Íme mindjárt egy meglehetősen csúnya telefon, a legrosszabb szögből fényképezve! Keresni sem kellett, itt volt a gyűjteményemben. Ő a híres-hírhedt LB 55-ös. Hetvenes évekbeli távbeszélőtechnika tankönyvem szerint LB rendszerű távbeszélő hálózatunk legkorszerűbb készüléke. Ilyet tanítottak nekünk akkor. Pedig már volt bolgár TM 50-es abban az időben, ha azt látták volna a tankönyvírók... Nem volt azért olyan rossz ez az LB 55-ös. Csak nem úgy alakult a gyakorlat, ahogyan azt elméletben eltervezték. Mert hiába tanultam én meg az elméletben jól, ha a gyakorlatban nem tudom hasznosítani, ugye, kedves Lajtos Döme elvtárs?! Távbeszélő készülékeimet röviden bemutató sorozatom második része következik, a héten...

Innen mindjárt más! A minden szempontból kiöregedő LB 37-es pótlására készült az LB 55-ös. Nomeg a kevés telefonvonal, kevés távbeszélő állomás problémájának "kecske is megdögöljön, káposzta is elrohadjon" típusú megoldására: nem a hálózatot és a központok kapacitását bővítjük, hanem építünk egy ronda telefont a kor anyagából, a flamand vegyész által még századelőn feltalált első szintetikus műanyagból a vas és acél országában, olyan belső ellenállással, hogy egyetlen árva légvezetékes érpárra több készüléket is rá lehessen kötni. Nemcsak a házon hosszában elhelyezett kézibeszélő és a szintén bakelit alaplapba beöntött vezetékelés, mint ötvenes évekbeli ugyancsak kezdetleges nyomtatott áramköri lap miatt lett különleges telefon, hanem háromféle impedanciájú egységdoboz készült hozzá, attól függően, hogy sorosan, párhuzamosan, vagy több kilométer hosszú vonalon akarták használni. Az LB 55-öst elsősorban a vasút használta, s csak azután a posta, talán még utoljára szövetborítású zsinórokkal, fix bekötésű fali aljzattal, nem úgy, mint a képen látható példányom gyűjteményem első darabjai közül.

Koporsó volt a gúnyneve, bár abban az időben még nem merték mondani, hogy Sztálin koporsója. A képen látható telefon a 003-as leltári számot viseli nyilvántartásomban, a távközlési selejtraktárból menekült jó 20 évvel ezelőtt. Ennek a darabnak is az a baja, hogy vagy valamely nem kívánt vegyszer általi tisztítástól megmerevedett a már utólag rászerelt kézibeszélőzsinór. Vagy egyszerűen csak elöregedett, talán annyi időt sem bírt ki, mint az eredeti. Minden esetre nagyon visszakívánkozik rá a szövetborítású, némely zsinórbevezetők társaságában. Egye fene, az ötpontos csatlakozó dugó maradhatna is, csak jönne már az a textilkábel...

A legkorszerűbbnek mondott után beszerzett még korszerűbbnek egy korszerűbb válozata. Röviden így lehetne jellemezni a képen látható bolgár TM50-es B változatát. Merthogy szakközépiskolai tankönyvem írásakor az LB rendszer már eleve elavult volt és lényegesen kisebb kapacitással rendelkezett, mint arra szükség lett volna. A kisebb falvakban jó, ha 5 darab távbeszélő állomás üzemelt, s abból négy csak a helyi postahivatal nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig 8-tól 4-ig. Mivel az LB 55-ös készüléket nem követte hazai gyártású újabb, ezért a folytatást külföldről kellett beszerezni. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa nevet viselő szocialista gazdasági kényszer-szervezet meghatározta, hogy melyik ország mit gyártson és amelyik azt nem gyártotta mégsem, az honnan tudja beszerezni. Így került a Siemens harmincas évekbeli régi telefonját másoló bolgár bakelit-csoda két változata hazánkba, egészen a nyolcvanas évek végéig.

Tudom, hogy volt már, de sosem elég belőle: következik egy újabb példánya az előző rondaságoknál jó 20, illetve 40 évvel öregebb, barátságosabb CB 35-ösnek. Van belőle bőven a gyűjteményemben, bár ez a képen látható példány, mindazon által, hogy kevésbé jól mutat a műanyag zsinórokkal, sajnálatos módon nem bír a működés csodálatos képességével sem: a képen nem látszik, ám hiányzik belőle az egységdoboznak nevezett, két különféle értékű kondenzátort és egy tekercset tartalmazó, kátránnyal kiöntött zárt építőegység. A hiány pótlására kiötlött és Kókány Berci barátunk arcképét viselő kisördög belém költözését követően kivitelezett megoldásról készült felvételt inkább nem mellékelem...

Helyette inkább csodáljuk közelebbről és hosszasan ezt az idén, 2015-ben éppen 80 éves konstrukciót. Tényleg, legyen ez az év a CB 35-ös emlékéve! Azért nem fog minden cikkem róla szólni. Megfigyelhető valamint, hogy ujjkorongja már bakelit, de még egyenes, ez alapján olyan 65-70 éves lehet a képen látható példány, utólag kicserélt alkatrészeit nem számítva, persze.

Ez már egy másik példányom CB 35-ösből, szintén műanyag zsinórokkal felszerelve. Üzemképes, még a jelenlegi hálózaton is használható. Csak győzze az ember tárcsázni azt a sok számot! Ezt is sasoljuk meg közelebbről.

Leszámítva azt, hogy poros, én pedig nem töröltem le a fotózás előtt, más a tárcsa ujjkorongja és hiányzik a két kis lyuk elől, ahol egy fém táblácskának kellene lennie. Még én beszélek rá azokra az eladókra, akik piszkosan fényképezik le készülékeiket és azokat a fotókat töltik fel a hirdetés mellé! Ez itt kérem patina, nemes rozsda, mely növeli a készülék értékét. Ilyen alapon sohasem takarítanék a lakásban, mert az növeli az értékét...

Ennek a CB 35-ösnek azért már merek mutatni a belsejéről egy fényképet. Középen a csengő tekercse, fölötte az automata kar rugócsoportja és annak működtető mechanikája. Tőle jobbra az indukciós tekercs, balra pedig az egységdoboz, melyen látható is, hogy mit tartalmaz. Fent a zsinórok és a számtárcsa csatlakoztatására szolgáló csavaros szorítósáv, alul pedig a cicik... bocsánat, a csengő csészéi.

"De vakmerőn s hivatlanúl előáll harmadik". Ki tudja, honnan idéztem? Koboz helyett ennek a csengője az ő hangszere ám, tessék egyszer jól meghallgatni. Akár nálam. Az ige pedig legfeljebb a dobozhallgatóból hallatik... Viszont az ujjkorong már erősen az utóbbi időkből való, majdnem azt mondanám, hogy ez a tárcsa lehetett akár egy CB 555-ösé is. De pedig nem, mert annak pöttyök voltak a lyukak alatt, őneki meg számok vannak. Akkor mégis csupán az ujjkorong hasonlatos. Állítólag még gyártottak CB 35-öst az ötvenes évek végén is. Szegény Nemes Tihamér és Tomits Iván...

A negyedikre persze már nem tudok idézetet. CB 35-ösök rögtönzött mini-találkozója a kihúzott ágyamra terített kopott pléden. Na melyik nem szerepelt eddigi képeimen, ki tudja? Amíg a megfejtés megérkezik, gyorsan iszok egy pohár vizet, mint Rózsa Gyuri tette annak idején, valamint lekapcsolom a villanyt, mert lehet, hogy ezek a fényre jönnek és még előmászik nekem ide a többi is a végén. Merthogy vannak többen, azt viszont nem árulom el, mennyivel...

Térjünk át a sokkal fiatalabb CB 76-osra. Itt egy másik piros példány a gyűjteményemből. Nem lehet öregebb 30 évesnél, tekintettel a későbbiekben használt lengyel tárcsára. Egyes darabok annak köszönhetik szép állapotukat, hogy gyártásukat követően alig voltak használatban. A kilencvenes évektől az új telefonközpontok már a gyorsabb MFC-kódos hívást is tudták, ezáltal a lassabb számtárcsás telefonok apránként átadták helyüket a nyomógombos készülékeknek.

A piros CB 76-os belseje. Még mindig sehol egy processzor. Elől egy külön alumíniumlemez-darabon a csengő az ő csészéivel és tekercsével, hátul a készülékpanel, középen a kettőt egyszerre lefogató csavar. Az összes vezetékek csúszósaruval csatlakoznak. Pár darab alkatrész, mégis mekkora kincs volt! Ezt azonban inkább a központok alacsony kapacitásának köszönhetjük mégis. Ma már másféle értéket képvisel.

Arra már nem emlékszem, miért fényképeztem le a CB 76-os csengőjének tekercsét közelről. Biztosan nem a kalapácsot működtető rezgőnyelv helyes és szép beállítása miatt... Inkább összehasonlításnak egy másik csengőhöz, főleg, ha abból hiányzik valami. Bár nem dereng, hogy találkoztam volna javíthatatlan, cserére szoruló 76-os csengővel, legfeljebb rosszul beállítottal, mint ez itt. Például a kalapács nyele is hozzáér a tekercshez. Helyesen egy kicsit ívelten kell vezetni, hogy a kalapács a csészék szintjéhez leérjen és ne felettük kalimpáljon, de szára a tekercshez ne.

Végül egy felvétel a piros CB 76-os készülékházábak belsejéről. Szintén nem tudom már, hogy miért követtem el. Hacsak azért nem, hogy megemlítsem a középen látható, alközpontos változatnál a földelőgomb értintkezőit is tartalmazó automata rugócsoport és az azt működtető egyszerű mechanika fémvázát, melyet egyetlen csavar rögzít középen a műanyag házhoz. Ha a csavar túl hosszú, annak vége a készülék külső felén kipúposodik és csúnya lesz. Olyan, mint később az a nő, aki ma még szép... És ez a kisebbik baj. Mármint a telefon esetében. Mert ha ennek a csavarnak az ő menete megszakad a puha műanyag házban, akkor azt bizony cserélni kell. Ez viszont igaz a nő esetében is...

Na lapozzunk gyorsan tovább: CB 76-os fehér, azaz vaj színben, a régebben szerelt NDK számtárcsával. Nem tudom, hogy vaj színűnek azért mondták-e, mert eleve egy árnyalattal sárgábbra sikerült már a gyárban a tervezettnél, vagy pedig a gyorsan bekövetkező sárgulás ellensúlyozására találták ki, hogy ez valójában nem is fehér. Mindenesetre a Mechanikai Művek feliratú papírt már nálunk tették a számtárcsába, ott eredetileg egy szürke RFT feliratú foglalt helyet.

Ő viszont nem a napra téve nyerte el színét, hanem gyárilag ilyen: kanári-sárga CB 76-osaim újabb példánya. Kézibeszélőjének az ő zsinórja is keletnémet, ha jól tudom, kisebb átmérőjű spirál és benne más színű vezetékszálak, nem a megszokott hazai fekete-kék-piros. Számtárcsája is NDK, melynek teteje már megrepedt egy külső behatás következtében. Talán ebben a színben kedvelem legkevésbé, ezért van belőle eladó darabom. Nem érdekel valakit? Később majd mutatok narancssárgát is, az se szebb.

A CB 76-osban és a CB 811-esben is alkalmazott NDK számtárcsa szerkezete hátulról. Alul a szaggató rugó alaphelyzetben zárt, középen pedig a rövidzár rugó alaphelyzetben nyitott állapotban. A középső fogaskerék egyben az impulzuskerék is, fölötte balra a leforgás sebességét szabályozó regulátor. Nagyon sok puha műanyagot és kevés fémet tartalmaz. Könnyen kopik, borzalmas hangja van, nálunk nem volt szokás javítani. Honecker hazájában nagyobb becsben tartották.

Állapotfelmérésre, leltározásra és felújításra, beüzemelésre váró készülékek az én távközlési mini-raktáramban átmenetileg uralkodó káosz tetején. Ezen a helyen gyakran uralkodik hetekig tartó pillanatnyi rendetlenség, mígnem helyet találok mindennek. Ez a zöld CB 667-es például meglehetősen matt, melyen már nem igazán lehet segíteni, hacsak nem valamilyen polírozással, de ezt az eljárást még nem próbáltam ki. A bal oldali CB 555-ös viszont irgalmatlanul mocskos, ezen némileg lehet segíteni, ám ha a koszréteg alatt még matt is, akkor már reménytelenebb az eset. A háttérben lesütött csőrrel halkan sápogva figyel egy LB 55-ös...

Nem feltétlenül az előző képen szereplő LB 55-ös, ám mindenképpen egy ilyen készüléknek az ő belső világa. Látszólag hót egyszerű, balra a telefon lelkét alkotó egységdoboz, tetején az automata rugócsoporttal és a zsinórok csavaros csatlakozóival. Jobbra a csengő tekercse, mögötte pedig az induktor, az ezeket összekötő vezetékek az alaplapba böntve bújnak meg jól. Semmi felesleg és minden jól eldugva az ellenség kémei elől. Érdemes megfigyelni az ötszálas eredeti szövetborítású készülékzsinór sajátos saruzását és azt, hogy az utólag beépített műanyag kézibeszélőzsinór mennyire nem illik a képbe bekötés terén sem. Természetesen ez az állapot is textilkábelért kiált, de hol vagyok én még attól.

A posta tulajdonában lévő, ám az előfizetőnél üzemelő távbeszélő készülékek szerencsésebbje életében egyszer, vagy kétszer megfordult a területileg illetékes javítóműhelyben, ahol az elkopott, meghibásodott alkatrészeket kicserélték benne. Az ilyen javítások alkalmával a telefon belsejébe kis kezdetleges cimkét ragasztottak, mely a felújítás tényét volt hivatott rögzíteni. Egy ilyen kicsi papír került elhelyezésre az én LB 55-ösömben is 1970. október 6.-án. Nem az Ön látása romlott meg, Kedves Olvasó, én bénáztam el a felvételt.

Az LB 55-ös kapcsolási rajza az egységdoboz oldalán elhelyezve. A szaggatott vonallal határolt terület maga az alaplap az egységdobozzal. A felső vonal az egységdoboz tetején lévő csavaros csatlakozósor. Balról az első három a kézibeszélő, a többi öt pedig a készülék zsinórja. Alul balra az induktor, jobbra pedig a csengő, ennyiből épül fel a készülék. 1958 májusában készült, a nagy "P" betű azt jelenti, hogy párhuzamos kivitelű telefon, a csengő tekercse és az induktor tekercse párhuzamosan van kötve.

A szép belsőt egy kopott, felületén érdesedő készülékház takarja, amely ráadásul a hozzánk legközelebb eső sarkán hosszan meg is van repedve. A spirális kézibeszélőzsinór sem illik hozzá, a készülékzsinór azonban eredeti. Meg is látszik rajta, valaha fekete volt, mára kiszürkült és azon sem csodálkoznék, ha közelebbről megtekintve foszlás nyomait vélném felfedezni rajta. Fali csatlakozó aljzata valahol elmaradt, egy ideiglenes darabbal pótolva majd egyszer jól kipróbálom az itthoni LB hálózatomon. Persze ehhez célszerűen a vonal másik végére is egy "P" betűs játékost kell telepíteni.

A második rész végén megköszönöm a figyelmet, a folytatás hamarosan következik!