét követően annyira ismerőssé válik minden. Nem csoda, hiszen ugyanaz a cég gyártotta ezt is, mint a TM 50-est. Főleg az a csengő nagyon hasonlít az abban alkalmazott változatra, de a panel és az alkatrészek színei is árulkodnak. Látszik továbbá, hogy tényleg kimaradt a glimmlámpa és az automata regulátor nevű alkatrészt is csupán egy átkötés helyettesíti.

A számtárcsa ebben a formában nem sokat árul el magából és mi az a kis szürke dobozka ott fent a panel jobb oldalán?

Sajátos sokkvédő dióda két darab régi, feltehetően germánium tranzisztorból - nem néztem meg. Valamint néhány kicsi saru, hát persze, hogy az alátét fölött! Én már ennél csak rosszabb leszek, tessék rá jól felkészülni. Az a homályos oxidos kontakt ott a jobb alsó sarokban nem biztos, hogy olyan jó csengőhangot eredményez. Na majd a hosszú téli estéken jól kigyomlálom én ezt a gazos kertet - gondolom, miközben hosszú téli esték már lassan évtizedek óta nincsenek, csupán emlékek szintjén.

Mert ki lakik abban a szürke kockában? Hát persze, hogy a kissé szétbonyolított automata rugócsoport, amelyről nem sikerült éles képet alkotnom. Bezzeg azok a kettő tranzisztorok mindig a középpontban szerepeltek!

A számtárcsának az ő nem annyira izgalmas belseje. Valószínűleg ez is nyugati mintáról történt másolás esete.

Következő páciensem elég reménytelen eset: alkatrész-utánpótlás állapotú fekete CB 667-es, szám szerint a 185-ös. Az, hogy piszkos, még nem lenne olyan nagy gond. A kopással már nem tudok mit kezdeni, bár éppen azon gondolkodom, hogy olyan készülékházakon, melyeknek már mindegy, például törött példányokon meg kellene próbálnom valamiféle felületkezelést, mondjuk polírozást. Ha sikerül, ha nem, úgyis megy a kukába.

A megfáradt anyagú gumiláb cseréje még csak-csak megoldható lesz, bár a készülékzsinórral együtt lassan ez is növekvő fejfájást okoz nekem. Lassan már semmi sem lesz ezekhez a régi készülékehez. Például a jó öreg LB 37-eseken sem találtam még ki a gumilábak pótlását. Pedig aztán ott van igazán elöregedett láb, sőt hiányzó láb és a telefon vassegge kapirgálja az asztalt.

A Telefongyár, avagy Terta és egy különös embléma, kihagyott magánhangzók után különös formába görbített mássalhangzók. Vajon mit akartak jelképezni? Miért, a Röltex Rózsi mit akart jelképezni? Korai példány, 1970 szeptemberében készült. Jó lenne akkor mégis megőrizni. Ha későbbi darab lenne, akkor pedig azért szeretném megtartani. Szeretem a 667-eseket, nálam az még telefon.

Ami mégis problémát jelent, az a túlerőltetett csavar, avagy leejtés következtében eltörött, amúgy is sérülékeny merev műanyag alaplemez. Valamint a túl rövid távolság miatt árnyékot vető objektívvédő gyűrű. Bűnügyi technikus pár napig ellenne, annyi ujjlenyomat van ezen a készüléken!

Mondom én, hogy régebbi példány, ahol a csengőköri kondenzátor egy szép nagy alumínium henger formájában még külön foglalt helyet az alaplapon és nem a panelra volt beépítve. A szétfeszegett csengőtekercs ad még okot némi aggodalomra.

Eme nagy hengeres böcek - újabb szakkifejezés, majd lesz ám még ilyen, amint eszembe jut - további sajnálatos tulajdonságokkal rendelkezett. Először is szeretett róla lekopni az a gyenge felirat. Utána még azért sejteni lehetett, hogy hová való alkatrész, ha mondjuk egy telefonos műhelyben hömbölgött egy-két darab a polcon. Másrészt könnyen kipattant egy darab az alaplapból, melynek következtében elengedett a rögzítésére szolgáló lemezpánt és a böcek a lemezpánttal együtt innentől vidám vándorútra indult az alaplapon, míg meg nem találta a csengőt, vagy le nem szakadt valamelyik szál vezetéke. Akkor jött a javítás, jobb esetben egy darab vezetékkel történő rögzítéssel, rosszabb esetben Tixo nevű átlátszó műanyag ragasztószalaggal. A Tixo a kor Cellux ragasztója volt. E mondatnak semmi értelme, mint egyesek szerint nekem, viszont voltak olyan elvetemültek, akik mindent, de szó szerint mindent ezzel rögzítettek, miután már kapni lehetett az akkori kereskedelemben. Namost ugye ez az átlásztó ragasztószalag pedig csak még tovább hántolta azt a bizonyos gyenge feliratot a böcekről. Reklám!

Szeretne ilyen mókás fotókat készíteni napi rendszerességgel? Akkor tartson kacsát! Ezek a csőrös hápogók garantáltan felébresztik kora reggel, biztosítják, hogy minden nap ki kell takarítania az udvarát és biztosan lezabálják az összes növényt a kertjében. Kacsa! A legjobb megoldás arra, hogy ha már most beszerez egy párt, akkor az idei Karácsonyt az elmegyógyintézetben fogja tölteni.

A gyűjteményemben 185-ös leltári számot viselő CB 811-es készüléket most nem fogom szétszedni. Jelen pillanatban úgy állok a kérdéssel, hogy ezt a típust a továbbiakban nem igyekszem beszerezni. Jó, ha érkezik egy ellenállhatatlan ajánlat, az más kérdés, de nem ér többet 2000 forintnál, sőt. Még annyit se. Egyetlen ellenérv, hogy nem tudni, 5-10 év múlva lesz-e még a piacon. De akkor még mindig lesz nálam!

Ritkán látni nálam ilyet, de most sikerült az előbbi CB 811-esről egy képet készítenem villanó nélkül, az asztali lámpa fényénél. Máris látszik, hogy ez egy 1987-es példány. Az a fényes rész a bal felső sarokban az általam adományozott leltári szám, egyelőre jobb híján olyatén kőbaltás módszerrel, hogy veszek egy ezer éves öntapadós árcédulát, ráírom a számot golyóstollal, majd felragasztom a készülék aljára. De mivel ezer éves, ezért kap még egy kis darab Celluxnak álcázott Tixo ragasztót is, biztos, ami biztos. Potyogtak már le ilyen régi árcédulák egy doboznyi telefonról, meg van az az összetapogatott zsíros felület, amin még az új se tapadna meg, szóval jobb a békesség. Bezzeg, ha szándékosan le akarnám ezt vakarni, nem jönne le...

Dettó, mint az előző, csak fekete zsinórokkal. Ő már a 186-osom. Őt sem műtöm ma, pedig ráférne egy kis kezelés. Például enyhe tisztítószeres nedves ruhával. Már, ha lejön a képen látható dzsuva a házról. Valamint a számtárcsa is igényel némi porszívózást. A szétnyújtogatott kézibeszélőzsinórral nem tudok mit kezdeni. Ez a jelenség nem feltétlenül az előző gazda műve. Kell hozzá a rossz minőség, hogy ez történjen.

Ez a készülék egy évvel fiatalabb az előzőnél. Akkor már egy éve dolgoztam a cégnél, melynek tulajdonát képezte abban az időben még az összes ilyen. Most pedig hol vagyunk már attól a világtól! Mindenki mobiltelefonnal a kezében zombizik az utcán, ahelyett, hogy kedélyes beszélgetést folytatna otthon, a karosszékben ülve, az állólámpa fényénél esténként. Na majd én!

Amikor elhatároztam, hogy nem szerzek be több kanári-sárga CB 76-ost, persze, hogy rögtön jött egy. Sőt, utána még egy következő is. Ennyit az elhatározásomról. Legközelebb direkt keresni fogom, ha nem akarok belőle többet, akkor biztosan nem fogok találni. Nincsen neki csatlakozó dugója, szétnyújtogatták szintén a kézibeszélő zsinórját és hogyan néz már ki a számtárcsa!

Magyar Posta tulajdona, ne fájjon rá senki foga! Bezzeg évszámot azt nem nyomattak az alaplapre, így totóznom kell. Nagyjából úgy a nyolcvanas évek első fele lehet. Még a régebbi fajta a gumiláb, az újabbakon olyan lyukas közepű volt, mint a 811-esen. Ha jól emlékszem, most éppen egy sincs előttem. Milyen telefonszerelő az ilyen! Nem hempereg előtte egyetlen készülék sem? De, hempereg, csak egyrészt nem ilyen, másrészt nincs több hely az asztalomon. Nosza rajta nagyobb asztalt építeni! De nem most, előbb felújítok tíz darab LB 37-est, az fontosabb.

Első ránézésre semmi izgalmas, csak a szokásos belső. Bezzeg, ha műanyag alaplapja lenne, már itt misézne a megyéspüspök! Tudok éppen egy eladó hibridet, de többed-magával adják, több pénzért, mint amennyit ér. Valami szokatlan azért akad: észrevették azt a kóbor csavart a bal alsó sarokban? Ugye, hogy a számtárcsa egyik rögzítő csavarja szabadult el. Na ha ez beszabadul a csengőbe, lesz ott világ!

Alkatrész-utánpótlás céljára beszerzett romos CB 667-esek, szám szerint 188-as és 189-es. Értékes holmik, mint alaplap, nyomtatott áramköri egység, csengő, automata rugócsoport, szögletes távtartó oszlopocska, nagykapu, bilickék. Kaptak azért leltári számot, de sok reményt nem fűzök ahhoz, hogy valaha üzemelni fognak. Ráadásul azóta az egyik már oszlásnak is indult valamely nemes cél érdekében. Lehet, hogy cikkeztem is erről e helyen, csak már nem emlékszem. Felejtek, öregszem. Én vagyok az öreg Sam.

A bal oldali lenne elvileg a régebbi, azzal a különálló nagy böcekkel, amit ráadásul Kókány Berci rögzített. Viszont a jobb oldalinak pedig a csengője látszik még régebbinek, a hozzá felhasznált anyagokat tekintve. Gyanítom, egyik sem egészen eredeti konstrukció már. A bal oldali ház törött is, mindamellett, hogy kopott és karcos. A vajszínű készülékház felületén még meg lehetne próbálkozni néminemű polírozással, legfeljebb utána ő is megy a p...a, ha mégse sikerül. Mert mi a hasonlóság a láncfűrész és az előjáték között? Egy rossz mozdulat és két ujjad megy a p...a.

Kellőképpen mocskos fekete CB 667-es, szám szerint a 191-es. Viszont a kosz alatt egész szép állapotú a készülékház. Egy jó alapos takarítást máris be lehet ütemezni. De az majd ráér akkor, ha már odakint hordja a szél a havat. Most a kinti munkák fontosabbak: le kell szedni a beérett LB 37-eseket... ja nem, csak hát ugye nem lehet festeni a fémházat decemberben. Lehetne éppen, ha lenne egy jó kis fűtött műhelyem. De akkor meg a szellőzés jelentene gondot. Jobb ezt mégis elvégezni októberig. Utána marad elég munka a télre is.

Későbbi gyártású példány lehet a belsejében uralkodó állapotokat nézve. Nincs ötletem, hogyan lehetne mindenféle évjáratot beszerezni a CB 667-esből, mivel többnyire laikusok árulják és tőlük olyat kérni, hogy mondjanak egy évszámot... Tekintettel arra, hogy nem nyertem a lottón és nem szakadt rám a bank sem, ezért az a módszer sem jöhet szóba, hogy megveszek egy csomó készüléket és akkor biztosan lesz köztük régi és újabb egyaránt. Eleve kellene egy statisztikát készítenem, hogy mi az, ami van. Ebből már el lehetne indulni, végigjárni minden eladót és jól lesasolni a telefon hasáról az évszámot. Már ahol van, mert ahol időközben lecserélték azt a bizonyos törékeny alaplapot... Sziszifuszi küzdelem, nem lesz belőle semmi, csak elméletben gondolkodtam.

Aki hiányolta a felsorolásból a sorban következő 190-es számú készülékekemt, az jogosan hápog. Tudják, egy korábbi cikkemben az volt az a készülék, amelynél majdnem összevesztem magammal, hogy az most zöld, vagy szürke. Ez itt viszont már a 192-es, aki szemmel láthatóan öregebb az előző 191-esnél és ezzel a rákókányolt borzalmas villásdugóval érkezett! Azonnal szólok, hogy ilyet még csak véletlenül se tessék csinálni: be teccenek találni vele egy sima hálózati konnektorba, aztán lesz ám szikraeső-csitt-csett-bumm! Ha nincsen kéznél eredeti hárompontos telefon csatlakozó dugó, akkor inkább tessék direktbe bekötni az aljzatba, ennél még az is jobb. Vagy kicserélni arra az újfajta zsinórra RJ 11-es dugóval a végén. Kicseréltetni, természetesen velem... De ilyet mégegyszer meg ne lássak! Ha még egyszer ezt meglátom... És ez utóbbi mondatot úgy kell előadni, hogy gyanútlanul odaosonunk a kiszemelt áldozathoz, feltépjük az ő szobájának ajtaját és a mondat elejét minden körülmények között üvöltve adjuk elő, ezen belül is jól megnyomva a legelső szótagot.

Förtelmes na, tessék nézni elszörnyülködve, megrökönyödve, elborzadva. Több hasonló kifejezés nem jutott eszembe, kedvem pedig nem volt keresni. A többit tessék ideképzelni, esetleg e-mail-ben megírni nekem és akkor pótlólag beszerkesztem. Legalább látni fogom, hogy interaktív az oldalam. Megnyugtatásul azért közlöm, hogy a fotók elkészítését követően azonnal eltávolítottam ezt a borzasztó villásdugót a készülékzsinórról. Inkább legyen üzemléptelen, inkább szerepeljen egy nagy piros NEM az adatbázisomban, de így akkor sem maradhat! Eredeti fémházas dugót persze hirtelen nem találtam hozzá - de most, hogy elkezdtem gondolkodni, eszembe jutott mégis egy, de az még az az igen régi, rücskös festésű és inkább a még régebbi CB 35-ös való volt. Na mindegy, egyszer az összes készülékem egy kupacban lesz és akkor ráérek összeegerészni, melyikhez mi kell. Egyszer, egy távoli galaxisban... Majd jól kibérelek egy nagy raktárat és a közepén jól szétpakolok. Akkor meg az lesz furcsa, hogy hirtelen minden előkerül, ami évek óta hiányzik.

Különféle hirdetésekben volt szokás ilyet csinálni. Mármint, hogy lefényképezték a telefon alját. Gondoltam, kipróbálom, de nekem valahogy nem jött be. Legfeljebb akkor van értelme, ha jól kivehetően látszik évszám, vagy gyári szám. De itt csak gyári szám van. Ja, a 193-as számot viselő szürke CB 76-osomról beszélek.

Most őneki a pofikájáról nem lesz fotó. Talán így is elhiszik nekem, hogy ez egy egészen jó állapotú készülék. Mondjuk, ez látszik rajta kinyitva is. A korát viszont csak becsléssel tudom megállapítani. Olyan nyolcvanas évek első fele-közepe lehet. De akkor hol vannak a hetvenes évek második felében gyártott CB 76-osok? Egyáltalán voltak olyanok? Na ezen még el-ellamentálok egy ideig, úgy hiszem. De tényleg, lehet, hogy a CB 76-ost csak a nyolcvanas években kezdték gyártani, s addig a tervek a fiókban feküdtek, mert volt még elég a CB 667-esből és még régebbi tárcsás jószágokból is?

Mai utolsó betegem úgy jött el a rendelésre, hogy előtte elfelejtett megmosakodni. Ő a 194-es, sokadik piros CB 76-osom. Majd ebből is jól értékesítek, de előtte megtisztítom. Nem fogom azért a csap alá rakni, se a mosógépbe, mint egyes elvetemült kollégák tették. Marad a jó öreg nedves törlőkendő, melynek következtében a kézibeszélő zsinór még nagyobb őskuszagubancolódássá válik. Tény, hogy jobb az ilyet kikötve végezni, de ha nem muszáj, akkor én azt nem.

Na de hogy még a belseje is milyen dzsuvás már őneki! Megérdemelne egy önálló cikket, persze ügyesen kombinálva a dolgozom-lefotózom végtelen láncolatát, kiegészítve a maradék helyet kacsákkal, esetleg más mókás állatokkal. Nekem a cuki cicusok annyira nem jönnek be, jó ideje a kacsa a favorit. Na el is köszönök mára, remélve, hogy figyelmükkel megtisztelnek a későbbiekben is!