Már megint egy kanári-sárga CB 76-os készülék! Hát ebből már sohasem lesz elég? Többet nem fogok mutatni belőle, hacsak nem kap önálló cikket valamelyik és egy szokatlan tulajdonság okán szét nem szedem alaposabban. Jelen esetben például még nem elég ok erre az, hogy korábbi gazdája egy beszélgetés közben hevesen gesztikulálva a kezében tartott cigarettával megolvasztotta a műanyag házat a számtárcsa mellett balra lent.

Ugorjunk mindjárt jó hatvan évet vissza az időben, valamint lépjünk a leltári jegyzékem elejére. A képen látható telefon eredetileg egy LB 24-es volt. Mind ennek, mind pedig a CB 24-esnek idővel lecserélték az ő eredeti, bonyolult, mindenféle alumínium és esztergált fa részekből összeállított, nehezen szétszedhető, problémásan javítható kézibeszélőjét a későbbi CB 35-ös jól bevált egyszerű bakelit kézibeszélőjére. Bár ez így szóismétlés, azért sem írom, hogy kagyló! Az a tengerparton, meg a WC-ben van, ez pedig nálam már szakmai ártalom, mely így is marad rajtam, mint szamáron a fül. Igen ám, de a klasszikus krómozott fém villára nem egészen illeszkedett az új kézibeszélő, magyarán a villa pár milliméterrel szélesebb volt, mint a kézibeszélőn a mikrofon és a hallgató fedelének távolsága. A villát meg kellett markolni két kézzel jó erősen, mivel meglehetősen rideg anyagból készült és óvatosan, ám nagy erővel kicsit összenyomni annak érdekében, hogy a kézibeszélő ráférjen, számolva azzal a veszéllyel, hogy a kemény anyag egszerűen eltörik a túlzott erőletetéstől. Ekkor ugyan már ráfért a kézibeszélő, azonban rendszerint csak a villa egyik fele görbült meg pár milliméterrel. Na ez látszik ezen a képen: a kézibeszélő ferdén ül a villán. Beletelt néhány év, mire erre rájöttem!

Az előző kép villanó nélkül készült, ez viszont villanóval. Látszik, hogy a kézibeszélő felületét már kikezdte az idő. Valamint az is, hogy még ebből a szögből fotózva is ferde. Ezt a telefont már én újítottam fel úgy 20 évvel ezelőtt. Azóta dobozban pihent. Mondanom sem kell, hogy a kézibeszélőn kívűl a műanyag zsinórok sem illenek rá. Ráadásul nem tudom, milyen elgondolás alapján háromeres készülékzsinórt raktam rá! Talán, mert dísznek szántam. Mostanában viszont minden kezembe kerülő telefonnál egyből arra gondolok, hogy lehetőleg üzemképes legyen. Régen otthon nem építettem ki vezetéket a műhely és a lakás között, igaz, hogy messze is voltak egymástól. Akkor nem tudtam LB készüléket kipróbálni. Most könnyen vagyok, a két legtávolabbi szoba között élő LB összeköttetésem van, bármely típusú kurblis készüléket ki tudok próbálni. Már csak zsinór kellene, mégpedig legalább négyszálas és szövetborítású, mint az eredeti volt. Ismét előjött a jelenleg még megoldatlan problémám: szinte minden régi LB és CB készülékem ilyen vezetékekre vár.

Az én LB 24-esem nem csak azért különleges, mert a listám elején áll, vagyis több, mint húsz éve mentettem ki a szemétkupacból: iszonyatosan rossz állapotban volt az eredeti kábelezése. Szétfoszlott teljesen a kábelforma fonata és az egyes szálak szigetelései is kezdtek semmivé lenni. Ezért kiforrasztottam és gyártottam helyette újat. Azonban valamit nagyon elszúrtam, mert a készülék nem működik. A kapcsolási rajz birtokában egyszer majd jól átböngészem, mit hova kellett volna kötni. Ám más furcsaság is látható a képen. Vajon mi lehet az?

Nem a tekintélyes méretű és súlyú öreg induktorra gondolok, hanem arra a szürke fekvő hasábra ott mellette. Mit keres egy kondenzátor az én LB 24-esemben? Az ugyanis még hagyján, hogy a később, a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején készült LB 37-esek belső kialakítása lehetővé tette, hogy azokat rövid átalakítást követően szükség esetén LB és CB rendszerű távbeszélő vonalon is használni lehetett és ez a kondenzátor ahhoz kellett. De az LB 24-es jóval régebbi szerkezet és tudomásom szerint a húszas-harmincas években még nem volt szó erről a vegyes használatról. Vagy mégis? Minden esetre így szegény telefonom még kevésbé eredeti. Viszont azzal a régi fémvillával nagyon egyedi darab lenne, főleg, ha működésre sikerülne bírnom. Már csak azért is, mert minden, éppen megfelelő méretű tárolódoboznak kiszurkálja a tetejét az a nyavalyás villa...

Egy példány a CB 555-öseim közül, de csak azért, hogy ne csupa műfényes felvétel legyen. Ilyet reggel nyolc és délután négy között tudok elkövetni. Mint ahogy a vidéki posták nyitva vannak... De én szombaton és vasárnap is... Na jó, befejeztem! Szép nagy ablak van a nagyszobán és az íróasztalom előtte áll. Csak ritkán használom ki ezt a lehetőséget. Amúgy a CB 555-ösről még jót nem írtam és nem is hallottam. Közismert, hogy én sem kedvelem. Rövid történet jutott eszembe: egy fővárosi rokonunk több, mint harminc évig használt egy ilyen telefont. Még akkor is, amikor már bőven lett volna lehetőség kicserélni másik, később akár még harmadik fajta tárcsásra, ő akkor is ragaszkodott ehhez az öreg bakeltházashoz. Ráadásul mesélte, hogy mennyit kell javíttatni, állandóan kijár a műszerész a központból. De nem, ő akkor sem cserélteti le! Ez ám a szarhoz való ragaszkodás. Továbbá elképzelem, milyen mértékben volt tele a szerelőnek az ő téli lábbelije. Végül aztán elment a készülék a szemétbe, persze már csak akkor, amikor az ősöreg forgógépes központot végre felváltotta a korszerű elektronikus. Nem, nem kértem el a rokontól azt a régi telefont! Hogy akkor mégis hogyan lett nekem nyolc darab belőle? Hát, csak úgy jöttek. Totya csak ott volt... Mert sajnáltam és mégis visszahúztam a gödör széléről. Pénzt nem adtam egyikért sem. Most viszont van belőle eladó, lásd a ... hirdetési oldalt, nem, ez itt nem a reklám helye.

Műfényben sem szebb, ellenben ki... ronda. Hiába, nem illik rá a műanyag zsinór sem, főleg, hogy az egyik még szürke is. Ezen a fémházas dugó sem segít, merthogy az sem eredeti. A CB 555-ösnek szövetborítású zsinórjai voltak és hárompontos fali csavaros csatlakozó aljzata. De lehet, hogy erről már írtam. Ráadásul látszik, hogy a számtárcsát jó alaposan ki kellene pucolni az ujjkorong alatt. Összességében ez a készülék nem tudja kihasználni, hogy eltérő alkatrészeivel kilóg a sorból és mégis jól néz ki. Egyszer lehet, építek rá egyenes szürke kézibeszélőzsinórt, hátha. De majd jól be fogok mutatni később egy olyan másik fajta példányt, aki viszont igen.

A CB 555-ösnek az ő egyszerű, mondhatnám, primitív belseje. Fém alaplapra szegecselt tartón álló két csengőcsésze, mert az csak nem romlik már el és külön felcsavarozott csengőtekercs, mert az mégis csak elromolhat. Valamint az a fránya egységdoboz, ami az összes többi alkatrészt tartalmazza, tetején az automata kar rugócsoportjával és a zsinórok csavaros csatlakozóival és más semmi. De a vágyam nem csak ennyi, mert nézzük meg azt a csálé papírszalagot az alaplap alján: ez a készülék egyszer hivatalos látogatáson is járt Sopronban, az ottani készülékjavító csoport hölgyeinél vett részt egy felújításon. 1978 után vélhetően használták még egy darabig, ha jól emlékszem, én már olyan 1993 körül mentettem meg az enyészettől. Abban az időben jómagam is szereltem le ilyen típusú működő telefont, sőt, még régebbit is. Azért egy kicsit bután nézett ki helyette a piros műanyag nyomógombos, amikor maga az egész lakás és berendezési tárgyai is egyidősek voltak a régi készülékkel. Talán valahol itt gyökerezik az öreg távbeszélők birtoklása iránti vágyam és a szándékom, hogy üzemképessé tegyem, üzembe helyezzem őket.

Egy másik, ezúttal alközpontos, földelőgombos változat az én szépnek nem mondható CB 555-öseim közül. Magunk között szólva elég lehetetlen egy helyre került az a kis fehér bogyó, de hát hova máshova ezen a szerencsétlen készülékházon?! Nem, nem fogok azért sem ötleteket adni a Kókány Berciknek, hogy hova fúrjanak lyukat a bakelitbe és építsenek bele újabb kapcsolókat. Ismerve őket, rájönnek maguktól is... Ez a készülék beteg: nem elég, hogy nincsen neki zsinórja, hiányzik egy darab a készülékház aljából a bal első sarkán és meg is van repedve szegénykém. Ez egy régebbi felvétel, azóta házcserével és zsinórpótlással orvosoltam a problémát, ám akkor előjött az egységdoboz hibája. Bár csupán négy-öt alkatrészt, tekercset és kondenzátort tartalmaz, közöttük az egyik rossz. Vagy csak egyszerűen van benne egy szakadás, ám ez nem derült ki e sorok írásáig, mert nem volt szívem vésővel és kalapáccsal nekiállni a szétszedésének. Nem igazán bontható ez a bizonyos sokat átkozott egységdoboz roncsolás nélkül, s nem is arra készült: ha rossz, akkor csere. Na itt viszont megállt a tudomány, mert jelenleg nincsen cseredarabom. De erről majd bővebben egy külön cikkben írok.

Piros színű CB 76-osból is több példányom van. Legalább négy darab. Ezeket ráadásul valamiért jobban szeretem, mint mondjuk a sárgát. Nagyobb eséllyel is tudtam szerezni belőlük jó 20 évvel ezelőtt. Akkoriban már nem volt hiány távbeszélő készülékből. Mire pedig a vonalak száma is a megfelelő szintre emelkedett, addigra mindenkinek nyomógombos telefon kellett, a tárcsásokból átmenetileg nagyobb mennyiség keletkezett a selejtraktárban. Kevésbé kopott, alig használt példányhoz nagyon könnyű volt hozzáférni. A képen látható készülék fehér NDK tárcsával bír, ez alapján egy korábbi, megkímélt, avagy már házcserés példány. Azon gondolkodtam, vajon mi értelme volt tulajdonképpen annak, hogy egy időben a csatlakozó dugó színe megegyezett a készülék színével. Ez ugyanis kevés kivételtől eltekintve csak akkor látszott, ha a telefon a raktári polcon pihent, vagy a műszerész asztalán feküdt javítás alatt. Mert ugye a csatlakozó aljzatot lent az asztal mögött a falon szokás elhelyezni, nem pedig az asztal magasságában. Vagyis nem látszik egyszerre a készülékkel. Az pedig, hogy a zsinór színe is azonos a telefonéval, a korábbi CB 667-esnél volt alkalmazásban.

A képen látható alkatrészhalmaz egy CB 811-es akarna lenni. Készülékházát, mely oldható kötéssel eltávolítható alkatrészt nem is tartlamaz, s így könnyen cserélhető, hirtelen felindulásból támadt tisztításnak vetettem alá. Igen, ezt akár még a csap alá, a mosogatóba, vagy a mosógépbe is bele lehet rakni, mint azt tenni szokta egy elvetemült kollégám. Mindössze három különböző csavart kell kihajtanunk. Meg a kíváncsiskodókat, akik megkérdezik, hogy miért kell ezt a szép telefont szétszedni. Szép... Mert mit mondanának arra a nőre, aki később lesz csúnya? Hát még szép!

Bár a CB 811-es is aránylag zárt készüléknek tűnik, valójában eszméletlen módon tud piszkolódni a belseje. A hiba a számtárcsa elhelyezésében van akkora rés, hogy minden apró szöszmösz bepotyogjon. Ilyenkor egyet tehetünk, a gyorsan oldható rögzítések eltávolításával pillanatok alatt kibelezzük a készüléket, míg a zsinórokat bekötve hagyjuk. A zegzugos alaplapot így már könnyebben takarítharjuk le, de semmi esetre sem szöszölős ruhával, pláne nem műszálassal, mert akkor úgy járunk, mint e sorok szerzője és a felvételen is látható eredményt kapjuk. Mondanám, hogy a manapság már kapható nedves törlőkendő a legjobb megoldás, de az meg beleakad az itt-ott kiálló apró részekbe tisztítás közben. Akkor pedig mégis csak ki kell kötni és visszük ezt is a csap alá! Egyébként anno a készülékjavító csoport hölgyei is így dolgoztak: szétszedtek reggel gyorsan éhgyomorra egy napi telefon-mennyiséget, aztán irány a mosogató. Vidáman habzott az Ultra por, amíg pedig a műanyag alkatrészek száradtak, volt idő kávézni és cigarettázni.

Összerakva sem szebb, de legalább már tiszta. A CB 811-es felülete eleve matt volt gyárilag. Gondolták, az már fakóbb nem lesz. Ellenben a puha műanyag könnyen sérült, karcolódott, néha el is törött. Ilyenkor csere, a régi ház pedig ment a kukába. Akkor még nem volt szelektív hulladékgyűjtő. A másik betegség a képen is megfigyelhető, a rendeltetésszerű használattól is idővel kinyúlt a kézibeszélő zsinórja. Hát ha még kilométerekre is vitte a használója, akkor magával rántotta a telefont is. Ez a készülék talán túlságosan is könnyű. Megmérettetett és könnyűnek is találtatott az idők során. Emlékszem még egy rejtett kórra vele kapcsolatban: többen panaszkodtak, hogy beszélgetés közben szép lassan elhalkult és nem lehetett érteni, amit az előfizető a mikrofonba mond.

Gyűjteményem egyetlen szürke színű CB 76-osa, amúgy is ritka darab, kevés készült belőle ebben a színben. Ráadásul zsinórjai mellett kézibeszélője is fekete. Most azon gondolkodom, hogy gyárilag ilyen, vagy már házi átépítés. Mindenesetre nem néz ki rosszul. Egyszer majd gyártok valami hasonlót én is. Egyszer. Mintha lenne zöld 76-osom is vaj színű kézibeszélővel. Na abból megint csak az egy darab van. Mármint zöldből. Valahogyan azt nem kedveltem és nem hoztam többet belőle. Ez a szürke abból a Tisza-parti városból származik, ahol sok-sok növényolajat állítanak elő. Lehet, hogy éppen abból a gyárból került ki. De ez nem úgy keletkezett, hogy kipréselték az olajat és ez maradt utána. Elmondom, volt kék színű CB 76-os is. A Paksi Atomerőműbe készült párszáz darab. Egyszer egyik felbukkant egy hirdetési oldalon. Vagy öt percig volt fent, buktak rá, mint gyöngytyúk a forró takonyra...

Piros színű CB 667-eseim egyike. Itt már szinte örülni lehet annak, hogy aránylag jó állapotú példányt találunk. A legtöbb árult darab matt, karcos készülékházzal és kinyúlt, összegubancolódott zsinórral várja új gazdáját. Vagy szép, de nagyon drága. A képen látható példány jó eséllyel egy házcserés játékos. Kézibeszélője ugyanis sokkal fakóbb, mint a háza. Pedig ezek együtt szoktak megöregedni. Figyelemre méltó továbbá a megegyező színű szép hosszú zsinórja, a végén egy ide nem illő csatlakozóval. Itt eredetileg egy piros fémházas dugó volt. Ha majd találok egy gazdátlant,m jól visszaszolgáltatom jogos tulajdonosának, ez a ronda műanyag meg mehet... na nem a kukába, azt azért nem. A raktárba, a megfelelő tárolódobozba. Ja persze, mintha olyan szép rend is lenne ott, mint ahogyan az előző mondat hangzott. Patinás 667-esünk itt éppen csatlakoztatást nyert az itthoni CB hálózatba és két próbahívás között készült eme felvétel.

Igen Tisztelt Olvasó, könyörögve kérem, így semmiképpen ne próbáljon meg üzemképessé tenni egy holtában is gyönyörű LB 37-est! Más megközelítésből: Kókány Berci barátunk ismételten bizonyította minden helyzetben rendíthetetlen leleményességét. Történt ugyanis, hogy a hiányzó csengőcsészéket (és bizony, azokból néha hiány van) egy idegen típussal próbálta meg pótolni, de olymódon, hogy azokat pillanatragasztóval rögzítette a készülékházra! Most rövid szünetet tartok, amíg a hozzáértő olvasók elmormolják imáikat, aztán megemlítem még, hogy eme kókány-megoldás mindenképpen csupán díszként szolgált, ugyanis a csészék egyrészt leérnek ezáltal a házra és úgy szólnának, mintha mondjuk a rigó énekét összehasonlítjuk a kacsa hápogásával. De csak szólnának, ugyanis a másik nagy tévedés, hogy a kalapács nem éri el a csészéket, mert azok átmérője kisebb az eredetinél. Aztán még más hiba is van ám a képen: előző gazdája sikeresen pofára ejtette szegény készüléket, de annyira, hogy a viszonylag vastag lemezből készült induktor púpon ekkora ronda szögletes horpadás keletkezett. Most aztán kétségbe estem, hogy vajon mi lesz ezzel a telefonnal: szétszedem és megpróbálom kikalapálni a púpot, vagy meghagyom tartalék- alkatrész bázisnak?

Szerencsétlen sorsüldözött LB 37-esem további hibája, hogy egy más alkalommal még a bal első sarkára is sikeresen leejtették. Lehet, hogy tényleg fel fogom használni más készülékek talpra állításához? Vagy szedjem szét és tényleg kalapáljam ki a horpadásokat? Nem tudom. A megoldásokat e-mail-ben várom, a megfejtők között ki fogok sorsolni... na nem LB 37-est, hanem egy másik készüléket. Az LB 37-eseket innentől kezdve hivatalosan is gyűjtöm. Dobtam már ki ilyen telefont, de ez ahhoz képest Fabergé-tojás. Megjegyzem, az a bumszli alumínium kurbli nagyon bután mutat rajta. A régi, vasból készült sokkal szebb volt még rozsdásan is. Az alumínium hibája az, hogy nem marad meg rajta a festék. E készülék esetében ez megfigyelhető továbbá az alaplapon, az induktor alatti lemezdarabon is. Az is alumínium, azért az, hogy az induktor által keltett mágneses erővonalak feleslegesen ne záródjanak alul és ezáltal ne csökkentsék annak hatásfokát.

Ugye, hogy nem volt még fotó LB 37-es hátuljáról? Nem mintha különösebben izgalmas látvány lenne. Van, aki még fejre állítva is lefotózza a telefonját. Ezt a perverziót még nem sikerült a magamévá tennem. Bár némely telefon alja holdbéli tájra hasonlít. Az LB 37-esnek vagy ilyen fémvillája van, vagy a CB 35-östől örökölt bakelit villa, egy toldalék darabbal kiegészítve. Az a ronda szemkiszúró krómozott "Y" alakú villa a régi LB 24-esekre volt jellemző. Szemkiszúrások intenzív szerelések közepette fordultak elő. Doboztető kiszúrások pedig alulméretezett dobozban való hosszas tároláskor. Létezett még egyfajta fémvilla, a rövid életű Svéd és Társa cég által gyártott LB 37-eseknél. Valamint dereng egy ugyancsak ortopéd fémvilla is, kifejezetten fali készülék esetében.

Hajlott kora ellenére ilyen, kívül-belül patent állapotú LB 37-eshez is hozzá lehet jutni. Persze ehhez akkor egy nagy adag szerencse is kellett. A képen látható készülék már bőven a háború után, talán a negyvenes évek végén, de inkább az ötvenes évek elején készülhetett. Sokat biztosan nem használták, még a zsinórjai is meglepően jó állapotban vannak. Takarítani sem kellett a belsejét, ilyen tiszta volt az első kinyitás alkalmával. Ritka kincs! Jól el is teszem és nem adom senkinek.

Az előző felvételen szereplő készülék kívülről. Amíg LB 37-es társai a végletekig robotoltak és ennek megfelelő állapotba kerültek, addig ő vidáman pihenhetett egy doboz mélyén. Vagy valami ilyesmi. Az a baj, hogy nem szoktam megkérdezni egy-egy példány beszerzésekor, hogy előző gazdája birtokol-e valamiféle információt a telefon életére vonatkozóan. Tudja-e hol, mikor és milyen körülmények között volt használatban. Így csak találgatni tudok. De az biztos, hogy az LB rendszerű telefonok vidéken, kisebb településeken működtek, olyan helyeken, amelyek abban az időben fontosak voltak: hivatalban, orvosnál, termelőszövetkezetben, üzemben. Városban csak speciális körülmények között, például két hivatali, vagy üzemi egység között, ha ott gyors és közvetlen összeköttetésre volt szükség a két pont között. Ilyenkor a két szervezeti egység akár több száz kilométerre is lehetett egymástól, természetesen ebben az esetben még közbenső berendezések sokasága kellett a beszédhang átviteléhez. A soproni és a veszprémi távközlési üzem között is volt közvetlen LB összeköttetés, keresztül a Bakonyon, mikrohullámú rendszereken, stb.

Mielőtt az LB 37-esek teljesen átvennék a hatalmat ebben a cikkben, tekintsük meg ezen a képen Kókány Berci legújabb förmedvényét: már több helyen találkoztam a jelenséggel, miszerint a CB 35-ös készülékre egy CB 667-es tárcsát szerelnek, lásd mint fent. Persze, hogy jó rá, hiszen a CB 667-es számtárcsáját ebből az öreg CB 35-öséből fejlesztették ki némi változtatással. De akkor sem illik rá! Ide a fekete bakelit ujjkorong kell, de még jobb lenne a régi fém, pláne a krómozott. Szép, szép, hogy van bőven 667-es tárcsám egy szerencsés aukció eredménye-képpen, de az egyébként üzemképes CB 35-ös vissza fogja kapni az ő eredeti tárcsáját. Már, ha találok hozzá működőt, vagy üzemképessé tudok varázsolni egy rosszat. Ez az egyik mumusom: CB 35-ös 667-es tárcsával. A másik a CB 667-esre épített 76-os készülékház NDK tárcsával. De arról majd egy külön anyagban részletesen is.

Következő LB 37-esem egész szép lenne, csakhogy valaki összekarcolta a púpot az induktor felett és védtelen fémfelület rozsdásodásnak indult. Kevésbé tapadó fekete festék esetén nem is kellett annyira behatásnak kitenni. Ez majd egy sarkalatos kérdés lesz számomra is, ha nekiállok LB 37-est felújítani. Rendben, hogy van bőven csiszolásra váró példány, de közben egy megfelelően tapadó festéket is kell választanom. S akkor még ott a hiányzó szövetborítású zsinórok pótlásának kérdése is.

Ez már megint egy másik példánya LB 37-es gyűjteményemnek. Kicsit kopott, kicsit poros, de alapvetően elfogadható állapotú készülék, ő nem igényli az újrafestést. Kétféle telefonom lesz ebből a sorozatból, ami a csengőcsészéket illeti: vagy szép fényes is marad a krómozott változat, vagy ha eléggé eloxidálódott már, akkor lecsiszolom és azt is feketére festem. Hasonlóan fogok majd eljárni a csészék között lévő kis takaró lemezzel. Amelyik rozsdás, azt szürkére festem, amelyik szép fényes, az legfeljebb egy kis tisztítást kap. Ez a csészék közötti zegzugos rész szeret megtelni porral és apró szeméttel, kitakarításához le kell bontani ezeket az alkatrészeket, utána pedig újra felszerelni és beállítani a csengőt. A képen látható készüléknek semmilyen készülékzsinórja sincsen, jelen állapotában nem üzemképes. Egy ránccal több a homlokomon, amikor már éppen elég gond a szövetborítású zsinórok általános hiánya. Félő, hogy meg kell elégednem a fekete (vagy szürke) műanyag zsinórral, csak egyáltalán be tudjam szerezni azt is.

A cikk végére a hatalmat már teljesen átvevő LB 37-esek összeálltak egy közös fotóra, mielőtt gazdájuk elpakolta volna őket. Egyikük még a dobozok tetején maradt, biztosítandó a házi telefon-összeköttetést a két szoba között. Aztán általában mindig ez az a készülék, amelyik rendbetételét követően itt tölti próbaüzemének mindennapjait, amíg egy másik, feljavított példány ki nem váltja. A többi megy vissza a raktárba, célszerűen valamilyen dobozban, ha már letakarítottam, ne legyen újból poros szegényke. Persze az évtizedes kosz nem telepszik vissza egykettőre, de akkor sem akarok duplán dolgozni.

Ez a gyerek meg nem normális! Mármint e sorok elkövetője, amiért ezt a fotót tette be záróképnek. Velem ellentétben ővele nem lehet telefonálni, viszont nincsen rá szükségünk. Vagy 20 éve kaptuk, talán kétszer volt használva, aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk a jó öreg alumínium kávéfőzőnél, amit a gáztűzhelyre kell tenni. Tekintettel arra, hogy kiselejtezni nem szeretném, ezért jelképes összegért eladó. Ha Önnek megér párezer forintot, Kedves Olvasó, akkor várom jelentkezését!