A sárga pingvinek inváziója. Ma ezt a Prágában készült képet loptam az internetről, készítőjétól ezúton kérek elnézést. Magyarul, mert azt úgysem érti. Tehát kellett újfent valami hatásos belépő. Meg is mondom, miért éppen ez. Az áradat, mint kulcsszó miatt, ugyanis a mai foglalkozás elején még mindig csak LB 37-esek szerepelnek szép számmal, később azonban egy jó ideig nem veszem elő őket. Lesz majd viszont egy ilyen fajta készülék felújításával foglalkozó cikkem, akár két részben is, mivel már most elég monstre projektnek látszik. A képen látható mű-állatok éjszaka talán még világítanak is, merthogy úgy néztem, sorba vannak kötve, mint a karácsonyfa izzói. Jut eszembe, egyszer, egy távoli galaxisban írok majd egy hagyományos izzós fényfüzérekről szóló anyagot is. Most azonban kezdődjön a kurblis készülékek újabb ömlése!

Állapotfelmérés alatt álló valamelyik LB 37-esem egy feltűnően csálé belső kábelformával. Mintha kicsit elb... méretezték volna. Egyébként pedig kézzel festették, gyaníthatóan megint csak valamelyik hajdanvolt kerületi javítóműhelyben. Imádok kinyitott LB 37-es előtt órákig ülni és mélyeket lélegezni a belőle áradó műszaki szagból. Ez kérem a távközléstechnikai műszerész kábítószere. Mint a Gázsinak a Márihónalja...

Ilyen az előbb látott készülék, amikor már eleget szippantottam belőle és becsuktam. Hát még szép! Azonban ez később sem lesz csúnya, egynémely nővel ellentétben, mivel nem látok rajta rozsdára utaló nyomokat. Na jó, a csengőcsészék egy kicsit...

Tessék, már megint itt van a Telefontársadalom Kis Különce! Úgy látszik, szeret szerepelni, ez is része az ő különleges természetének. Azt viszont nem értem, mi a kénköves ménkűvel és főleg miért verték össze a készülékházat ott, a mikrofon alatt. Nézzed szemeddel! Biztosan nem azzal. Mármint nem a mikrofonnal, mert az nem ér le odáig és nem is szemmel. Pedig őt nem terveztem újrafesteni. Igaz, egyéb lepattogások is láthatók. De akkor sem. Nem tudom még, merre indulok el vele tovább. Egy ideig azon morfondíroztam, hogy visszaalakítom egy CB 35-ös kézibeszélőjével. Olyanom még pont lenne egy felesleges darab. De már elfelejtettem, hova kellett volna az ő TM50-es kézibeszélője (merthogy egyszer felmerült ennek igénye), másrészt pedig úgy elvesztené egyediségét ez a készülék. Tehát marad így. Viszont majd jól kapni fog egy önálló cikket is itt, a honlapomon.

Ezt a gyűjteményemben a hatvankettes leltári számot viselő szép piros és jó öreg LB 37-est még korábban szereztem be. Eredetileg dísznek szántam. Megtetszett a kerek plakett, ott hátul a ház tetején. Standard feliratot visel. Végül mégis beüzemeltem, és működik! Lábak persze nincsenek alatta, szét volt esve az automata kar mechanikája, meg mikrofon és hallgató is kellett még bele. Mindenki észrevette az eredetitől eltérő, lapos hatszögletű anyával történő rögzítését a jobb oldali csészének, illetve a horpadást az induktor púpján? A háttérben vizsgálatra váró mikrofon és hallgatók ülnek csendben a váróban. Elvárom, hogy így viselkedjenek, amíg én rendelek...

Ez a telefonkészülék átlagos eset volt. Szokásos állapotfelmérés, némi takarítás, beüzemelés és semmi szükség javításra. Leltározás, elpakolás. Kicsit kinyúlt a kézibeszélő zsinórja. De attól még marad. Vannak ennél sokkal rosszabb állapotú zsinórjaim is, például amelyek valószínűtlenül merevek lettek idővel, vagy valami erős vegyszer helytelen használata következtében. Azok is maradnak. Amíg nem lesz helyette jobb, addig semmit nem dobok ki. Lehet, hogy már soha nem lesz. Jelenleg legalább is nem látok megvalósítható, és megfizethető megoldást. Legjobb az eredetihez hasonlító szövetborítású zsinór lenne, de olyat ma, 2015-ben szerezni... Mondanám, hogy szerzek négy szál vezetéket és építek egy zsinórburkoló gépet, de ez meghaladja erőimet. Na még pár évig elrágódom ezen a kérdésen.

Őt főzve kérem! Ja nem, most nem a Macskafogóból kell röviden idéznem, bocsánat. Meg nem is vagyok rozsda, hogy vasat egyek. Még csak Rozsda nevű tyúk sem... Csibefutam, mint az köztudott. Safranek, jöjjön közelebb! Namost, aki kíváncsian várja, hogy vajon lesz-e egyetlen értelmes mondat is ehhez a felvételhez, annak jó hír: igen, itt jön. Szóval ezt a képen látható készüléket igencsak romos állapotban, s nem titkoltan alkatrész-utánpótlás céljára szereztem be. Aztán addig-addig tisztogattam, meg foltozgattam, meg javítgattam, míg üzemképes lett. Például a kézibeszélőjét egy az egyben cserélni kellett zsinórostól. Ki látott már ilyen bakelit kézibeszélőt kettétörve? Én még nem. Pedig olyan volt, isten bizony! Kár, hogy nem fényképeztem le. De talán még az automatának azt a bakelit tartórészét is cseréltem rajta, arra már nem emlékszem pontosan. Volt egy ilyen törött példányom, azt tudom, lehet, hogy éppen ez. Minden tisztítás ellenére azért nem kelt túl jó benyomást ilyen rozsdásan. Főleg azzal a benyomással ott elől, az induktor púpján. Biztosan sokáig nagyon nem akarhatott a kezelő jelentkezni a központban...

Megismerlek ám, te vagy az LB 37 No. 002! A kettes leltári számú telefon a gyűjteményemben. Ezt kérem én újítottam fel tetőtől talpig úgy 1993 környékén. Még a csengő kalapácsát takaró lemezkét is lefestettem szürkére. Ez volt az első kísérleti példány, amelyben kicseréltem a leromlott állapotú eredeti kábelformát. Mondjuk az nem lett sikeres, merthogy nem működik szegénykém. Mondanám, hogy akkor addig legyen dísz-készülék, de az elmúlt 22 évet dobozban töltötte, nem volt kint. Így megőrizte felújítás utáni állapotát. Viszont tervezem, hogy egyszer jól előveszem és egy másik doboz sör társaságában jól meghibakeresem. Ha sikerül, ebből még egy újabb cikket is írok.

Az éppen kéznél lévő LB 37-esek így a vége felé összeálltak egy közös fotóra. Na nem ennek a cikknek lesz vége, csak most ők elmennek kicsit szabadságra. Majd azért néha-néha benéz egy-egy errejáró példány. Vannak már annyian, hogy mindig itt járjon belőlük egy.

Következzen végül a Telefontársadalom Fekete Báránya! Szegényem eleve mindenféle zsinórok és kézibeszélő nélkül érkezett. Még az első nagy telefontalálkozóra gyorsan kölcsön kapott egy kézibeszélőt, csakhogy tudjon szerepleni a fotózáson. Aztán letakarítottam, bekötöttem állandóra, még nagy nehezen a legutolsó készülékzsinórokat is nekiadtam (kínomban a legutolsó két háromszálasssal kötöttem be), csak ki tudjam próbálni, erre mit csinált? Megette a rábízott káposztát három nap alatt. Ja, nem azt, hanem a helyi telepet. Lehet, hogy majd kecske lesz a beceneve. Levente fiam úgyis ezt emlegeti napok óta, csak tudnám, hogy miért. Ahogyan azt sem értem, hogyan tudja egy LB készülék lemeríteni a zsebtelepet. Elhatároztam, hogy akkor ebből megint egy újabb őnálló cikk lesz. Közben meg mehettem lapos elemér. Nem így hívnak...

Megérdemelne egy önálló cikket, mert ritka, mint a fehér holló. De ne halmozzuk mára az élvezeteket! Minden esetre kevés embernek van belőle. Nekem igen! Szerencse is kellett hozzá, hogy megtaláljam olyan 1997 környékén. Meg nem is egészen eredeti, mert a lepusztult készülékházát és alaplapját is ki kellett cserélnem. Zsinórjai sem eredetiek, de a kézibeszélője és belső berendezése igen. Teccenek rá emlékezni, mert jól elolvasták egy korábbi cikkemet? Szóval ki is ő? Mondanám, hogy majd a cikk végén jól elárulom, de egyrészt akkor most mindenki odalapozna, másrészt mire megírom a cikk végét, addigra bőven el fogom felejteni, mit kell a végén elárulnom. Merthogy nem egy nap alatt írok ám meg egy ilyen anyagot. Van, amelyik hetekig készül. Bár a múltkor volt egy kivétel. De az a szabályt erősíti. A szabály pedig sajnos az, hogy alig van időm a honlapommal foglalkozni.

Persze, ha összeraknám és egy úgy készített felvételt tennék fel ide, akkor már sokkal könnyebb lenne a megfejtés. Lenne hozzá eszetek, mi? Annyit azért muszáj megemlítenem, többek között miért nem terjedt el ez a fajta készüléktípus. Például a képen annyira nem is látható, ám szénné bonyolított automata rugócsoportot működtető mechanikája miatt. Meg aztán az az egységdobozos kivitel sem volt már annyira divatos megoldás abban az időben, amikor ez készült. Meglesz az az önálló cikk, kérem, meglesz, meglesz.

Volt már az LB 55-ös kapcsolási rajza? Nem tudom, de hogy most neki nem állok visszakeresni, az is biztos. Inkább előzetesen tanulmányozásra és megőrzésre ajánlom. Mert úgy döntöttem, erről a típusú készülékről is indítok egy önálló projektet. Többek között egy igen kiváló kolléga kívánságára. A képen a "P" jelű, párhuzamos változat kapcsolási rajza látható, ahol is az induktor párhuzamosan van kötve a csengővel. Létezik még a soros és a nagytávolságú változat, annál meg a különféle tekercsek ellenállásával játszadozik az alkotó, a telefontársadalom legnagyobb örömére. Elvileg mindhárom készülékből van a birtokomban, így aztán majd jól belenézek mindegyikbe, de nem ma.

Egy felvétel a gyűjteményemben 108-as leltári számot viselő LB 55-ös belsejéről. Persze, hogy majd jól kivesézem őket egy külön anyagban, de ezt muszáj megmutatnom, mégpedig a barna színű korai műanyagból (vagy bakelitből?) készült belső egységek miatt. Azok ugyanis általában feketék voltak, ez itt tehát egy színgazdag kivétel - már ha jól emlékszem. Majd jól előveszem mind a nyolc LB 55-ösömet és jól lefényképezem mindet. Sajnos ebből csak ennyi van. Tessék észrevenni azt a készülékházba eltűnő két szál vezetéket, mint apró házilagos, általam még nem értelmezett álatakítást is a képen! Ezek a vezetékek egy időközben szétesett nyomógombban végződnek, melynek elhelyezése érdekében valaki képes volt kifúrni a készülékházat. Ki lehetett az?

Az összerakott 108-asomról még egy fénykép. Nem különösebben elemeztem, csak belenéztem. Talán még ki sem próbáltam. Vannak ilyen napok is az életemben. De a nagy LB 55-ös projekt napja virrad-virradozik. Persze, biztosan lezavarom egy nap alatt, majd pont én. Ahhoz reggel hattól este tízig egyedül kellene lennem a lakásban és csak ezzel foglalkoznom. Azt azért meg lehet figyelni, hogy a ötvenes évek bakelitjének felülete matt lesz és érdes ennyi idő elteltével. Hő, vagy napsütés hatására történhet ez? Esetleg légnedvesség hatására, vagy csak egyszerű oxidáció? Nem vagyok vegyész, majd egyszer jól megkérdezem a feleségemet. Még a kis szögletes fali csatlakozó dobozról sem kötöttem le a rajta maradt háromszálas szürke vezetéket. Majd ezután, nem szalad el vele a paci.

Ezt ugye nem csinálja utánam senki? Reméltem is! Mármint, hogy erős fényforrásba közvetlenül fényképezünk digitális géppel. Tehát a napocskába például. Aztán, ha elkakukkol a fotómasinánk, akkor meg nézünk bután, mint a lufiárus a nyílzáporban: há' mos' meg mé'? Ráadásul ez még az előző kompakt fénycsövem volt az őskori asztali lámpámban, azóta már elhalálozott. Nem csoda, rengeteg telefonkészüléket látott, sok műtétnél asszisztált.

Meglepetés a 100-as leltári számú narancssárga CB 76-osom kézibeszélőjéből: a KFKI, vagyis a Központi Fizikai Kutatóintézet által előállított mikrofon! Ilyennel nem találkoztam az eredeti szakmámban eltöltött 9 + 2 év alatt. Nem is tudok róla semmit, majd jól utána kell néznem egyszer még ennek is. Fel is jegyzem én ezt gyorsan egy cetlire...

A fura mikrofon "gazdája" a százas leltári számot viselő narancssárga CB 76-os készülékem. Ebben a színben még nem volt a gyűjteményemben, és talán nem is egykori munkaterületemről származik, hanem az ország másik részéből. Az NDK számtárcsa közepén található védő kupak törött, ami nem újdonság, láttam már ilyet, csak éppen nincs hozzá cseredarabom.

Megfogalmazódott bennem egy önálló anyag írása, mintegy összehasonlítás jelleggel a bolgár TM50a és b típusok közötti különbségekről. Meg úgy általában szeretném bemutatni az egykori hazai LB hálózatnak ezt a sajátos szereplőjét. Most azonban röviden összefoglalom a lényeget, közkívánatra: a képen látható korábbi "a" típus még az alaplap elejére épített indukciós tekercssel, kábelformával, hátrébb helyezett induktorral, egymásba szerelt csészéjű csengővel, csavarokkal összefogatott automata rugócsomaggal és főleg csavaros szorítósávval épült. Azt írtam már, miért hívják automatának az automatát? Azért, mert a kézibeszélő letevése mozgatja ezeket az érintkezőket és nem kell még például egy külön kapcsolót is átbillentenünk. A telefon gumiborítású vezetékei a bal oldalán lévő tehermentesítő részen keresztül csatlakoztak. Ezt a fajta készüléket 1967-től talán a hetvenes évek közepéig hozták be az országba Bulgáriából.

A bakelit anyagú készülékház ferde eleje kisebb szöget zár be, az elől elhelyezett tekercs és a mögötte hátrébb lévő induktor miatt. Szerelése nehézkes, az alaplapon lévő alkatrészekre éppen csak ráfér a ház, s miközben ezzel szerencsétlenkedem, sűrűen emlegetem tervezője és megalkotója nénikéjének az ő térde kalácsát. Akkor még finom voltam és nőies. Tudják, mi a kannibál gyerek kedvenc csemegéje? Hát a nénikéje térde kalácsa!

A "b" típus alaplapján az induktor előbbre került, mögötte nyomtatott áramköri lapon került elhelyezésre az összes többi alkatrész, így az indukciós tekercs, a csengő és az automata rugócsoport is. A műanyag borítású vezetékek a telefon hátulján csatlakoznak be a panel hátsó szélén elhelyezett csavaros szorítókra. Ezt a korszerűbb TM50-est a nyolcvanas években importáltuk Bulgáriából, talán még 1989-es keltezésű példányom is van belőle.

Az újabb típus készülékházának eleje meredekebb, azon egy kis fehér műanyag táblát is lehelyeztek négy szegeccsel, talán az állomás kapcsolási számának feljegyzésére. De semmi esetre sem azért, hogy arra nagy pöcsöket rajzoljunk, vagy belevéssük a "józsi hüje" feliratot. Mondanám, hogy ennek a háznak az anyaga talán valamivel jobb minőségű, de ez a kijelentés erősen sántít, mivel például egy 1989-es TM50b legjobb esetben is legfeljebb 3-4 évig volt már csak használatban. Viszont, ha azt vesszük, hogy ez a bakelit esetleg állásában is romlik - pillanatnyilag nincs erre vonatkozó adatom - ellenben van 1989-es telefonom ma, 2015-ben, ami olyan fényes, mintha új lenne, akkor mégis csak kedvezőbb összetételű lehet a ház anyaga. Azért egyszer annak is jól utána kell járnom, mikor szerelték le  hazánkban az utolsó működő LB állomást az akkor már MATÁV hálózatán. Persze lehet, erre nem találok feljegyzést, bezzeg az, hogy mikor nőtt ki Cicciolina harmadik melle, mint roppant fontos adat, az megvan...

CB 667-esből ez a négy jellemző színű készülék létezett. Meg a szürke. Eredetileg a zsinórok színe megegyezett a készülék színével. Tehát a képen látható példányoknál már erőteljes változások történtek. A piros telefon fekete zsinórjai például a CB 76-oshoz valók. Ezt onnan lehet tudni, hogy a zsinórbevezető szögletes műanyag rész dupla olyan széles, mint a 667-es esetében. Az a fekete tárcsa sem megy annyira a piros házhoz. A zöld telefon esetében a fehér gyűrű-fekete tárcsa összeállításról már nem is szólok, a 667-eshez már örülök, ha össze tudok vakarni valamilyen alkatrészt.

Ez pedig itt kérem a CB 811-esek mini-találkozója. Pontosabban a családé, hiszen van még 810-es vaktárcsás és 812-es nyomógombos is a képen. Továbbá nem az összes, ennél valamivel több van, csak annyit vettem elő, amennyi ráfért az összecsukott ágyra. Erről a tavalyi összejövetelről egyébként volt már felvételem egy másik cikkben.

Balról az a második készülék erősen napsütötte és még átalakított is. A szokásos zsinórokon kívül van még neki egy harmadik is, egy 24/48 voltos hálózati csatlakozóval ellátva. Ki látott már ilyen hálózati csatlakozót? Én igen, még a távközlési üzemekben elég elterjedt dolog volt. Azóta viszont szépen kiment a köztudatból. Majd ezt a készüléket is jól átvizsgálom egyszer, próbálván rájönni arra, miféle kapcsolást valósítottak meg a gyakorlatban és vajon milyen cél érdekében tették ezt. Mondtam már, hogy CB 811-esből pedig fekete nem létezett?

Történt pedig tavaly tavasszal, nagyjából egy évvel ezelőtt, hogy egy egész nagy doboznyi készülékemet elővettem és sorban minden darabot lefényképeztem belőle, leltári számmal ellátva bevezettem a vizsgálati helységbe... ja nem, csak a táblázatomba. Továbbá mindegyiktől kértem egy szimpla hápogást... Mai cikkem végéhez közeledve jöjjön néhány darab ezekből. A vajszínű CB 76-os a napra kitéve éppúgy besárgul, akárcsak a 667-es tette. Ez a példány azonban mindvégig árnyékban pihent. Ráadásul ez a fekete NDK számtárcsa annyira nem is áll jól neki. A fehér szebb lenne. A képen látható darab a 144-es leltári számot viseli a gyűjteményemben.

Na akkor most szépen ledöntök egy mítoszt! Konkrétan azt, hogy nekem csak régi számtárcsás, meg kurblis telefonkészülékeim vannak. Tény, hogy eddigi írásaimban csakis ilyenek szerepeltek. De van mááásik, lááátoood? Nem is akármilyen, mindjárt egy japán kétvonalas rendszerkészülék. Azért rendszer, mert ezt a két vonalat legalább kettő másik készüléktársával együtt tudta kezelni. A telefonok egymást is hívhatták, meg persze a két vonal bármelyikére is kapcsolódhattak, ha az éppen nem volt foglalt. Persze így önmagában szintén üzemképes, ha két vonalam nincs is. Csak kicsi takarítás ráfért volna a kép készítése előtt, erre azonban nem került sor. Ja és ő a 145-ös.

Magyar mezei Matávos maszat. De tényleg, sokkal egyszerűbb az előzőnél. Meg a kézibeszélő zsinórja is elég maszatos. Fotózni itt is volt kedvem, takarítani itt sem. De hogy mitől három, amikor itt csak egy van? Aztán pedig mindjárt kétszáz?! Olyan jellegtelen, lehet azért adták neki ezt a nevet, hogy legyen, ami feldobja? Akkor már inkább egy régi tárcsás. Van az alján egy 146-os szám is, de ez nem látszik a felvételen, ne tessék keresni.

Megint japán, de ő már csak egyvonalas, viszont kihangosítható és van neki kijelzője. Látható, hogy mit nyomtunk mellé, ha a Józsi helyett a fűrészüzem jelentkezik. Ehhez azonban kell bele négy darab ceruzaelem is. Alaphelyzetben mutatja a dátumot és az időt, híváskor a hívott számot, beszélgetéskor pedig annak idejét. Elemek nélkül, vagy kimerült elemmel csak felvett kézibeszélő esetén működik a telefonközpont által szolgáltatott mikrofontáplálásról. Megemlítem még, hogy nálam ő a 147-es, aztán elmegyek aludni, ám előtte eszek egy kis bébirépát.

A bébirépa a múltkor elfogyott. Nem is volt annyira finom, pedig ezt kellene enni gyakrabban. Na majd a nyulak! Most megint elalvás előtt vagyok. Csak a múltkori óta már eltelt pár nap. Néha ilyenkor szoktak jó dolgok eszembe jutni. De nem mindig. Egy próbát persze megér. A képen egy német eredetű tárcsás készülék látható. Ezek voltak azok, melyek még jó állapotban, de már használtan jöttek be Magyarországra a kilencvenes évek elején. Aztán jöttek a nyomógombos telefonok és mindenki rájött, hogy egyszerűbb nyomkodni, mint tekerni. Meg persze gyorsabb is, abban az esetben, ha a hívómű úgynevezett MFC-kódot szolgáltat a központnak és nem tárcsaimpulzusokat. Ez a dajcse zöldség a 148-as számot kapta a gyűjteményemben.

Ez itt kérem egy azonosítatlan repülő tárgy, egy nem tudom, hogy mivel az alján. Repülni persze majd akkor fog, ha egyszer jól előveszem, megpróbálom kivesézni, hogy mégis mi lehet, és ha nem jövök rá, akkor mérgemben jól kivágom az ablakon. Némely kiskereskedelmi oldalon soktak feltűnni ilyen megnevezések az eladó holmira vonatkozólag, hogy "nemtommi". Na most így vagyok ezzel én is, azt még csak felfogtam, hogy egy Siemens nyomógombos készülék, de hogy mi nőtt rá a seggére... Jaj, erre volt egy Markos-Nádas jelenet: bejön a katona az orvoshoz, leveszi a sapkáját, ott ül a fején egy béka. Megszólal a béka: - Doktor úr, nézze már meg, mi nőtt a seggemre! Szóval nem tudom, mi lehet ez, talán valami modem, s persze nem feltétlenül vezetékes beszédátviteli kapcsolathoz. Egyszer tényleg jól megvizsgálom, de nem ma. Amúgy a 149-es számú leltári tárgyamat látták, bár félek, ez már a kutyát sem érdekli.

Van ám nekem még egy vaktárcsás CB 667-esem is, bebeeeee! Nektek nincs is ilyen! Na jó lesz elmennem aludni, de egyrészt előtte még elmondom, hogy ő a kerek 150-es számú készülékem, eredeti, nem lefűrészelt panellel, meg a csengővel, másrészt pedig ma este is eszem még valami gyümölcsöt lefekvés előtt. A piros zsinór az oké, de az a fehér műanyag dugó nagyon nem illik rá. Meg aztán mihez kezd vele az ember a mai vezetékes telefonvonalon? Bedugom, felveszem a kézibeszélőt és hallgatom a tárcsahangot. Viszont hívás fogadására kiválóan alkalmas. Csak éppen nem lehet minden funkcióra egy külön készüléket telepíteni, a központ nem fog tudni ennyi párhuzamosan kötött készüléket megcsengetni. Mondanom sem kell, ilyen esetre is volt példa a praxisomban.

A vaktárcsás CB 667-es nem túl bonyolult, ellenben egyszerű bekötési rajza. Látszik, hogy a 9-estől 13-asig beszámozott csavaros csatlakozókról hiányzik a számtárcsa, de hát ugye ide olyan nem került beépítésre. Ugyanakkor viszont ezáltal egy hibaforrással kevesebb is. Közben pedig folyamatosan piszkálja a csőrömet a kézi kezelésű CB központok világa. A kézibeszélő felemelésével, mint hívási szándékkal megváltozik a vonal hurokellenállása és a központ ezt érzékelve jelez a kezelőnél. Stabilabb, biztosabb rendszer volt, mint az LB, de még elég korlátozott főleg a telefonálás gyorsaságát illetően. Egy konkrét példával élve, Körmendről, Sárvárról, Celldömölkről nem lehetett betelefonálni Rózsa György Kapcsoltam című műsorába. Csak automata CB területről és onnan is jobbára a gyorsabb Crossbar-rendszerű telefonközpontokkal rendelkező városokból. De erről egyszer majd jól megemlékezem egy önálló cikkben.

Ez pedig a vaktárcsás CB 667-es elvi kapcsolási rajza, szintén elég egyszerű és áttekinthető. Ő van a szép fényes készülékház belsejének egyik felére ragasztva, az előző pedig a másik oldalon volt. Viszont most látom csak, hogy a másik oldal ott tükröződik a kép jobb alsó sarkában! Nekem pedig szerencsém van, hogy a gépem a matt papírra fókuszált és így aránylag értékelhető felvételt sikerült készítenem. A rajz ezúttal is letett kézibeszélő mellett ábrázolja a telefont, csak a csengő és annak kondenzátora van a vonalon, az ábra jobb oldalán. Balra pedig a mindenható indukciós tekecs, annak jobb oldalán a vonal, bal oldalán pedig a művonal, a kettő különbségéből készül az önhang, amikor saját hápogásunkat visszahalljuk a hallgatóban. Bár nincsen számtárcsa, azért még elkél egy sokkvédő diódapár a hallgatóval párhuzamosan, mert a telefonvonal sokféle tranzienst össze tud szedni, ami tűimpulzusok formájában szintén a fülünkbe kerülhet és halláskárosodást okozhat beszélgetés közben. Ott is van a kis fekete Tungsram EP128 a fém távtartó oszlopocska mögött, tessék csak jól megnézni a kettővel korábbi fényképet!

Szép-szép ez a telefon, de kicsit furcsa így számtárcsa nélkül. Porosan is hagytam, villanó nélkül is fotóztam, gondolván arra, elég fény van és hátha jó lesz a felvétel. De nem lett. Meg az a ronda újabb fajta fehér csatlakozó dugó sem illik erre a készülékre. Ide egy piros színű fémházas dugó kellene. Olyan meg már nem akad a raktárban, valamint az ismerős fővárosi kolléga raktárában sincsen. Hiába, megszokta az ember fia, hogy a telefon az tárcsás, felveszem a kézibeszélőt, tárcsázok és beszélek. Ez meg egy más világ volt és ebből volt a kevesebb. Használtak rendes tárcsás CB 667-eseket is a kézi kezelésű központokkal ellátott településeken, csak ott a tárcsának semmi szerepe nem volt. Legfeljebb annyi, hogy ha türelmetlen volt az elvtárs, akkor lehúzott egy nullást, amitől az éppen kávézó kezelőnéni megőrült, mert a tárcsaimpulzusokra elkezdett nála nyekeregni a hívásjelző.

- Anya, nem tudok telefonálni a vaktárcsás CB 667-essel! - Nem baj gyermekem, már úgysem használnak ilyen készüléket, csak a János bácsi gyűjteményében található meg. Valamint ennek a cikknek a végén. Merthogy vége...