Bevallom őszintén, nekem valamiért kimaradt ez a régi felvétel, s csak mostanában bukkantam rá egy igen kiváló kolléga javaslatára. Másnak azonban ismerős lehet és akkor nosztalgiának sem utolsó: készült Csehszlovákiában 1977-ben egy dal, valamint abból egy televíziós felvétel. Komikusokból álló zenekar dolgozott fel egy középkori  legendát és adott elő egy pár perces vicces szám formájában. Klasszikus jelenet a nyugodt énekes mellett időnként felbukkanó szakállas bácsi, aki a kezeit rázza a zene ritmusára, valamint - és ezt a változatot az interneten olvastam - az aranyozott könyökcsőbe brekegő zenész, továbbá egy üveglapon át grimaszokat vágó társa. A Jozin z bazin című slágert az északi szomszédainknál ismertebb Ivan Mladek, valamint az azóta már sajnos elhunyt Ivo Pesak prezentálja a Banjo Band nevű zenekar közreműködésével. Mai nyitóképünk egy jelenet az akkori felvételből és hogyan kapcsolódik mindez a távbeszélő készülékeimet bemutató sorozatom immár hetedik részéhez? Máris kiderül!

Ez egy vajszínű magyar CB 76-os NDK számtárcsával, kissé napsütötte, ilyet már mutattam, azt hiszem. Vagy legalábbis látott, aki ezt a cikket olvassa. Nos, azt találtam ki, hogy egyszer veszek egy Tesla gyártmányú készüléket, szigorúan tárcsás telefont persze és valahogyan megcsinálom, hogy a kézibeszélőt felvéve abból a Jozin z bazin című sláger szóljon. Igaz, hogy elvileg csak magyar készülékeket gyűjtök eddig, bár már most is van néhány kivétel. Ez a projekt ellenben belefér majd a következő 40 évbe. Hátha egyszer lesz egy kiállításom az összegyűjtött készülékeimből és az érdeklődő gyanútlanul felveszi a telefont. Ez a kis trükk azt a mosolyt meg fogja érni, higgyék el!

Az előző a 161-es, ez pedig a 105-ös készülékem. Szintén egy CB 76-os, pirosban, szintén NDK számtárcsával. Szóval most azon jár az agyam, hogy ha a gyerkőcök felnőnek és kirepülnek (az apjukból kiindulva sosem fognak felnőni), akkor több időm lesz a holmijaimmal egerészni és mindenféle módosításokat, meg trükköket kipróbálni. Aztán lehet, hogy ez az egész tervem dugába dől.

Most akkor legyen az előző két készülék egyszerre, közben pedig folytatom a "piszkos módon nem a képről szövegelek" című projektet. De ezt már megszokhatták. Szóval ezért kellene az a bizonyos több szabadidő: gyakrabban fordulna elő évi egynél, hogy amit kitalálok, gyorsan meg is csinálom, miközben jól le is fényképezem, valamint azon nyomban meg is írom hozzá a szöveget. Na de ki az az Évi?

Ide most beteszek egy reklámverset: mikor Szundin hevertem, nem ébredtem leverten! Öööö... izé... bocsánat, csak fel akartam kicsit dobni a hangulatot, amíg páran kimennek rágyújtani egy kávéra. Szóval ez a nagyobbik fiam ágyán készült felvétel két eladó kazettatartóról. Kazettáim bár még vannak, ám nagyon ritkán használom azokat, s így a tartókat meg még kevésbé. Közben pedig a falon számos csudálatos páukembörök gimnasztikáznak.

Nem tudja véletlenül valaki, megint mi mondanivalóm volt ezzel a képpel? Ez az átka annak, ha tavaly áprilisban lefényképezek valamit és csak idén májusban állok neki cikket írni belőle. Mondjuk, hogy dolgozom, onnan hazaesek és már nincsen sem lelki, sem fizikai erőm ilyesmivel foglalkozni, na de az egy év akkor is enyhén szólva túlzás. Nem vagyok egy kapkodó idegbeteg, amikor nem muszáj. Rohanjon az, akinek hét anyja van, abból három bányász, a többi pedig lánctalpas és URH-s.

Nem lehet, hogy a CB 76-osok belsejét akartam volna szemléltetni? De mintha olyat már mutattam, úgy emlékszem. Ez a másik dolog: hetente, vagy kéthetente írok egy cikket, de már hetek múltán nem tudom, mi volt a kettővel, hárommal ezelőtti írásban. Nemhogy még az elsőkben! Ha pedig mindig visszaolvasom a régebbi anyagokat, akkor kutya módjára a saját farkamat kergetem - kétes asszociációktól most tessék gyorsan eltekinteni - és sosem érek majd a végére. Mondjuk így sem, tökmindegy. Időnként már mesterien űzöm az "itt a kép, miközben tücsköt-bogarat összehordok" nevű szakmát, nem?

Ezt az utolsó képet elnézve az a gyanúm támad, hogy talán valamilyen összehasonlító mérést akartam végezni a 161-es és a 105-ös számú két készülékem között. Valamint megállapítom, hogy tavaly áprilisban sem volt nagyobb rend az asztalomon, mint most. Ellenben ki... nagy kupleráj uralkodott akkor is. Hiába, meg kell nagyobbítanom az asztalom lapját. Vagy  ki kell cserélnem nagyobbra az asztalomat. Esélyesnek az előző változat látszik, de mindenképpen rendet kell raknom hozzá először, na és azt meg kell tartanom egy ideig. Például majd az idén nyáron? Nem rossz terv!

Egy újabb széttelefonált Telekomos alapkészülék, szám szerint a 151-es. Lassan Dunát lehetne rekeszteni belőlük. Hiába, mindent a régi számtárcsás készülékek tömeges beszerzésének érdekében, melyekkel egyetemben ezek a hordalékok is behömölyögtek. Sebaj, majd egyszer megpróbálom letakarítani őket és jól meghirdetem eladásra. Már, ha a besárgult készülékház kikezelésére megoldást találok. Nehéz lesz, nélküle pedig csak néhány forintot kérhetek egy ilyen lepusztult telefonért.

Na azt hiszem, hogy ilyen még nem volt: Datacoop Harmony névre hallgató nyomógombos készülék. Nem adták alapnak a vonalhoz, ha jól tudom, hanem meg kellett vásárolni az ügyfélszolgálati irodában annak, aki annyira vágyott arra az egy szem világító piros LED-re. Üzemkészségéről, használat közbeni tulajdonságairól nincsenek tapasztalataim. Egyszer majd jól letisztítok egy ilyet és néhány hétig ezt fogom használni a vonalamon. Nem múlik el élet anélkül, hogy ezt meg ne tapasztalná az ember. Nem ám siklóernyőzés, meg bungee-jumping (ha így kell írni), hanem egy Harmony néhány hetes használata. Ezt persze nem azért írom, mert olyan szörnyű lenne, vagy esetleg akkora élmény. Tessék kérem a kis dolgokat is élvezni, annak is örülni - és itt most nem a WC-re gondolok, bár ebben az életkorban már az sem megvetendő dolog!

Megint egy Trifon 200-as, szám szerint a 153-as. Valószínűtlenül besárgult műanyag lap a telefonszámok feljegyzésére szolgáló papír fölött. Memória ellenben egy szál se, csak egy átváltó gomb a tone és pulse üzemmód között híváskor, egy flash gomb és egy redial gomb az utoljára hívott szám ismétlése céljából - mindez a legfelső sorban. Az egyetlen alsó a felirat mellett jobbra pedig a földelőgomb alközponti készülék esetében.

Ő viszont már egy komolyabb külföldi telefonkészülék lenne - csak éppen nem sikerült szóra bírni, ugyanis kell hozzá egy 12 voltos tápfeszültség is, lehetőleg egy dugasztáp formájában, de azt meg már nem adtaák ám hozzá, persze. Pedig aztán kihangosító, meg annak hangerőszabályozója, memóriák és még ki tudja, micsoda. No 154, és egy újabb holmi arra az esetre, ha lesz időm ilyesmivel játszadozni. Ez azonban elhatározás kérdése, ha akarom, akkor ebből naponta előveszek egyet és jól megvizsgálom. De most nagyon öregemberesen adom elő és azt mondom, hogy ezek jók lesznek majd idősebb koromban egyben megcsinálni. Kérdés, lesz-e rá alkalom. Lehet, mégse kellene addigra hagyni. Minden napra egy telefon? Kérem, még nincsen 365 darab készülékem!

Na tessék, már megint egy Trifon 200-as! Nem, nem az előzőt fényképeztem le mégegyszer. Még fel is írtam a számát kivételesen, ez a 155-ös. Nem is olyan, mint a másik volt, ennek csupa mocsok a zsinórja és valószínűtlenül fehér a kézibeszélője a besárgult házhoz képest. Lehet, hogy nem is az övé ez a kézibeszélő, csak próbára tettem át valamelyik másikról. Ki emlékszik már ilyesmire egy év elteltével?

Most már aztán oda kell mennem a villanykapcsolóhoz és lekapcsolni a világítást, mert úgy látszik, ezek a Trifonok is a fényre jönnek. Mint azt az LB 37-esek tették nem is olyan régen, néhány bekezdéssel ezelőtt. Na de most vége szakad ennek a folyamatnak, több Trifonom nincsen. Azért az meglepő, hogy ezen szakadt külsők meglepő üzemkészségű belsőket takarnak. Számítottam egy-két alkatrész-utánpótlás állapotú készülékre, erre fel mindegyik működik! Csak csúnya. Gondolom, ezért is nem kellett már. Meg jött a mobiltelefon, ezt meg nem lehet magunkkal vinni. Lehet, csak akkor beszélni nem lehet rajta.

Ezeket a kacsákat nem lehet magunkkal vinni. Nem hagyják magukat megfogni, csapkodnak a szárnyukkal, kapálóznak a lábukkal és hápognak. Meg persze telefonálni sem lehet velük. És a hápogásuk sem visszhangzik, mint az köztudott. Régóta tervezem már, hogy foglalkozom velük, még egy külön kötetet is csináltam nekik az elején, amikor a honlapomat építettem. Most akkor lépjenek színre végre a kacsák is! Kacsalépéssel, kacsasorban. Elől megy a tojó, utána mindjárt két gácsér. Ha ebből nem lesz kacsatojás, akkor semmiből, de csak óvatosan, mert szalmonella baktériummal fertőzött! Ami nekik természetes velejárója az életnek, az nekünk betegség. Ki vagyok ám kupálódva kacsológiából!

A 157-es számú készülékem bemutatásánál tartok. Illetve még mindig annál, mit akartam mondani e sok egyforma fotóval. Talán éppen azt, hogy egyrészt nem is annyira egyforma, másrészt volt egy ráérős időszakom tavaly tavasszal, amikor jól elővettem a telefonjaimat sorban és jól átvizsgáltam azokat üzemkészség tekintetében. Amihez meg ihletet kaptam, azt ki is takarítottam, vagy éppen az átlag három-négynél több képet készítettem róla. Végül minden bekerült egy táblázatba, hogy tudjam, mi merre és meddig. Sorban. Na ja: úsznak a halak sorban a vízben. A kicsi gömbhal úszik legelől, a reményhal meg utoljára. Ez már lehet, hogy volt ám. De biztos, ami bizots, meg kell hagyni az utókornak.

CB 76 MM volt az előző is, NDK tárcsával, bár az ott azon a fotón nem látszott, csak hátulról. Aki tudja, az persze felismeri a műanyag porvédő sapkáról, mely egy kolléga szerint szeretett beleesni a csengőbe és néma készüléket eredményezett. Erre személy szerint én nem emlékszem. De ez nem csoda, mert nem készülékes voltam, hanem alközpontos. A 158-as piros készülékemet éppen akkor fotografáltam, amikor azon a tárcsahangot követő foglaltsági hangot felváltó üvöltő-figyelmeztető hang utáni csendet hallgattam. Telefonos kollégák értik ezen mondatomat, a többieknek pedig elmagyarázom, de nem ma.

A 159-es számú játékosom történetesen egy zöld CB 76-os. Egy ideig abban a tévhitben éltem, hogy nekem nincs is 76-osom ebben a színben, így majdnem vettem is egyet. Aztán meg hát nem találtam a raktáramban! Bezzeg kötegelt húszezrest azt nem! Csak kötegelt retkes barna bránert... Befejeztem. El se kezdtem, azt is csak halkan. Továbbá így hátulról sem szerepelt még telefon a cikkeimben. Kissé furcsa ez a készülék ezekkel a szürke zsinórokkal. Na majd egyszer lesz egy nagy igazságosztás, mikor is mindenki visszakapja, ami neki jár. Előadom ám az egyszemélyes Laokoon- csoportot, csak legyen, aki gyorsan jól lefényképez, utána pedig kiszabadít a zsinórok fogságából.

Napszítta női lelkek helyett napszítta CB 667-es készülék. Konkrétan a 160-as. Az előbbiek amúgy köztéri szobrok voltak. Csak eszembe jutott egy jellegzetes cím a korabeli, nyolcvanas évekbeli Nők Lapja újságból. Merthogy az járt nekünk, amikor még gyerek voltam. Mostanában néha még ilyenek is eszembe jutnak. Persze, hogy mi volt tegnap, az már nem. Én vagyok az öreg Sam, napról napra öregszem. Észre teccett venni a zsinór végén azt a sajátos csatlakozót, amíg én itt szövegeltem? Ugye, hogy átviteltechnikai berendezéshez használt csatlakozó volt annak idején a központban? Kérdezem, mert már kezdem ezt is elfelejteni, oly régen nem műveltem. Nem, mert átviteles az aztán sosem vótam. Tuggyá' róla, azé' szótam.

A 161-es már szerepelt nemrégen az egyik cikkemben, ezért most ő kimarad és a 162-es következik. Magyar zászló színei: piros-egy kimarad-zöld. Valamint a mellettem lévő polcra éppen bevágott pénztárcám. Abba meg szokás szerint a laposménkű vágott bele. Szép ez a piros készülék, nem? Csak a kézibeszélő zsinórja ne lenne annyira megtekeredve, meg a zsinórbevezető műanyag eltörve, feltételezem, ezt is észrevette mindenki, ugye? Igen, köszönöm.

Ez a meglehetősen fakó 163-as paripa egyszer csak odament egy CB 76-oshoz és elkérte az ő fekete zsinórját, majd elszaladt vele. Kassákot kellene olvasnom és az ő stílusában írnom a cikkeimet. Az elvont dolgokat úgyis nagyon szeretem. Mint például az alkoholt, csak azt is elvonták tőlem... Ja nem, ez csak egy szóvicc volt. Biztosan rátolták az íróasztalt, azért kellett rajta zsinórt cserélni. Vagy a Klárikát... Ha jól tolta, őt utána nem kellett cserélni...

Ezt a képet egy cseh vállalkozás honlapjáról ollóztam. Az árakat nem néztem meg, nem is nagyon mertem, gondolom, nem kevés pénz ez az egér-alátét, merthogy ő az. De dolgoznak pólóra és bögrére is. A motívumot pedig ugye mindenki felismerte?

Hogyan mondanák másként azt, ha szakítottam a kínai barátnőmmel? Hát dobtam egy sárgát! Nos én is így tettem a minap: eladtam egyet e szép színű CB 76-osok közül. Nem a képen látható példányt, mert az némi esztétikai hibával bír. Konkrétan cigarettával megolvasztotta a házat az a bitang korábbi gazdája. Ki lehetett az? Vevőm pedig hibátlan darabot akart. Így a gyűjteményemben 30-as számot viselő telefon, mely kilóg a most folyó állapotfelmérés sorából, még marad nálam egy kis ideig biztosan. Tudom, ez a kép volt már az egyik cikkemben. Vagy a másikban, nem emlékszem pontosan.

A 164-es számot viselő piros CB 667-es készülékemet állapotfelmérve a "működik" megjegyzés került bele a róla elnevezett Szundi heverőre... Ja nem, hanem a nyilvántartási táblázatba. Miközben e művelet látható a képen. Mármint az állapotfelmérés, ami jelen esetben a tárcsahang meglétének és a szénmikrofon sercegésének hallgatásából állt. Esetleg némi portalanítás történt még a készülék belsejében. Hát ha volt ott macskafarok, én biztosan ráléptem abban a sötétben! Mik nem jutnak megint az eszembe?! Na és persze honnan idéztem? Ki tudja, ki tudhatja azt már, ennyi idő elteltével...

Ugyancsak ráférne egy kis polírozás erre a 165-ös számot viselő CB 667-es piros készülékemre. Meg a számtárcsa cseréje egy másikra, mivel hiányzik róla az a meghatározhatatlan anyagból készült akármi az ujjkorong alatt, valamint az ujjkorong is törött. Fel is jegyzem egy kicsi papírra, és ebből is írok egy újabb önálló cikket, kacsákkal, meg más talált érdekességekkel, mint természetesen szigorúan a témához kapcsolódó képekkel. Egyébként üzemel a készülék.

Csiribá-csiribí, hókusz-pókusz-bambarékusz-gyíkusz-varánusz-friderikusz... abbahagyom, mert még beperel, szóval elmormoltam néhány varázsigét és a kopott piros telefon kifényesedett és zöld lett. Ja nem, csak szépen kicseréltem a készüléket a következőre és lefényképeztem ugyanabból a szögből. Ő a 166-osom és meglepően jó állapotú.

Egy finoman szólva meglehetősen tisztátalan, konkrétan kívül-belül kib... dzsuvás zöld CB 76-os készülék, nem éppen dísze, büszkesége a kicsiny gyűjteményemnek. Na de majd jól jövök én és jól letakarítom, de nem a héééten. Hanem mondjuk az idén nyáron. Egyre jobban érik bennem a gondolta, hogy ebben az évben nem megy szünetre a honlapom. Már ott van eleve az a festési projekt. Igaz, még egy lépést sem tettem érte. Meg aztán öröm lesz majd a 40 fokban dolgozni, a tökeim is vizipólózni fognak.

Az előző a 167-es volt, ő a 168-as és nem sokkal szebb. A 169-es pedig egy önálló cikkben szerepel, melyet elkezdtem megírni, de elakadtam az elején. Kellene egy kis segítség, hogy mit írjak bele. Van ezer fotóm szegényről, de valójában csak annyi a lényeg, hogy elkezdtem szétszedni a készülékház festéséhez. Szóval érdemi munka még nem történt, csak falazni tudom a köntört, kerülgetni a forró kását és nyújtani a rétestésztát. Éppen elég munka ez is, nem?

Talán kétszer is szerepelt már egyetlen CB 666-osom, de most - akarom írni tavaly májusban - valamiért megint elővettem, s lefotografáltam. Talán ígértem róla, vagy a belsejéről valakinek képeket, valami ilyen dereng. Nem szeretek ugyan tartozni, de erősen felejtek. Aztán még arról is gépeltem (merthogy nem kézzel írom e sorokat - kézzel, csak nem tollal és nem papírra), hogy nem is egészen eredeti ő már, csupán a szerkezete. Kézibeszélőjét, házát és alaplapját cseréltem neki, avagy adtam, hogy legyen, már ezt sem tudom. 1997 régen volt. Hogy is volt? Ez meg egy könyvnek a címe volt. Vagy több könyvé. - Kérek olyan kicsi fehér tablettát, amin C betű van!     - Mennyit adhatok? - Miből? Ez meg egy párbeszéd a gyógyszertárban, nem velem történt, áááá...

Ez a kerek, csipkés szélű préselt papír maradt, miután elfogyott a tavalyi születésnapi tortám. Őt már nem ettük meg, ott azért még nem tartunk. Aztán lassan itt a következő. De addig eltelik még egy nyár. Repül az idő. A kacsás asztalterítő is elköszönt azóta.

A tavalyi nyári szünet előtt kijöttek kicsit levegőzni a CB 24-eseim. Gondolták, mielőtt még itt lesz a sok büdös kölök és tekergeti a számtárcsákat, meg huzigálja a zsinórokat, még szippantanak egyet a jó kanizsai levegőből. Azóta az egyikük elhagyott (a céda), ám jött helyette másik. Kettő is. Majd jól előveszem és lefényképezem őket. De le ám! Csak nem most, a héééten...

Akkor legyen róluk egy másik fotó is. Csak, mert Magdi anyus is gondolkodott, hogy dob még egy szaltót, ha alacsony a nézettség. Szépek ezek a CB 24-esek, hiába. Még szebbek már csak akkor lennének, ha az eredeti kézibeszélő lenne rajtuk és nem a 35-ösé. De az már nem fog összejönni. Azért ideje lesz kicsit alaposabban foglalkozni velük a nyáron.

Tavaly májusban Géza bácsi küldött nekem néhány alkatrészt. Volt egy törött piros hallgatófedelem, nem találtam helyette másikat. Valamint régi fémházas csatlakozó dugókat sem. Ő pedig nem kért érte pénzt, még postaköltséget sem. Ezúton is köszönöm ismét, vannak még rendes emberek.

Ez a beszerzés sokáig emlékezetes lesz, úgy érzem: szakadó esőben és bömbölő szélben mentem el érte gyalog a közeli benzinkútra, próbálva egyensúlyozni jóatyám ernyőjével. Persze 10 perc alatt szétáztam térdtől lefelé, mondanom sem kell. A ragacsos szatyorban ez a CB 35-ös roncs volt. Ilyen élmények után szoktam elhatározni, hogy akkor most ebből működő készülék lesz, történjék bármi. Aztán mára csak gyűlnek hozzá a többiek, de rövidesen neki fogok állni. Más kérdés, hogy 35-öshöz szinte semmim nincs.

Tulajdonképpen emiatt a kerek piros tábla miatt vettem meg, gombhoz a kabátot alapon. Ezek a régi bakelit házak repedtek, hiányosak és már elég nehéz pótolni őket. Után kellene gyártani műanyagból, valami gipsz öntőforma segítségével. Lehetetlen ötlet?

De hogy ezt például megint miért kellett összetörni? Nem is értem. Meg nem is tudom, mivel fogom pótolni. Talán valahol van még egyetlen ilyen bakelit ujjkorongom. De van hozzá, vagy négy készülékem, amin cserélni kell. Ezek így nagyon egyenlőtlen arányok. Most akkor reszeljem ki egy darab anyagból? Lokomov pedig forogna a sírjában, ha létezett volna ez a drága ember.

Ez valami rászáradt zsír, vagy viasz, esetleg gyanta lehet és össze van kenve vele az egész készülék. Ennek is megint mi értelme volt? Ilyet még Kókány Berci sem csinál. Sok mindent elkövet, de ezt azért már mégsem. Hiába, vannak még őshüllők. Ezek szoktak felfelé sikítani a hullámvasúton, valamint az 500 forintos kérdésnél felhívják telefonon a vak nagynénikéjüket. Szóval lesz dolgom szegény telefonnal és végül nem biztos, hogy működni fog. De egy cikket megér idén nyáron.

Kerülgettem még néhány napig az előbb már bemutatott dobozkát. Éreztem én, hogy többre hivatott ő annál, semmint a szemétre vessem. Végül, és nem utolsó sorban az általam tisztelt szaktekintélyre gondolva, kitől kaptam, úgy döntöttem, hogy beleköltözöm a telefonok felújításához leggyakrabban használt eszközökkel és szerszámokkal. Mondanám, hogy egyrészt nem lesz akkora kupleráj az asztalomon - pedig de lesz ezek nélkül is - másrészt nem kell kirohangálnom értük a távközlési mini-raktáramba.

Ez az öreg számtárcsa volt a tavalyi nyári szünet előtti utolsó beszerzésem. Persze szemből nem fotóztam le, csak hátulról. Ha még jól emlékszem, akkor ez volt az a példány, amelyből hiányzott a középső rugó az őt rögzítő körmös kis lemezfüllel egyetembe. Szerencsére mindkettőt találtam, így gyorsan és jól összeraktam. Működik, valamelyik CB 35-ös fogja megkapni később.

Következett a nyári szünet 2014-ben, melynek végén visszamentem dolgozni és mire nekiálltam ismét anyagot gyűjteni a honlapomhoz, november lett. Onnan fogom tehát folytatni a telefonjaimat, valamint egyéb tücsköket és bogarakat bemutató sorozatom nyolcadik részét, hamarosan. Most jöjjön a zárókép!

Megint csak azt kérdezem: ugye ismételten felismerik a képen látható két úriembert? Hát persze, hogy ők szerepeltek cikkem elején: Ivan Mladek és Ivo Pesak. Csak közben eltelt 30 év. Azok a nagy korsó sörök igen csábítóak ebben a melegben. A jobb oldali szakállas bácsi azóta sajnos már Szent Péter országában kortyolgatja eme aranysárga nedűt. Javaslom, ha legközelebb ilyen jófajta seritalt fogyasztunk, igyunk egyet az ő emlékére is. Egészségükre, Uraim!