Ez a tojó kacsa kíváncsian nézi, mi lesz a következő cikkem témája. Hát persze, hogy nekiálltam az öreg fémházas készülékek külső felújításának. Már éppen ideje volt és még nem is olyan biztos, hogy végzek, mire beköszönt az ősz barátságtalanabb része. Kacsát azt ugyan továbbra sem tartok - bár majdnem összejött egy kisebb falka, de most viccen kívül - régi telefont azt viszont tartok, közülük kiválasztottam néhányat, melynek festése megkívánja, hogy azt eltávolítsam és új, tetszetősebb réteget képezzek helyette. Mire ez az anyag adásba kerül, már bőven benne leszünk augusztus hónapban és némi részeredményeket fel is tudok mutatni. Nézzük az eddig történteket!

Eljött az idő, amikor be kell már vallanom: én a kis helyre hegyláncolatokat összerakó ember vagyok. Lassan rádöbbenek ugyanis, hogy hihetetlen méretű dolgok férnek el centimétereken, ha úgy akarom. S a kényszer nagy úr. Van ez a lakótelepi fáskamra, feleségem szerint egérlyuk, amiben nyolc éve öten élünk. Ezen a nagyjából egy méter széles és talán négy méter hosszú erkélyen az időjárástól legjobban védett északi sarokban képzeltem el az én kicsiny festőműhelyemet, jobb híján. Most eljött az idő, hogy ezt meg is építsem. Ennek érdekében már folytattam némi felforgató tevékenységet - micsoda kedvelt szabvány-mondata volt ez a nyolcvanas évek rádiós hírolvasásainak! - a maradvány a képen látható. Mármint utolsó kövei e helyen eredetileg álló telefon-hegynek.

Aki az előző képen kiszúrta a régi alumínium éthordót, annak mutatok más érdekességet is: tejeskanna, még abból az időből, amikor ezt vitte anyám a boltba és ebbe mérték ki a vásárolni kívánt tehénpárlat mennyiségét. Merthogy a hetvenes évek elején még zacskós tej sem volt, nemhogy dobozos. Bár lehet, hogy ez inkább a hatvanas évek vége volt. Én valahogy nem emlékszem.

Tehát ezen a méterszer méteres helyen kell összeállítanom életem első nagy festőműhelyét. Délután kellemesen besüt a nap, melyet némi műanyag redőnnyel korlátozok. Délelőtt csak hétvégén vagyok itthon. Innen szép nyerni. Először bontanom kell még, utána tudok csak építeni. Annak az összeroskadt doboznak az ő tartalmát kell átpakolnom egy másikba.

Szörnykészítés hozott anyagból... ja nem, csak az egyik utolsó szétlapított tartalékom átképzése használható tárolóeszközzé. Beléje menének mindenféle romos távbeszélő készülékek, s utána az egész átkerül máshova. Ezeket ráérek egerészni, amikor majd jól hordja a havat, de LB 37-est nem lehet festeni Karácsonykor. -Anyu, kimehetek cseresznyét szedni? -De kisfiam, hordja a szél a havat! -Tudom: sál, sapka...

Ha ilyen lett volna, hozzá se kellett volna nyúlni. Pedig de nem, mert volt ott kosz bőven még a dobozok alatt is. Mit rákentek a századok... nyolc éve lakunk itt, abbahagytam. Azért azt a jelenetet ide kell képzelni, hogy mindenféle soklábú élőlények fejvesztve menekülnek a söprű és lapát láttán! Pókfóbiás nejem meg nem tette volna ezt a takarítást, annyi szent! Kisvakondos jelenet, amikor a madarak tavasszal elképesztő mennyiségű port és szemetet takarítanak ki a fészkükből. De most már nem ezt a mesét nézik a fiaim. Majd én fogom megint újra és újra, ha már nagyon öreg leszek, de előtte még az ország összes tárcsás és kurblis telefonját jól felújítom.

A "benneteket már nem használlak, ámde kidobni sajnállak" nevű halmaz elemei. S mennyi ilyen halmaz van még a lakótelepi mini-raktáramban! Matematikus nejem szerint ezeket egyesíteni kellene a "kuka" nevű halmazzal. Néhányat megtettem már a napokban, de még nem eleget. A kanna, meg az éthordó mindenképpen marad, csak még le kell takarítanom és helyet találni nekik bent.

Két, végletekig lepusztult CB 35-ös. Törött zsinór és készülékház, törött ujjkorong, hiányzó zsinór, szétfoszló zsinór, kitöltő anyagát a készülék belsejében és a házon bőven szétárasztó egységdoboz... folytassam? Folytatom: egyiknek sem volt leltári száma nálam! Azt a fűzfánfütyülő rézangyalát nekije! Mi ez a rendetlenség? Öntapadós árcédulát, átlátszó műanyag ragasztót, Windows Office 2010-et ide, de ízibe ám!

Tudtam én, hogy nem kell kidobni a tavaly nyáron felújított beépített szekrény régi polcait sem. Ugye, hogy ugye! Ebből épül most az én festőműhelyem. Hátulja, meg a két oldala, a negyedikből pedig a polcok bele. Még így is marad két darab, abból nem tudom, hogy mi lesz. Talán majd a festőműhely kettő jövő nyáron...

Próba, hogy minden befér-e a helyére, miután osztottam-szoroztam, valamint hadonásztam egy órán át a kézi fűrésszel. Elsőre úgy tűnik, minden stimmös. Az egy néptáncegyüttes, de nagybetűvel. Szorzok-osztok, lesz még magyar Vlagyivosztok! Ez meg egy volt tanárom mondása. Az a barna bútorlap darab lesz a szekrény lelke, a forgótálca. Azon fogom festeni a készülékházakat!

Csak egy kicsit is nem nézek oda és a szintén a szekrényből kiépített polctartó lécek máris felugráltak a helyükre! Na jó, én voltam... Vissza kell fognom magamat, nem vagyok én hozzászokva ehhez a tempóhoz.

Na tessék, már megint félrepislantottam, erre fel beugrált a két polc is. Az alsón fogok majd jól festeni, a felsőn előkészítek, csiszolok, rozsdamarózok, szükséges eszközöket tárolok. Festőműhely 1.0-ás verzió kész. Majdnem, még a forgó tálca nincs a helyén. Arról persze nem készítettem fotót, mert egyébként is olyan könnyű ezen a rengeteg helyen fényképezni, mint azt már észrevehették az eddigi képek alapján! Meg különben sem árulok el legbelsőbb szakmai titkokat, mindenki tervezze meg és építse meg a saját festőműhelyét az LB 37-es készülékei felújításához. Jól is néznénk ki! Az állatorvos beteg lesz és elmegy a háziorvosához: -Jó napot kívánok! Mi a panasza? -Ja, úgy könnyű!

Tudom, mondtam már, hogy a szakközépben Doki volt a nevem. Akkor kezdődjön a rendelés! Mai első betegemet ismerik már: LB 37 No 169 több cikkemben is szerepelt. Tavaly nyáron szétszedődött, a telet ebben a dobozban vészelte át, februárban szerepelt fajtája második nagy összejövetelén, most pedig itt van, készen a műtétre.

Közelebbről nézve is éppúgy széjjel van. De nem egészen, nem annyira, mint a festéshez kellene. Csak a házat pakoltam ki üresre, de ott vannak még a zsanérok, a kis alumínium táblák (adott esetben több is), és régebbi LB 37-esnél az oldalsó zárszerkezet.

Tavaly nem csak kibeleztem, hanem egy kicsit kapirgáltam is ott, ahol könnyen lejött a régi festék. Avagy ismerkedtem a rozsda rejtélyeivel. Azóta szépen visszabarnult a helyenként fémtiszta felület. Továbbá ott az a kicsiny horpadás az induktor púpján, ugye teccik látni? Házegyengető melléküzemágam csak beindul ezen a nyáron, de kiteljesedni már nem tud. Ezt később majd jól megmagyarázom.

Csiszolóvászon, magyarul smirgli. Ezt ugye mindenki ismeri? Aki esetleg nem, az jobb lesz, ha gyorsan megismerkedik vele. Főleg, ha velem akar szóba állni. Nem ám fúrógépbe befogott csiszolókorong! Persze, meg gurulós bőröndös ecsethajú puhányok. Nem! Két tízkilós utazótáska bal és jobb kézbe, a harmadik keresztben a háton. 3km gyalog a vasútállomásig, majd a célállomástól 3km gyalog hazáig. Na ott kezdődik a férfiember.

Úgy 5 liter víz ledobását követően, valamint némi csiszvász elhasználódásával az alábbi eredmény mutatkozik. Korpusz delikti: azok a foltok ott a festetlen polcon izzadságcseppek. Ja, a zsanérokat tartó felső csavarok egész könnyen lejöttek, volt ennél problémásabb esetem is. A szegecselt alumínium táblácskák visszahelyezéséhez kellene apró csavarokat szereznem, ez megoldatlan kérdés még.

Az alaplapnak csak az ő szélét fogom festeni első olvasatban. 22 éve legalábbis így tettem, most ebből indulok ki és meglátom, mivé tudom fejleszteni. Közben alig telt el kis idő és a lecsiszolt, ám még kezeletlen ház egyből oxidálódott. Máskor rögtön kezelni is fogom csiszolást követően, már ha marad még elég erőm rá és nem sötétedik be közben. Egyrészt fél flakon rozsdamarót és egy kis ecsetet talán fel tudok majd emelni egy kiadós smirglizést követően is, másrészt viharlámpát akasztok a tökömre és dolgozom tovább, ez a lehetőség jöhet még szóba.

Dolgozz, foszforsav! - szóltam és ő szót fogadott. Addig kihevertem a csiszolás fáradalmait, elszívtam egy csomag ropit, rágyújtottam egy kávéra és elmélkedtem a következő feladaton. Valamint rájöttem, miért vagyok lelkibeteg. 22 éve Jóatyám régi műhelyében történt az előző, az első felújító művelet, még javában az ő társaságában. Elől foltozta a rossz cipőket, én meg hátul szerkentyűket szereltem. Ma már a műhely sincs meg...

Zsanér-levétel, további csiszolás és újabb rozsdamarózás. Így megy ez egészen addig, amíg megfelelő minőségűnek ítélem meg a felületet a festéshez. Most többen köveket fognak rám szórni: úgy döntöttem, hogy mégsem pusztítom el a Földet! Ja nem, ez Fantomas szövege volt. Az enyém az, hogy mégsem használok alapozót. Az előzőeknél bevált, igaz, hogy dobozban töltötték azt a 22 évet, nem pedig a tehenészeti telepen.

Makacs ez a házacska, csak nem akar megszépülni. Ahol minden smirgilzés ellenére festékfoltok maradtak, ott például kisebb hupnik vannak az induktor púpján. Ez csak most, a letisztítás során jött elő. No akkor be kell röffentenem az egyengető gépezetet, de ehhez először meg kell alkotnom a szükséges szerszámot. Mint Lokomov elvtárs tette, reszeléssel, egy darab anyagból, ám én a vas helyett ezúttal keményfát fogok használni!

Farag az öreg székely: -Mi lesz ebből idösapám? -kérdi a fia. -Gerenda, ha el nem b...m! -hangzik a válasz. Órák múlva: -Mi lesz ebből idösapám? -Fakanál, ha el nem b...m! Megint órák múlva: - Mi lesz ebből idösapám? -Fogpiszkáló, az anyád úristenit, ne kérdezz már annyit! Szóval én ezt a közdarabot alkottam első körben, aztán majd jól alakítom tovább, ha nem válik be.

Ennek a hagymakoszorúnak semmi köze az LB 37-es felújításához. Hacsak nem annyi, hogy sírni támad kedvem, ha belegondolok, mennyi kurblis telefont kell még megpucolnom milyen kevés idő alatt... Az egyik elégedett ügyfelemtől kaptam. Mármint, ami a képen látható. Merthogy ilyen sok termett belőle az idén. LB 37-es az nem sok termett ebben az évben, de még így is van elég a kamrában tavalyról. Csak meg kell pucolni...

Készülékház-egyengetés iiindul! Szomszédaim legnagyobb örömére. Kár, hogy a mérges néni nem lakik már alattunk. Most visszakapná, amit reggel 7 órakor művelni szokott. Na majd kimegyek hozzá az új házához néhány készülékkkel... Az a jobb oldali ék keményfából még Jóatyám keze munkája és még a Trabanthoz készült. Ezen fogok egyengetni, aztán már kitaláltam, hogy a télen át kellene munkálni: bele kellene reszelni az induktor púpjának az ívét minél élethűbben. Na ha ezt a Lokomov elvtárs látná...

Az első próba-egyengetés nyomai a készülékház belsejében. Úgy érzem, valamit javítottam a helyzeten, de bele kell még jönnöm, mint kiskutyának az ugatásba. Valamint az eszközöm sem tökéletes még, úgyszólván kőbaltával dolgozom. Ámde úgy tűnik, lehet vele!

Az első ház-egyengetést követő csiszolás után az alábbi állapotok uralkodnak az induktornak az ő púpján. Nem rossz így elsőre, de még nem tökéletes. A főként foszforsavat tartalmazó rozsdamaró ecsettel történő felhordása után a megszáradt felületen a lebomlott savból maradt sók különféle bugybókákat képeznek - hogy egy újabb szakkifejezéssel éljek. Ezeket a festés előtt el kell távolítani, de csupán közvetlenül előtte, mert különben újból oxidálódni kezd a jó öreg LB 37-esünk. Ha mégis rajthagynánk, egyrészt egyenetlen lenne a felület, kevésbé tapadna a festék és matt lenne még a zománc is.

Újabb csiszolást követő ismételt rozsdamarózás következik, egyúttal pedig egy összefoglaló fotója az eddig alkotottaknak, merthogy most hirtelen ötlettől vezérelve egy másik, még ennél is jóval rosszabb állapotú LB 37-est fogok szétszedni és megkísérelni festhető állapotba hozni. Azt találtam ki, hogy ha az sikerül, akkor minden más is. Mert olyan ramaty, hogy még. Ezt a képen látható 169-est most picit, csak igen picit félretesszük. Rozsdamaróval jól elvan pár napig is.

Azt a kiskésit, itt a rém! Tudom, ezt a mondatot elsütöttem már egyszer. Na ha ebből a 209-es számú monszterből egyszer működő telefon lesz... Ismerve magamat, lesz, csak idő kell hozzá. Most azt találtam ki, hogy megcsinálom minden készülékemen, amit mindenképpen kint az erkélyen kell. Majd valahogy elpakolom őket dobozokba, hogy ne sérüljenek. Utána a többit már megteszem itt bent, ha rossz idő lesz.

Nekije az ő belsejében is lehet bőven túlórázni, mint ahogyan ezt is jól megállapítottam egyszer már. Kitrágyázom az alaplapot, meg persze lecsiszolom és lefestem a szélét, valamint kipofozom az induktort, meg még egy-két embert, aki beszól nekem... Tényleg, majdan egy induktor-szervízt is nyitnom kell, de azt leginkább csak az ősszel, vagy a télen. A kábelforma állapota is aggodalomra dhat okot, ezt is majd jól megvizsgálom, és ha nagyon foszlik az a szigetelés, vagy a kivarró cérna, akkor egy okkal több a kábelforma-gyártó melléküzemág beindítására, természetesen ez is beltéri művelet lesz úgy év vége felé.

Na akkor kezdjük el szétszedni! A készülékház belsejének kiürítése egyszerű és gyors feladat, persze csak addig, amíg nem akadunk bele egy makacs, szoruló csavarra. Itt ezúttal éppen szerencsém volt. Továbbá az automata kar mechanikáját korábban már szétszedtem, ez a telefon-roncs adta oda az ő rugóját egy másik LB 37-esnek, mert abból csupán az az egy alkatrész hiányzott. Hogy ide honnan lesz olyan rugó, azt még nem tudom. Lehet, meg kell ismerkednem a Rugós Józsi nevű emblematikus személyiséggel?

Balra a 209-es először, jobbra a 169-es sokadszor ázik. Miután szétkaptam pillanatok alatt ezt a roncsot, mint foxi a lábtörlőt - megjegyzem, összerakni majd izgibb és hosszadalmasabb lesz - azt az eszement ötletet valósítottam gyorsan meg, hogy mi lenne, ha előbb rozsdamaróznám eme pusztulatot, s csak azután csiszolnám le. Így talán nem kell a száraz vörös port nyelnem smirglizés közben. A reklám után jövök vissza!

Szeretne minden reggel éktelen nagy hápogásra ébredni? Élvezné, ha a házból kilépve folyton dobna egy hátast, mert elcsúszott egy nagy kupac kacsaszaron? Imád állandóan a terményboltba mászkálni kukoriáért? Akkor tartson kacsát! Ezek a csőrös hápogók garantáltan mozgalmassá teszik unalmas hétköznapjait, színt visznek az Ön szürke életébe, amikor a kertben lezabálják a termést és ha beengedi őket, akkor alaposan összeszarják Önnél az egész tornácot! Kacsa! A legkézenfekvőbb megoldás, hogy őrületbe kergesse magát és családját, szomszédairól már nem is beszélve!

Ez a kép teljességgel alkalmatlan arra, hogy érzékeltesse a két készülékház közötti különbséget. Ahhoz mindkettőnek lecsiszolt, festés előtti állapotban kellett volna lennie, olyan fotó pedig nem készült. Lényeg, hogy a bal oldali ház tetején két lyukkal több van, mint a jobb oldalin. Mivel a jobb oldalit tavaly szedtem szét, már nem emlékszem, azon hogyan volt megoldva a csengő tekercsének bekötésére szolgáló kis csavaros szorítósáv rögzítése. Elvileg ugyanis két apró lyuk ezért van a házon, a másik kettő pedig a kalapácsot védő ívelt lemezke rögzítésére szolgál. Na majd ősszel, az összeszereléskor jól rátérek még erre a kérdésre!

Visszatérve a kérdésre: ecsethajú puhány barátaimról azt olvastam még, hogy azért jó, ha két ilyen ötvenkilós inkubátor-szökevény egymásra talál (mármint fiú és lány), mert akkor hordhatják egymás ruháit... Ezzel szemben én most jól letakarítom ezt a lepukkant alaplapot is, egyrészről az alkatrészeket, hogy hozzáférjek a rozsdás részekhez, s aztán majd magát a vas-oxidot is nemkülönben.

Próba-csiszolás az alaplap első szélén, mintegy összehasonlítás az erősen korrodált többi részhez. Van ott körben az a bizonyos mélyedés, melyből elég nehéz kiszedni mind a festéket, mind pedig az alatta általában megbúvó rozsdát. S van az a zsibbadt ujjam másnap reggel, ami felkelés után elgondolkoztat, mire rájövök annak okára, miért nem érzem én azt átmenetileg.

Na kérem szépen: 209-es alaplapja lecsiszolva és rozsdamarózva, közben a még smirglizetlen házon feltűnően megváltozott az erős rozsda színe és állaga, hála az egy napos várakozásnak. A jobb szélen feltámasztva a 169-es alaplemeze szárad. Arra majd azért kíváncsi leszek, mikor fogok a sok szétszedett készülékházba jól belekeveredni, mint hülyegyerek a hózentrógerjába! Még csak kettőt beleztem szét, de hamarosan újabb kettő kerül terítékre. Akkor tudjam majd, hogy ki kivel van... Állnak a zoknik a "kalandpark" feliratú mosógép előtt. Mondja a vezető: -Most pedig utoljára mondom el, hogy mindenki jól jegyezze meg, ki a párja!

Paparazzi! Nem, tematikáját tekintve nem tartok még itt a cikk írásával, de kellett egy hatásos zárókép ehhez az anyaghoz. Íme egy lesifotó a festőműhelyemből, közvetlenül a beavatkozást követően. Azok a furcsa foltok a ház oldalán az alatta lévő újságpapír visszatükröződése az immár szokatlanul fényes felületen. Tény, hogy érdekes vonalvezetése van az én munkamenetemnek, lehet, egyszerűbb lenne egy telefont szétszedni, lekezelni, összerakni, s csak azután állni neki a következőnek. Ámde augusztus van, közel az az időszak, amikor a meleg szobából sasolok ki a zord időre. Muszáj tehát így szétbonyolítanom a műveletet. Egyrészt a zseni a káoszban is... Másrészt tudom: sál, sapka! Vége a mai epizódnak, köszönöm a megtisztelő figyelmet!