KÖZREADVA KÖZÉRTHETŐEN A KÖZÉRDEKŰ KÖZMŰVELŐDÉSÉRT
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Retrofon
Retrofon : LB telefonkészülék átalakítása CB vonalra.

LB telefonkészülék átalakítása CB vonalra.

  2015.03.29. 21:57

Van ez a kupleráj így Húsvét előtt egy héttel a nagyszoba közepén, ami esetleg aggodalomra adhatna okot. De egyrészt egészen Húsvétig dolgozni fogok, másrészt úgyse jön hozzánk a kutya sem, szóval nem csinálok én olyan nagy gondot belőle. Abból már annál inkább, hogy még novemberben megígértem magamnak, s még egy igen kiváló kollégának nemkülönben, hogy próbaképpen, mintegy bemutató jelleggel átalakítok egy LB rendszerű távbeszélő készüléket a jelenleg használt, úgynevezett CB vonalra. Mivel telefonvonalam van hozzá, nekem ne lenne, LB készülékem meg szintén annyi, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük, már csak az elhatározás, no meg az idő kérdése és indulhat is ez a projekt. Fontos már az elején megjegyezni, hogy a kísérlethez mindenképpen egy darab LB 37-es típusú telefonkészülék szükségeltetik, mint legegyszerűbben átalakítható fajta. Persze egyben ilyen sok időm nem lesz soha, másrészt tavaszi szünetem sem, ezért marad a nemrég bevezetett és úgy tűnik, beváló módszer: minden nap mindenből csak egy csipetnyit. Nos, ezen a képen minden van, két hibrid (!) CB667/76-os készülék mellett még második világháborús harcoló német alakulat is, csak éppen átalakításra alkalmas LB telefon nem, ezért először is tovább kell egerésznem a megfelelő tesztalany kiválasztása érdekében.


A kacsateszt elvégzéséhez először is be kell vezetni a tesztalanyt a vizsgálati helységbe. Ez egy cikk volt a National Geographic egyik legelső magyar nyelvű számában és arról szólt, hogy tudományos módszerekkel igyekeztek bizonyítani, miszerint a kacsa hápogása nem visszhangzik. Itt éppen lapul egy tesztalany, aki nem hápog, ellenben jól ittmaradt az LB 37-esek idei februári második nagy találkozója után. Talán azért, mert szegénykém már nagyon szeretne saját csengőcsészéket azok helyett a kókányolt vackok helyett, amik az első használatkor lepotyogtak róla, talán teccenek még emlékezni rá...

 

 

Tekintetemet jobb oldali kertszomszédom felé fordítottam, aki éppen gyöngyöző homlokkal üldözött egy elszabadult kerti kapálógépet... Ja nem, most nem Verebes István egy korai kabaréjából kell idéznem. Tehát íróasztalomat elkerülték a hétköznapok borzalmai... nem, ez sem lesz jó, szóval letekintve újabb lehetséges tesztalanyokat látok, melyek közül csak az a piros hápog (hogy néz már ki az is, te Jézus Atya Úr Isten), merthogy éppen ő van bekötve az itthoni LB hálózatba. De pirosból a kacsa nem hápog, mivel a piros kacsa az néma, ez tehát így képzavar. Meg nem is ő lesz a kísérlet tárgya, mert most azt találtam ki, hogy olyan készülék kellene, melynek induktora eleve betegeskedik. Tekintettel arra nézvést, hogy a kísérletben az induktor nem vesz részt, CB készülékhez nem kell olyan. Ennek a pirosnak meg van azért még némi baja, de az induktora príma. Mellette az a fekete tárcsás bakelit eleve CB, ha kissé herótos is (újabb szakkifejezés a leromlott állapotára), tőle jobbra az a másik rozsdás LB 37-es viszont csupán torzó: hiányzik belőle a kábelforma és az indukciós tekercs, azok pedig kellenek ám az átalakítás után is. Viszont van benne egy fémházas papírkondi (hogy került az bele, mikor úgyis kilóg a bele), ami meg pont kell a műtéthez, ezért valamilyen szinten mégis részt fog venni ő is. Marad akkor azon a kék dobozon csücsülő és orrán egy hatos számot viselő rozsdás csengős kurblis fémházas... Látod?

 

 

Ott a Zimonyi felesége! - súgtak össze az erdei állatok. Na de melyik az? Ezen a képen megint minden van, mint a búcsúban: belezés alatt álló régi fajta szétszedhető dobozhallgató - amolyan betétprojekt egy LB 37-es felélesztése kapcsán, merthogy nagyon hallgatott, konkrétan egy deka hang nem jött ki belőle, aztán szerszámok, javításra váró ... gazdaságos mozdony, telefonnak álcázott kínai ruhakefe, meg fémházas régi csatlakozók - azt nem adom semmi pénzért, továbbá nagy kupleráj az egész asztalomon (azt sem adom), de a Zimonyi felesége... Tehát ő lesz a tesztalany és már bevezettem a vizsgálati helységbe. Egyébként ez még egy elég élethű tavalyi felvétel és most éppen kapóra jött.

 

 

Miután Húsvétkor legalább gondolatban megkorbácsoltuk a bankárokat a Krisztus kiűzi a templomból a kufárokat című festmény kapcsán (tényleg, milyen jól és főleg gyorsan eltelt e cikk írása közben, anélkül, hogy bármit csináltam volna), nézzünk szét a tesztalany belsejében. Semmi izgalmas, talán az induktor, melyen nem látszik, de görbe a felső tengelye és emiatt eléggé szorulásos, s ezen a ricinusolaj sem segít ebben az esetben. Amiért görbe lett, arról a világsláger szövege jutott még eszembe, miszerint: Fejre ejtett a nagya-nagya-nagya-nagyapám, attól a naptól átokként ül rajtam a bea-bea-bea-beszédhibám. Dadogós break az Első Emelettől, emlékszik még rá valaki?

 

 

Tudom, hogy volt már, de most lessük meg mégegyszer, kimondottan a cikk témájához igazodva. Na ennél a mondatnál szoktak jönni nálam például legelésző tehenek, vagy pacsáló kacsák, mint szigorúan idevágó képek. Tééényleg, de jó ötlet, hamarosan bedobom, úgyis lesz nemsokára kamerás mobilom. Szóval, valamikor az ötvenes években jól kitalálták, hogy az LB 37-es valójában kicsiny átalakítással kézi kezelésű CB hálózaton is használható. Aztán persze később éppen LB készülékből keletkezett hiány, így aztán bár lehet, hogy volt, ám túl sok gyakorlati megvalósításról nem tudok. A rajz bal szélén látható az eredeti bekötés, ahogyan a készülék az LB hálózathoz készült, jobb szélén pedig az átalakítást követő állapot, ahogyan a CB hálózaton is használható. Középen van az, hogy ehhez mit is kell pontosan csinálni. Tehát: ki kell kötni a helyi telepet és a helyét összezárni, be kell kötni a csengő áramkörébe egy kondenzátort, át kell vezetékelni az indukciós tekercset, valamint elvileg ki kell cserélni a mikrofont és a hallgatót a kézibeszélőben (ez nincs a rajzon, hiába lógnak kocsányon a szemeid - ja hogy egy meztelen nőről készült képet nézel és nem ezt, értem), végül el kell felejteni visszatenni a kurblit, nehogy véletlenül megtekerd az induktort. -Móricka, nem tudod véletlenül, merre van a zsinagóga?  -Véééletlenül...

 

 

Egy mikrofarádos fémházas papírkondi, pont ilyen kell nekem! Nem mai darab, remélem, még van benne kapacitás. Persze lehetne kissé alacsonyabb és szélesebb, de azért majd valahogyan jól beszuszakoljuk a helyére. Annyi bizonyos, hogy nem itt lesz az indukciós tekercs helyén. Egyébként miért is kellett ezt a szegény telefont ennyire szétbarmolni? Ahogy nézem, ez is valami CB vonalas átalakítás akart lenni, ám valójában minden lényeges elemet a szemétre hánytak belőle. A tengeribeteg kalózok meg a fedélzeten kardélre hánytak... Majd teszek fel róla távolabbi fotót is (nem a kalózokról), hogy szépen látsszon, mi a fenét művelt már megint ez a Kókány Berci! Sok van ám belőle szerte az országban. Mármint a Berciből. Bárcsak LB 37-esből lenne annyi. Egy Berci itt is lakik nálunk a házban, de ő kutya, ő nem belez szét értékes telefonokat. Legfeljebb lábtörlőt, de ilyen esetről még nem tudok.

 

 

Ha az idei Húsvétból valami, akkor ez a képes üdvözlőlap mindenképpen meg fog maradni az utókornak. Szeretem a kacsás képeslapokat és ilyenkor azokat keresem is, amit meg sikerül begyűjteni, azt jól learchiválom magamnak. Húsvéti lapból van virágos, meg tojásos, az elmaradhatatlan nyulas, de a kacsás az igazi. Mint ahogyan törpéből pedig a kicsi a jó.

 

 

Tehát itt, ezen az ígért távoli képen látható radai rossebhez megint ketten kellettek: egyszer az idő vasfoga, másodszor pedig a mi Kókány Bercink, aki átalakította valami Isten tudja, milyen cél érdekében. De ha jobban megnézem, ez még menthető! Tisztítás, az idő vasfoga ellenében egy alapos készülékház-festés, aztán pedig kábelforma gyártás. Ez már úgy bújkál bennem a lelkem mélyén, egyszer már gyártottam kettő darabot, most valamikor gyártanék megint 2-3 darab kábelformát LB 37-esbe. De a szándék még nem tört a felszínre igazán. Pedig mekkora egy cikk lenne abból is! Kis szünet, amíg gyorsan felírom... Egyetlen darab indukciós tekercsem is lesz valahol jól eldugva, valóban a legutolsó példány, még egy javíthatatlan romból kimentve. Szóval Önök a képen egy megmenhető LB 37-est látnak, ez a tény e sorok írásakor tudatosult bennem, hurrá!

 

 

Tudja Kedves Olvasó, a zseni a káoszban is kiismeri magát... Öntömjénezésemet befejeztem, tény, hogy nálam nem kicsit van kupleráj, de ez most számomra az "innen szép nyerni" kategória. Mostantól élesben megy tovább a cikk, a dolgozom-lefényképezem-feltöltöm-megírom folyamatot rövid időközökkel betartva. Ezt is megértem! Mit kell még?

 

 

A lényeg az asztalon van, a bal oldali készülék az átalakításra váró tesztalany, a jobb oldali pedig... hát ő egyelőre csupán egy oda nem illő alkatrészét adja a művelethez, de egyszer fog még ő is csilingelni, addig éljek. Fontos szereplő továbbá a kép bal szélén látható jó öreg csehszlovák gyártmányú pillanatpáka, amit Elektricska pájecski feliratú, háromszög alakú dobozban lehetett behozni Pozsonyból a nyolcvanas években pár forintnak megfelelő koronáért.

 

 

A bal oldali kicsit azért itt-ott sántít, de nagyjából elfogadható állapotban van, míg a jobb oldali... nos ő is egyszer elfogadható állapotban lesz. - Meg kell mondjam, Mr. Spigott, a jobb lábát... hm... hogy is mondjam... más fából faragták! - mondta a rendező a Tarzan szerepére jelentkező féllábú színésznek. Ez is egy Gallás jelenet, ugye mindenki ismeri?

 

 

Akkor jól fogjunk hozzá a jobb oldali készülék kókánytalanításához elektricska pájecski segítségével. Némi cinecski is szükségeltetik, abból a békebeli jófajta ólmosból, amivel még forrasztani lehetett. A környezetvédők kérem lapozzanak tovább. Nem érdekel, mik voltak ezek a repülőzsinóros kesze-kusza átkötések a telefon belsejében, nem tartom meg őket. Egyrészt ebből is működő LB 37-es lesz, másrészt ha mégis át akarom alakítani, akkor a korábban már ismertetett szabályok szerint járok majd el.

 

 

Na végre, lekókánytalanodott. Most már csak a régóta nem használt és végletekig elrozsdásodott induktorral kell kezdenem valamit. Valamint kevésbé szeretem a bakelit fogaskerekes induktorokat. Nem vagyok benne biztos, hogy a műszerolaj nem okoz károsodást az anyagban néhány év alatt. Mondom én, hogy ez CB készülékként volt használva valami hálózaton, az a kondenzátor is ilyen esetben kell a csengő körébe. A csavaros csatlakozósor is hiányos kissé, de szerencsére ebből is van egy utolsó tartalékom.

 

 

Jössz ki onnan, de mindjárt! Persze, hogy nem akart könnyen. A bal oldali még csak-csak, de a jobb oldalival később újra meg kell mérkőznöm. Azt csak annyira tudtam megoldani, hogy a kondenzátort kihúzzam alóla. Ha ide be kell majd építenem az indukciós tekercset - érdekes, hogy a két alkatrész felfogatása megegyező méretű - akkor némi csavarlazítóra is szükségem lesz. De nem a hééten...

 

 

Ezzel egyelőre nincs több tennivalóm, megy vissza a raktárba. Csak aztán olyan mélyre ne süllyesszem el, hogy megfeledkezzem róla, mit is akartam vele csinálni! Üzemképessé tenni! Szomorúan vettem azonban észre, hogy a szép hosszú, két készüléknek is elegendő kézibeszélőzsinór csupán kéteres. Ez nem túl nyerő egy LB telefonhoz, a hallgatónak nem kellene a mikrofon áramkörében közvetlenül bent lennie, ahol ott a helyi telep is. Majd jól megnézek más, régi telefon-rajzokat, van-e esetleg valahol ilyen megoldás.

 

 

Én most jól elharapom a hurkodat! Mondta a svédacél csípőfogó. Na ő biztosan eljön velem a következő 40 évre. Persze, ha nem akarok vele kerítésdrótot metélni, de ilyesmit nem tervezek. Aránylag könnyen vagyok, mert mint ezen, illetve majd a következő képeken is látszani fog, ennek a készüléknek a belső kábelformájáról félig-meddig lefoszlott  a kivarró cérna, így az egyes vezetékszálak nagyjából szabadon mozognak. Kétszeresen is jó választás volt tehát ez a telefon a kísérlet elvégzéséhez, nem kell a korlátozott vezetékhosszakhoz igazodni, mindegyik többet enged.

 

 

Teccik látni, hogy szét van esve a kábelforma? Mint időnként én... A csupaszítás műveletéről nem készült felvétel érthető okokból, mert a közben elhangzott ízes magyar beszédet nem gondoltam volna mellékelni ebbe a cikkbe. Meg aztán azt sem tudom még, hogy egyáltalán lehet-e erre az oldalra pár másodperces videót beilleszteni, majd egyszer ennek is jól utánanézek. Mindenesetre a szövetborításra rádolgozott kezdetleges műanyag, vagy néha inkább még viasz eltávolítása nem egyszerű művelet. De nem is lehetetlen, némi türelemjáték. Türelmetlen embereknek levezető foglalkozásként ilyenkor ajánlott például hangyaszedés bokszkesztyűben fedeles fonott kosárba.

 

 

Az ideiglenes új alkatrésznek nem fúrtam lyukat az alaplemezre, mert úgysem marad itt, legfeljebb átmenetileg. Ellenben a szomszéd indukciós tekercs bal oldali csavarja alá éppen befér olymódon, hogy még a készülékházat is be lehet csukni. Miután a rögzített kondenzátort még egy gyenge 5 fokos szögben hátrafelé késztetjük óvatosan, nehogy a rögzítő fül letörjön. Így pont elfér a csengő tekercse mellett. Hátha még valahol a lapos elemet is el lehet ilymódon helyezni és akkor nem kell a minimum négyszálas készülékzsinór. Na bumm, legvégső esetben 9 voltos kesztyűkapcsos elemet használok majd! Már, ha sikerül lelkemben leküzdeni a késztetést, miszerint maradjon a telefon eredeti állapotában. Viszont ebben a zsinórhiányos időszakban az ember kénytelen engedményeket tenni az ügy érdekében, bizonyos esetben.

 

 

Nem feltétlenül életem legszebb forrasztása, viszont a feladat egyik része letudva. Következik a helyi telep vezetékeinek eltávolítása, nehogy véletlenül becsatlakozva egy LB aljzatba az átalakított készülékkel, károkat okozzunk. A csavaros csatlakozósor bal oldali részén, a kézibeszélő felőli oldalon a jobb szélső csavar alól a másik irányból érkező kék-fehér színű szövetborítású vezetéket kell levenni, azt a vízszintesen álló csatlakozó sarut, míg a függőleges fekete-fehér, a mikrofon vezetéke marad, a jobb oldali soron, a készülékzsinór felőli részen pedig a bal szélső csavar alól az ott lévő egyetlen barna-fehér színű vezetéket kell kivenni. Bonyolult? Nem az, a következő képen mutatom!

 

 

Tehát ez az a két, pillanatnyilag felesleges vezeték, amit a békesség érdekében inkább célszerű levenni és a szikraeső-csitt-csett-bumm elkerülése miatt szigetelőszalaggal jól betekerni. Annyira azért nem kell túlzásokba esni, itt komoly amperok nem szaladgálnak, de akkor is csak szakszerűen.

 

 

A leszigetelt vezetékvégeket jól elrejtettem a többiek alá, utána pedig a helyüket összekötöttem, ehhez éppen kéznél volt a Kókány-féle másik telefonból az imént kitermelt vezetékek egy kis szürke darabja. Nem illik a szövetborítású zsinórok közé, na mindegy. Ugye mindent szigorúan a csavar alatti alátét alá teszünk, azt már nem is mondom. Jó, akkor a balszélső piros-fehér (halkan mondom, a hallgató saját vezetéke) miért van fölötte? Ügyes vagy Sasszem, ülj előre! Én pedig majd jól eligazítom addig... Következő részfeladat is letudva.

 

 

Következik az, hogy a kapcsolási rajzról jól lelessük az indukciós tekercs lábainak számozását és azt jól felírjuk a tekercsre az átalakítás, majd a visszaalakítás miatt egyaránt. Most már legalább ezt is tudom, hogy melyik melyik. Ha már elég nagy számú LB 37-est megjavítottam, fejből is menni fog és nem kell emiatt a rajzot néznem. Persze még akkor jó lesz, ha kéznél van. Mint a láb. Az is jó, ha mindig kéznél van. De itt most inkább alkatrészlábakról van szó.

 

 

Szintén a kapcsolási rajz középső részének segítségével jól kijegyzeteltem, mi hova kerül. Az egyes láb jelen esetben zöld-szürke vezetéke marad a helyén. A kettes feketéje megy át a négyesre, a négyes sárgája a hármasra, a hármas zöldje pedig jön vissza a kettesre. Az megvan, amikor Alfonzó műtőssegédnek öltözve próbálja meg kilopni a kissrácot a kórházból, miközben a nővér mondja neki, hogy vigye a kettest a négyesből a hármasba? Tessék jól rájönni eme klasszikus film címére, megszerezni és jól megnézni! Ebben van a korábban már említett kézibeszélőzsinór-nyiszálós jelenet is...

 

 

Íme, hát megleltem hazámat... ja nem, csupán leforrasztottam a szükséges vezetékeket. Születendő gyermekünk keresztnevének megválasztásakor fokozottan ügyeljünk arra, hogy például a háromeres, csupaszított végű, árnyékolt kábel neveket ne adjuk, mert ezek ugyanis vezetéknevek... A leforrasztásnál óvatosan kell eljárni a későbbi gyártású LB 37-es esetében, mert itt már lágy műanyagból készült az indukciós tekercs cséveteste és a túlhevítés következtében lészen balhé, nem is kicsi.

 

 

Be kell dobnom ezeket a barna macikat, mert nem lesz elég a gyártott kép a cikkemhez. Meg amúgy is mindenki zokni már agyilag ennyi telefónia láttán és olvastán. Tessék elmenni rágyújtani egy kávéra. Közben pedig elmebeli állapotomról elmélkedni. Ez egy fekete-fehér képeslap a fővárosi állatkertből. Jó, akkor honnan tudom, hogy barnamedvéket ábrázol? Rá volt írva a hátuljára.

 

 

Tekintsük át még egyszer a változtatásokat: a helyi telep vezetékeinek lekötése és a két pont átvezetékelése, kondenzátor beépítése a csengő áramkörébe, az indukciós tekercs vezetékeinek átkötése. Hátra van még a mikrofon és a hallgató kicserélése a kézibeszélőben? Na de mi van, ha jó lesz a LB-hez használtakkal is? Már annyira kíváncsi vagyok, teszek egy próbát előbb. Legfeljebb kiszellőztetem a szénporszagot és keresek másik alkatrészeket.

 

 

Eddig rendelkezésre állt egy hagyományos aljzat az asztalomnál a CB készülékek kipróbálására. LB készüléket pedig a már felszerelt fali teleptartó dobozzal próbáltam ki. Olyan azonban eddig nem volt még, hogy LB telefont CB vonalon próbáljak. A kérdés megoldására kicsit benézett az ablakon Kókány Berci barátunk. Szóval hagyományos dugó az aljzatba, abba bekötve ez a vékony kéteres vezeték, melynek másik vége rátekerve az LB dugó megfelelő pontjaira. Egész spulni forrasztóón figyeli a műveletet, kezdődhet a próba!

 

 

Ééééés működik! Majdnem... Ha leteszem a kézibeszélőt, visszadja a tárcsahangot a hallgatóra. Gyors hibakeresés következik a forró nyomon.

 

 

Nem kellett sokáig keresni. Ami jó az LB hálózaton, nem jó a CB hálózaton. Az automata rugócsoport két különböző rugócsomagjának középső, egymáshoz legközelebb eső két lemeze összeért, ha a kézibeszélőt letettem. Hoppá, akkor lehet, hogy ez ette meg a helyi telepet a múltkor? Szenzáció lenne élő egyenes adásban! Na gyorsan utánanézek a rajzon... Addig is gyorsan jól beállítom a kérdéses rugókat, hogy letett kézibeszélőnél se érjenek össze. Ennek nyoma látható is a képen, jól sikerült összefeszegetnem a lemezrugó élét a jusztírozó fogómmal.

 

 

Arra a megállapításra jutottam, hogy LB rendszerben nincs párhuzamosítás! Semmilyen körülmények között. Két LB telefon lehet egymástól egy méterre, vagy tíz, vagy száz, vagy ezer méterre, de mindenkinek szigorúan egy-egy SAJÁT telep. Mindig csak a vonalágakat szabad összekötni. Ellenben a mi átalakított készülékünk vidáman adja a tárcsahangot. Szegénykém, gyanítom, életében nem hallott ilyet. Legalább is az elmúlt 66 évben nem, ugyanis ezt a képen látható példányt 1949-ben gyártották.

 

 

Lehet vele hívást fogadni, bár át kellene állítani a csengőjét, nagyon hevesen ver, szinte nem tud mit kezdeni a "rendes" csengetőfeszültséggel. Lehet rajta beszélni, de hívni azt nem. Az LB rendszer nem volt automatizálható. Egyszer fiatal koromban megálmodtam az LB tárcsát. Induktortárcsa volt, pontosabban a kettő összeépítése, annyit kellett tekerni a kurblit, amilyen számot akartunk hívni és a központ az egész hullámok számát figyelte.

 

 

Jó erős az önhangja, a kifúvása, talán túlságosan is. Nincs benne semmi, ami ezt csillapítsa, vagy szabályozza. Viszont beszédkor ehhez képest az ellenállomás kicsit halk. Azt figyeltem még meg, hogy ennél a fajta kézibeszélőnél nagyon nem mindegy, hogyan tartja a fejéhez az ember. Kell, hogy azok a viszonylag apró lyukak a hallgatófedélen pontosan a fülhöz essenek. A műtét, vagy kísérlet (ahogy tetszik) sikerült, a beteg él és néhány napig, hétig biztosan próbaüzemben marad itt, a kupleráj kellős közepén, valamint terveim szerint az igen kiváló kollégának is szeretném megmutatni, ha majd erre jár, de nem a hééten...

 
Érdekes oldalak
 
Hányan láttak?
Indulás: 2010-05-23
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!