Van az úgy, hogy egy fajta telefonból nem találok annyi témát, amiből egy egész cikk összejön az oldalamon. Továbbá van az úgy, hogy egy készülékből sokáig egyetlen darab sem található meg a gyűjteményemben, aztán egyszer csak lesz néhány példány belőle. Így jártam valóban a képen is látható CB 24-essel. Majdnem az: kézibeszélője már a későbbi CB 35-ösé és nem az eredeti. Azt kell mondjam, ezt a legelső egységes készüléket szerintem az eredeti kézibeszélő megléte teszi napjainkban megfizethetetlenné. Azért majd egyszer írok róla egy egész cikket is, de nem a hééten...

Azt hiszem, ez a készülék volt az, amelyik nem sok időt töltött nálam. Beszereztem, átnéztem, feltártam hibáit, aztán jött egy ismerős érdeklődő és elvitte. Elég régen volt már a tavaly január, mikor is ezt a felvételt készítettem, így már nem emlékszem, melyik telefonom is látható pontosan a képen. De úgy rémlik, ez a felemás csengős és felemás zsinóros volt, amiről beszélek. Ő volt az első, aztán még néhány követte a sorban. Lehetett volna már 1996 előtt olyanom, amin nem volt tárcsa. Amikor leszerelték az utolsó kézi kezelésű CB központokat, még üzemelt ilyen telefon, aztán már csak hegyekben állt a hulladéktelepen. Bezzeg, ha akkor levagdosom csak a zsinórokat, most nem szenvednék ilyen gyógyíthatatlan zsinórhiány-betegségben! De én nem szoktam csak úgy zsinórokat levagdosni...

Maci-szelfi, avagy Kristóf fiam ismerkedése a fényképezőgéppel, amint nem tartom rajta a szemem egyiken sem. De térjünk csak vissza a CB 24-eshez!

Rossz nézni, mennyire nem eredeti. Ha ebben a látszólag egyszerű szerkezetben tönkremegy valami, nincs helyette másik. Például az a csavar az automata karnál a rugó rögzítésére. Vagy a gumilábak helyettesítésére betekekert böszme nagy hatosok. Azt hiszem, ő volt az, ahol kipurcant a kondenzátor (szürke nagy kocka a piros alapon - de hogy azt is miért festették pirosra?), rákerült a vonali egyenfeszültség a csengő tekercsére állandóan és megölte annak egyik felét. Bezzeg, ha bonyolultabb rugócsoport lenne az automata karnál és nem csak az az egyetlen bontó érintkező. Zsinórokból is az amilyet éppen találunk fajta.

Apropó zsinór: azt meséltem már, hogy volt egyszer, hol nem volt, tavaly januárban volt egyszer egy LB 37-esem szakadt szövetborítású zsinórral? Pedig ilyet az öregapám sem látott még! A készülékzsinórban a helyi telep egyik ága járt úgy, mint a véres hurka. Nosza kikötöttem hamar és az ötödik szálat, a külön csengő barna-fehér vezetékét használtam fel a döglött kék-fehér helyett. Mindjárt lett olyan kifúvás a kézibeszélőben, hogy hetedhét országból jártak a csudájára ám. Ja nem, csak én örültem, hogy megcsináltam egy újabb telefont. Félig a billentyűzet alá becsúszva Olivér fiam hieroglifái láthatók.

A szokatlan kialakítású csengőtekercs miatt vessünk még egy pillantást ennek az LB 37-esnek az ő belsejére. Lehet, hogy láttam már valamelyik telefonban ilyet, s említettem is valamely korábbi cikkemben, de most persze nem jut eszembe, melyik gyártó szerelte ezt a fajta tekercset a telefonjába.

Hangos sóhajtással veszem tudomásul, hogy ismét öregedtem: kinőtték a fiaim ezt a húzkodós fajátékot, az alattunk lakó mérges néni legnagyobb örömére. Bezzeg, amikor háromkerekű műanyag motorral rodeóztak a lakásban, mert kint szakadt az eső, az sem volt ám piskóta! Valahol megvan még ez a képen látható játék, de félek elővenni, hogy el kéne adni, mert jönnek a gyerekek, hogy az nekik kell még.

1945 után a BHG által gyártott LB 37-esem pózol az ágyra terített régi pléden. Ő azzal a szép fémházas ötpontos fali csatlakozó aljzattal jött, úgyszólván gombhoz a kabátot alapon, merthogy arra majdnem jobban szükségem volt, mint a telefonra. Ez persze nem igaz, a telefon is kellett, de a csatlakozó még jobban megnövelte az értékét számomra, valamint később még nagy jelentősége lesz neki, amikor az itthoni LB hálózatot szakszerűen kiépítem eredeti fali teleptartó dobozok segítségével.

De mi ez a csomó azon a szövetborítású zsinóron? Sajnos elfelejtettem, hogy mit nem szabadott volna elfelejtenem. De hiszen ez nem is én voltam! Cavinton van? Igen, mennyit tetszik kérni? Miből?

Majdnem azt írtam, hogy az előző gazdája nem vigyázott rá és összekarcolta, de a gazdája a Posta volt, aki nem használta, hanem használatra kiadta - nem az előfizetőnek, mert az LB rendszerben az kapott telefont, akinek a legeslegjobban szüksége volt rá, üzemek, intézmények, stb. Azon gondolkodom, nagyobb falvakban, ahol még ez a rendszer üzemelt, mennyi telefon bekötésére volt lehetőség és ehhez képest mekkora volt a lakosság száma, magyarul milyen volt a készülékhez jutók aránya - és itt nem arra gondolok, hogy valakinek van pénze, mert akkor annyi ilyet tud venni - amennyit el bír rakni otthon magának. Milyen jó, hogy ez a szöveg mindenről szól, csak éppen nem a képhez kapcsolódik...

Látszólagos egyszerűsége ellenére ördögi szerkezet ám ez a dugó-aljzat páros. Képzeljük el az aljzatot íróasztal, szekrény, stb. mögött a falon és nekünk kell a dugót beleegyensúlyozni. Van bőven derékropogás, meg recsegés, nem beszélve a szakrázásról. Másféle recsegés is elképzelhető, ha a műveletet azután végezzük, hogy előzőleg jól bevacsoráztunk babfőzelékből. Akkor az a recsegés bizony nem a hallgatóból fog jönni. Ha pedig az egyik érintkező csak egy kicsit is görbe... abba már bele sem merek gondolni. Higgyék el, saját tapasztalat, mióta az én teleptartó dobozomat sikeresen elhelyeztem - az íróasztalom mögött...

Mik ezek a rozsdafoltok a készülékház belsejében? Ajjaj, újabb jel, mely arra mutat, hogy be kell indítanom a nagy készülék-felújító projektemet idén nyáron az erkélyen. Először azonban még egy festőműhelyt kell építenem hozzá. Ezt már tavaly nyáron is terveztem, aztán nem lett belőle semmi. Ám minden LB 37-est nem fogok tudni szétszedni (dehogynem, majd ha nyugdíjas leszek, úgy 20 év múlva), fémtisztára lecsiszolni és szépen lefesteni. Vannak ennél sokkal rosszabb állapotú készülékházaim is, amik felújítás terén elsőbbséget kell élvezzenek. Ez itt kérem még pipafüst hozzájuk képest.

Először is jól kiolvasom ezt a szakkönyvet, melyből természetesen megtanulok minden szamai fogást, mert ugye azt így lehet és utána jól kitapétázom az összes telefonomat... De most adtam egy ötletet magamnak, poénból öntapadós tapétával leragasztok egy házat - bármikor az év folyamán, amikor időm és kedvem lesz hozzá, aztán meg jól átállítom a számítógépen a dátumot április elsejére. Ja nem, én festeni akartam. Akkor pedig a kedves olvasó jól megvárja, amíg leteszem a könyvet, suhintok egyet a pemzlivel, a telefonon kívül minden festékes lesz, még a mellettünk lévő erkélyen békésen pöfékelő szomszéd is.

Sorrendben a 253. lelkes próbálkozásom a készülékház belsejébe ragasztott kapcsolási rajz lefényképezésére. Vajon milyen forró lehetett a hangulat 1953. július 20.-án a BHG műhelyében? A bajuszos és barna köpenyes műszakvezető elvtárs hátratett kézzel végigsétált a sorok között, majd visszaült íróasztalához és megírta a jelentést a párttitkár elvtársnak, miszerint a tegnapi 128%-os sztahanovista teljesítményt további 131%-kal sikerült túlteljesíteni. Miért képzelek én el minden művezetőt bajuszosnak? És vajon mit lehet még összehordani egy kép alatt, ami egyáltalán nem is kapcsolódik hozzá?

Miért érzem egyre jobban azt, hogy kellene már egy állandó asztalka az éppen próbaüzemének idejét töltő LB telefonnak az íróasztalom mellé? Merthogy az íróasztalon már régen nem fér el, azért tettem eleve ezekre a cipősdobozokra, melyekben egyébként szintén telefonok laknak, csak ők éppen nem üzemelnek. Szóval valószínűleg lesz egy asztalépító cikkem is. Ennek tényét jól fel is jegyzem az erre szolgáló citli-cetlire. Faanyagom az van hozzá bőven, bárcsak időm és kedvem is ennyi lenne. Na de itt a jó idő, lehet ténykedni az erkélyen, az alattunk lakó mérges néni legnagyobb örömére.

Ez már egy másik LB 37-es. Asszony pajtás nekiállt tévézni, nekem pedig nem volt kedvem fajhallgatózni, ezért fogtam magam és kiköltöztem a konyhába letakarítani ezt a készüléket. A végeredmény a képen látható. LB 37-esből is van ám hibrid! Itt ezt úgy kell érteni, hogy némely telefonok pályafutásuk közben megfordultak javítóműhelyben, ahol néhány alkatrészt kicseréltek bennük, a többi meg maradt eredeti. Ez a példány a Standard felirattal nyilván 1945 előtt készült, ám sehol a szövetborítású zsinór (gondolom szétfoszlott), helyette ez a nagyon ide nem illő műanyag van.

Az előző képen látott telefonról kinyitva készített felvétel igazolja feltevésemet: íme a régi típusú induktor és mellette ott az újabb fajta automata kar és rugócsoport. Mit kell még észrevenni a képen? Például azt a masnit a csavaros szorítósáv alatt. Régen a szövetborítású zsinórok tartalmaztak egy tehermentesítő fonatot is. Amikor a két zsinórt bevezették és bekötötték, a két fonatot is összekötötték egymással, így biztosítva, hogy még csak véletlenül se csússzon ki egyik zsinór sem a készülékből. Gyárilag ilyen atombiztos volt ám az LB 37-es!

Aki esetleg még nem unná, annak itt egy újabb LB 37-es kapcsolási rajz. De ez inkább ellenpélda akart lenni, mert még mindig az előző készülék belsejében készült a kép. Szóval régi induktor, de a rajzon meg 1952-es dátumbélyegző. Jó eséllyel az öreg telefon ekkor járt javítóműhelyben. Bezzeg, ha mesélni tudna, mi történt előtte. És persze azóta!

Már megint teljesen átvették a hatalmat ezek az LB 37-esek ebben a cikkben is. Erőszakos egy népség, higgyék el nekem! Muszáj bedobnom valami mentőképet: legyen például ez. Rengeteg csudálatos páukembörök Levente fiam falvédőjén az ágya fölött. Lassan ki kellene mosnom, de ahhoz le kell szedni és attól félek, hogy kifakul és összemegy. Legfeljebb majd arról is jól írok egy cikket...

Úgy látszik, nálam már a vízcsapból is LB 37-es fog folyni víz helyett. Jut eszembe: ha a vízcsapból jobb esetben víz folyik, akkor mi a helyzet a tűzcsappal? A képen látható torzó ráadásul egy nagyon hálátlan példány. Nem volt elég neki, hogy kapott kézibeszélőt, meg zsinórt, próbaüzeme alatt megette a helyi telepet. Bizony, van benne valami alattomos hiba, pár óráig működik, majd lemeríti a fali teleptartó dobozban található zsebtelepet. Akkor pedig ez lesz a harmadik darab azon készülékeim közül, melyeknek bonyolult hibájuk van. Nem csupán egy forrasztás, vagy egy mikrofoncsere. Ezeket a bitangokat jól félreteszem és nyugodt itthoni körülmények között - tehát jelen álláspontom szerint körülbelül soha - jól meg fogom vizsgálni a kapcsolási rajz és egy mérőműszer segítségével.

Annak az előbbi hálátlan dögnek - szám szerint a 92-es - az ő belseje. Látszólag semmi bibi és mégse jó. Persze egy zárlat nem látszik. De hol lehet itt zárlat? A mikrofon áramkörében csupán az indukciós tekercs, az automata kar rugói és maga a mikrofon található. A mikrofon által keltett beszédáram az indukciós tekercsen át kerül a hallgatóba (önhang), illetve ki a vonalra. Ha pedig leteszem a kézibeszélőt, mindjárt két rugópár is gondoskodik arról, hogy a mikrofon áramköre megszakadjon, illetve, hogy a csengő áramköre kerüljön rá a vonalra. Szóval nyugodt elmélkedés a kapcsolási rajz fölött egy doboz sör társaságában, egy másik, önálló cikk keretében. Majd olyan legkevesebb 10-12 év múlva...

Ha jól emlékszem, ebből a gyártóból lett a BHG, a Budapesti Híradástechnikai Gyár a negyvenes évek végén. A szocialista élüzem egy időben még a görög kommunista mártír, Beloiannisz nevét is felvette. Szegény LB 37-es, ha ezt tudta volna? Hát csoda, hogy így elromlott bánatában? Azok a rozsdafoltok nagyon nem valami bizalomgerjesztőek ott a ház oldalán és az alaplap szélén sem. Már írtam ugyan, hogy nem ez a legrosszabb külső állapotú telefonom, de ha egyszer jól beindítom a készülékház-festő projektemet, akkor ez a telefon sem kerülheti el a sorsát. Azonban ezt a foltos festési technikát még nem ismerem. Abban az előbb bemutatott szakkönyvben pedig ez nincsen benne. Legfeljebb mégis tapétázni fogok...

Hát ennek már sohasem lesz vége, pajtikáim? - kérdezte Vitéz László barátom, miután a sorrendben ötödik ördögöt is kupáncsapta a palacsintasütővel és megint jött egy újabb. Szeretem én ezeket az LB 37-eseket, ezért nem. Mármint, hogy nem lesz vége. Ezt a két szép példányt egyszerre szereztem be tavaly év elején. Megőrizték 1953-as állapotukat, bár az egyikük alaplapja kissé kezd már rozsdásodni - belülről, a festés alatt, ami bizony arra enged következtetni, hogy már nem a legjobb minőségű anyagból készült abban az időben. A másikat viszont jól értékesítettem egy kiváló kollégám részére. Na de abból a nálam maradtból lesz még egy külön írás is ám itt a honlapomon! Merthogy működése nem teljesen tökéletes neki sem. Viszont szép, ezért kint van a szekrény egyik polcán a nagyszobában, konkrétan itt a hátam mögött, így bármikor elő tudom venni, ha kedvem támad egy kis javításhoz. De most sem kedv, sem támad, sem kis.

Ő is eladó. Na nem a néni (persze, lenne hozzá eszetek, mi?), hanem az újság, melynek címlapján szerepel. Egy időben vettem és olvastam, több évfolyam van belőle. Nem érdekel valakit? Vezetékes tárcsás és kurblis telefonra is cserélhető ám!

A cikk, amelyben az LB 37-esek átvették a hatalmat. Mert mi lett volna a Die Hard sorozat nulladik részének címe magyarra lefordítva? Az élet, mielőtt ilyen drága lett... Egy újabb torzó a képen. Egyszerűbb esetnek bizonyult, mint elődje. Ő is megkapta, ami neki jár, kézibeszélő és zsinórok képében mármint, aztán következett a próba, működött, tisztítás, felleltározás, fényképezés, vacsora, fürdés, fekvés, alvás, miegymás. Semmi különös nem történt, mindenki tette a dolgát, telefon is és én is. Sehol egy rejtett hiba, megoldásra váró probléma. Szokatlan jelenség.

Aztán jött a kellemetlen meglepetés: egy repedés a készülékház bal sarkán, teccik látni? Hát ilyet még életemben nem láttam! - mondta Sopánka, miután Délceg főrendező úr közölte vele a szereposztást. Egyszer ennek a kijavítására is találni fogok megoldást, illetve már kaptam is hozzá ötleteket.

Pedig ez a sacc per kábé 1949-es keltezésű készülék 1966-ban járt a Soproni Kerületi Javítóműhelyben is, mint az köztudott. Safranek, jöjjön közelebb! Szóval ott az a kis cetli az alaplap közepére ragasztva. Hogy fejtetőn áll? Akkor tessék a képet megfordítani egy képszerkesztő program segítségével, vagy annak hiányában fejtetőre állítani a monitort. Legalább jól kipotyognak belőle a szereléskor elveszett csavarok, meg a döglött bogarak... Honnan tudom, hogy ez a készülék 1949-es? A buszon hallottam. Én mondtam. Egyébként pedig ott van a képen nem látható, a készülékház belsejébe ragasztott kapcsolási rajzon, melyet érthető okokból már nem akartam ide mellékelni. Mert mit mond a szoptatós anya? Na kisfiam, kell é mell? Anyád egyet mellékel!

Sto mü vígyim na kartyínke? Mit látunk a képen? Ez egy szabvány mondat volt a korabeli orosz nyelvtankönyvekből. Németül meg inkább ilyesmit tanítottak: amíg a gépek dolgoznak, a család szórakozik. Azonban ezúttal csupán én szórakoztam és egy évvel ezelőtt, amíg a család távol volt, jól elővettem az összes LB 37-eseket és jól lefényképeztem őket. Azok ott az ágy tetején ketten macska formájú párnák, mostanában nem annyira népszerűek gyermekeim körében, inkább porfogók.

Ezt a nonfiguratív ökörhugyozást egyszerűen nem tudom lefényképezni az idétlen formája miatt. Pedig szintén el szeretném adni, ahhoz meg jó lenne róla fotót is mellékelni. Egy fa alapra erősített fém gyerekjáték akarna lenni kisgyerekeknek. Azokat a színes fa hengerkéket kell a dróton huzigálni ide, meg oda. Annak idején úgy kaptuk, az enyémek rég kinötték már. Most továbbadnám valakinek, akinél kisgyerek van. Esetleg egy nem használt tárcsás, vagy kurblis telefonért cserébe...

LB 37-esek első nagy találkozója 2014. januárjában. Idén megvolt már a második is, így csak remélni tudom, hogy az összejövetelből hagyomány lesz és minden évben megismétlődik. Ezen az első bulin 18-an vettek részt. A két korelnök az első sor közepén foglalt helyet: balról a harmadik valójában egy LB 24-es volt eredetileg. Ez idő szerint is az egyetlen majdnem-LB 24-esem. Kézibeszélője a már ismert módon a CB 35-ös bakelitje. Ez az egyes leltári számot viselő telefon a gyűjteményemben, a No 001. Mellette balról a negyedik pedig a 002, az egyik problémás és alaposabb elemzésre váró készülékem.

Remek hangulatban zajlott az LB 37-esek első nagy találkozója 2014. januárjában. Képzeljük most el ezt a mondatot Varga József egykori rádióbemondó hangjával! Aki van olyan szerencsésen fiatal, hogy velem ellentétben nem hallotta még, az keressen archív felvételeket az interneten a héééten... Az összejövetelt virágos jókedv jellemezte és jelentős mértékben fogyott a mikrofontáplálás, csengetőfeszültséget pedig mindenki hozott magával. De mit dugdos az a kis hamis itt a kép előterében a háta mögött? Csak nem egy helyi telep gyanánt funkcionáló lapos elemet? Hová szaladsz kisfiam? Lapos elemér! Nem a nevedet kérdeztem! Történt, hogy ekkor még nem rendelkeztem szabályosan kiépített LB távbeszélő állomással, csak úgy rádrótoztam egy elemet a készülékre, aztán szevasz. A következő felvétel elkészítéséhez arra a háttérben álló létrára fogok felállni.

Idén is megismételtem ezt a felvételt, annyira megtetszett. Olyan, mintha repülőgéppel elmentem volna az alant húzódó település fölött és a gépből kihajolva hátrafelé fényképeztem. Pedig csak az imént látott létra tetején álltam. Legjobb, amikor a fejem a plafont verdesi, a fotó pedig elkészül. Ha egyszer ennyi telefon csak így fér bele egyetlen képbe. Az a piros készülék milyen a többi fekete között? Ez nem ám képszerkesztő, ez tényleg piros. És akkor még nem is volt itt a Telefontársadalom Kis Különce. Kiváló kolléga által adott elnevezése azóta ugyancsak ráragadt arra a szürke LB 37-esre, aki itt még nem lehetett jelen. Róla majd egy következő cikkemben írok részletesen.

És akkor óránként egy huszasért cserébe a legváratlanabb pillanatban átrohan Önök előtt egy üveges vitrin a nagyszobában, mialatt ezt a cikket olvassák. Illetve olvasták, Kristóf fiamnak ezzel az újabb művészi próbálkozásával búcsúzom a Tisztelt Érdeklődőtől. Két rendőr azon tanakodik, hogyan mondják meg Kovácsnénak, hogy meghalt a férje. Az egyik becsönget: -Jó napot kívánok, itt lakik özvegy Kovácsné? -Kovácsné vagyok, de nem özvegy! -Na fogadjunk!