KÖZREADVA KÖZÉRTHETŐEN A KÖZÉRDEKŰ KÖZMŰVELŐDÉSÉRT
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Retrofon
Retrofon : Bemutató válogatás távbeszélő készülékeimből, 1.rész

Bemutató válogatás távbeszélő készülékeimből, 1.rész

  2014.12.27. 22:54

Ej-ej, ez a Kókány Anti bácsi, a mi Kókány Bercink nagypapája csak nem nyugodott életében!  Hát mi a fene ez itt a képen? Mi célja volt ugyan már ezzel a szerkezettel bárkinek is? Ez kérem egy LB 37-esből kiépített induktor és csengő, egy faládába beépítve. Azonban nem telefon, csupán annak részeiből összekókányolt jelzőeszköz és nem képezi a tulajdonomat. Ebben az anyagban viszont saját telefonok szerepelnek. Az itt most bemutatásra kerülő telefonjaim egyike sem kap önálló cikket. Nem szeretném sokadszorra lerágni ugyanazt a csontot, vagyis ugyanolyan típusú és színű telefonból egynél többet ismertetni. Azonban lefotóztam őket, javarészt még tavaly nyáron, s még nem a leltárba vétel jegyében. Nem tudom minden esetben, mely készülék milyen nyilvántartási számmal bír. Következzék tehát egy sajátos válogatás a gyűjteményemből!

Az első rész. A héten...


Szép példája annak, hogyan lehet egy fehér CB 667-es készüléket megóvni attól, hogy besárguljon - mondanám, de nem lenne igaz. Valószínűleg én raktam össze ezt a telefont a még fellelhető gyári alkatrészekből eredeti szakmámban eltöltött utolsó éveimben, olyan 1997-1998 környékén. Bizonyíték erre a mégis csak besárgult számtárcsa. A CB 667-esben három dolog törik már nagyon könnyen mostanság, 2014 végén, így az idő előrehaladtával: az alaplap úgy egészében, ahogy van, valamint a számtárcsa ujjkorongja és a tárcsát körülvevő fehér alapon fekete számokat tartalmazó korong. Mindhárom eleve kemény műanyag mind jobban és még jobban kiszárad. Alkatrész utánpótlás pedig már nincsen. Tessék tehát nagyon vigyázni a CB 667-esre, különösen, ha ilyen szépen megmaradt az utókornak, mint ez. Vagy nekem kell adományozni és majd én jól vigyázok rá díjmentesen...

 

 

Mindjárt itt is az ellenpélda: a 104-es számot viselő (ezt kivételesen tudom!) telefonomat szépen kitették éveken át a napsütésnek. Ezt a CB 667-esemet folyamatosan balról érte a fény, ám volt rajta egy matrica a számtárcsa fölött, valamint kicserélték a mikrofon fedelét és szerintem a zsinórjai sem eredetiek már. Viszont a számtárcsa egész szép fehér. Mi lenne, ha ezt a tárcsát megkapná az előzőekben ismertetett készülékem? Majd egyszer jól megcserélem. Feltéve, ha mindkét telefont megtalálom a lakótelepi mini-raktáramban...

 

 

Az egyik első CB 35-ösöm. Ha nem a legelső. Betegsége, hogy valami miatt meg van merevedve a kézibeszélő spirális zsinórja. Ha kinyújtom, úgy is marad, illetve csak egy csiga sebességével hajlandó visszahúzódni, s azt sem teljesen. Alközponti változat szép bordó földelőgombbal, abból az időből, amikor az alközpontot a Standard V/25-ös, meg a faszekrényes Citomat jelentette. Ez a telefon szövetborítású zsinórokat érdemel! 800 forintért méterét. Még szerencse, hogy van egy fővárosi cég, amely gyárt ilyet. Majd egyszer, ha rámszakad a bank...

 

 

Különösen a régebbi telefonjaim esetében nehéz kérdés a kormeghatározás. A CB 35-öst például 20 éven át gyárthatták. Igen ám, de ezen belül pontosabban mikor? Én erre is kíváncsi lennék, ám nem minden esetben jut eszembe ilyen irányú kutatásokat folytatni, amikor egy telefon éppen terítéken van. Utána pedig jól elteszem és egy ideig nem kerül elő. Ez a CB 35-ös a Budapesti Híradástechnikai Gyárban készült. A számtárcsa ujjkorongja már bakelit, azonban még egyenes, nem ívelt. Azt mondanám ez alapján, hogy olyan 1945 után járhatunk, de ez nagyon bizonytalan becslés. Na majd 20 év múlva már rutinosabb leszek!

 

 

Ez a kis oldalsó alumínium táblácska is arra utal, hogy 1945 után járunk. 1945 előtt ugyanis Magyar Királyi Posta volt, pedig még király sem volt, de ebbe ne menjünk most bele. Lényeg, hogy 1990-ig minden telefonkészülék a posta tulajdonát képezte, előfizetője azt csupán használta, de nem birtokolta. Én viszont most 2014 végén számos CB 35-öst birtokolok - szerencsére.

 

 

Legelső CB 35-ösöm kézibeszélője szemmel láthatóan viseletesebb, mint a készülék háza. Gyanítom, hogy ezt a telefont is úgy raktam össze a selejtraktárban fellelhető darabokból. Erre már nem emlékszem. Persze mai fejjel mennyi roncsot elhozhattam volna, de nekem csupán egy kellett. Ne legyen az ember mohó: hova tenném most azt a rengeteg készüléket?!

 

 

Eltelt 20 év és 1955-ben jött a képen látható és jóval szögletesebb CB 555-ös. Abból is az első példányom, kissé eredménytelen tisztítást követően. Erősen szöszölő ruhával töröltem ugyanis szárazra. Meglehet, még ez is saját építés a kidobásra szánt alkatrészekből, a kézibeszélő ugyanis itt sem együtt öregedett a készülékházzal. A zsinórok sem eredetiek már. A CB 555-ös még szövetborítású zsinórokkal és rögzített fali csatlakozó aljzattal készült. Ezt a telefont nem lehetett kihúzni! Az első alumínium táblácska hiányzik. A készüléket 11 évig gyártották, elég hamar a rá még belsőleg hasonlító CB 666-os, majd egy év múlva a már kiforrottab, teljesen más CB 667-es követte. Igazából van, mert része volt a vezetékes távközlés történetének, de nem különösebben szeretem. Namost ehhez képest ebből van a legtöbb! Nem kell valakinek egy?

 

 

A jó öreg LB 37-es! Gyűjteményemben a 2-es leltári számot viselő darab. Szintén saját építés a megtalálható részegységekből és saját felújítás, ami a készülékházat illeti. Még a két csengőcsésze közötti kis szürke lemezt is külön lefestettem szürkére. Ki milyen furcsaságot vesz észre a képen? Na jó, elárulom: mai fejjel megmagyarázhatatlan módon háromeres készülékzsinórral szereltem. Nem tudom, miért tettem. Kókány Berci befigyelt. Valószínűleg vagy csak ilyet találtam a telepen, vagy pedig kísérleti jelleggel a készülék belsejében akartam elhelyezni a helyi telepet. Megjegyzem, ez a gondolat az LB 37-es esetében a mai napig foglalkoztat: egy 9 voltos elemet simán, gond nélkül el lehetne helyezni. Vagy akár kettőt is párhuzamosan kapcsolva. A nagy kérdés a célszerűség megvalósítása négy-, illetve öteres zsinór hiányában, vagy pedig ragaszkodás az eredeti gyári állapot fenntartásához.

 

 

Eleve nem szép az LB 37-es ebből a szögből fényképezve, aztán jelen esetben nagyon látszik az elöregedett kézibeszélő még öregebb mikrofonfedele, valamint van ennél rosszabb is: a spirális kézibeszélőzsinór a tárolás hosszú évei alatt sikeresen beleragadt a készülékházat borító akrilánlakkba. Nem volt jó ötlet ezt az anyagot alkalmazni, mert a képen nem látszik, de néhol még meg is repedezett rajta. Ráadásul az oldalsó alumínium táblácska is hiányzik, csak a két lyuk éktelenkedik a helyén.

 

 

Következik egy fotó erejéig az előző két készülék együtt. A kettes számú LB 37-es automata karja ferdén áll, csálé, ahogyan egy volt kolléganőm mondaná. Ezt a hibáját azóta javítottam már, azonban a készülék nem üzemképes. Ez nem derül ki a képből, mondhatná valaki. De kiderül, LB telefon nem fog működni háromeres zsinórral. Minimum négy szál kell, kettő a vonalnak, kettő a telepnek. Kipróbáltam, úgy sem jó. Történt ugyanis, hogy a készülékben kicseréltem a belső kábelformát, mivel az eredeti elég rossz állapotban volt és gyanítom, valamit nagyon elkötöttem. Következik majd egy hosszas egerészés a kapcsolási rajz alapján. Majd egyszer, ha nagyon ráérek. Úgy 20 év múlva...

 

 

Jöjjön végre valami színes is a sok fekete után: egy szép piros CB 667-es a gyűjteményemből. Gyanítom, hogy ezt is tartalék alkatrészekből raktam össze, amíg még volt olyan. Van belőle fekete tárcsával is, mutassam? Tessék:

A megoldás, miszerint a készülék színétől függetlenül minden zsinór fekete, inkább már a későbbi CB 76-ostól kezdve állandósult. Én abból dolgoztam, amit találtam hozzá. El lehet dönteni, kinek melyik tetszik jobban. Valahogy az előző megoldás még jobban illett a CB 667-eshez, nem? Az adventi koszorú után az asztalon maradt viaszfoltok mindenesetre nem szépek. Azóra már jól el is távolítottam onnan őket...

 

 

CB 76 MM fekete színben, már lengyel számtárcsával. Ezt a későbbi időkben, talán úgy 1985 után alkalmazták, egy fokkal jobb volt, mint az elsőként használt NDK számtárcsa. A CB 76-osnak már nem tört a fém alaplapja, elrepedt azonban a középen két ponton rögzített vékony nyomtatott áramköri lap a telefon belsejében, mivel a nehezebb alkatrészek pedig a panel két szélén kaptak helyet. Volt ugyan aprócska gumibak a panel széle alatt, de ha az kiesett...

 

 

Pirosban is van, természetesen! Fiúba' nem vót? Ezt kevesen értik. A telefonok egyneműek. Mind szépek, ha pedig kopottak, netán hibásak, vagy hiányosak, akkor jövök én és jól felújítom. Csak tessék nekem jól elhozni. A képen látható piros CB 76-ost nem kellett felújítani. Ilyen szépen került hozzám, még vagy 15-20 évvel ezelőtt. A 76-osok ritkán rosszak. Egy-egy hallgató tekercse néha elszakad, egy-egy csengőt be kell állítani. Talán zsinór szakad néha és más semmi. Ami nálam van, arra vigyázok, ami még nincs nálam, arra addig is tessék vigyázni, amíg hozzám nem kerül!

 

 

Természetesen kanári-sárgában is van! Megfigyelhető a korábbi fekete NDK számtárcsa, már itthon ellátott Mechanikai Művek feliratú papírral, a háttérben látható a szintén kelet-német eredetű egyen-fekete kézibeszélő zsinór (kisebb volt a spirál átmérője és sárga-zöld-barna színű vezetékek voltak benne, eltérően a magyar zsinórtól), valamint látható, hogy szépen összefirkálta a gazdája golyóstollal a hívószámot tartó kicsiny fiókot beszélgetés közben, hogy csapnék a kacska kezére, de rögtön! Majd ezt jól megérem letakarítani valahogyan. Az a baj, hogy a kis keretet nem lehet roncsolásmentesen levenni, belülről rá van melegítve a két műanyag tüske a házra. Lejön persze, de utána már csak a pillanatragasztó segít.

 

 

Ő viszont erősen kilóg a sorból! Tulajdonképpen az egyetlen idegen eredetű számtárcsás telefonom, aki kiérdemelte, hogy leltári számot kapott a gyűjteményemben. Divat volt ugyanis a kilencvenes évek első felében egy ideig, hogy műszakilag kissé korszerűbb használt német telefonokat hozzanak be az országba. Ahogyan a képen is látható, ami szar, az a Lajtán túl is szar, azaz ez a készülék is csak besárgult a napon a hosszú évek alatt. Akár még Derrick felügyelő filmjeiben is találkozhattunk vele. Erről van egy vicc. Derrick odafordul a kollégájához: -Harry, nem láttad véletlenül a táskámat? -De igen, Stefan, ott van a szemed alatt! Aztán persze bejött a szemét is a jó telefon mellett az országba, majd mindjárt erről is mutatok elrettentő példát.

 

 

Íme az elrettentő példa! Csak sikerült beszereznem egy példányt, anélkül, hogy akartam volna. Benne volt egy csomagban, ennél jobb készülékek között. Történt, hogy a kilencvenes évek elején már nem csak a szolgáltató tulajdonát képező telefonok üzemelhettek az előfizetőnél, hanem az újonnan megnyílt Ügfélszolgálati Irodában vásárolni is lehetett saját készüléket. Például a Kontrax Béta típusú nyomógombosat ezer forint körüli áron, amennyire emlékszem. Meg persze a piacon is megjelent az ázsai szar százötven forintért, lásd a képen. Meg is vette a paraszt, aztán működött, vagy két hónapig. Utána pedig hozták hozzám, hogy javítsam meg. Együttérző és beszédes mosolyomat most nem mellékelem ide.

 

 

A képen látható és telefonnak enyhe jóindulattal sem nevezhető förmedvény ráadásul egy, korábban már bemutatott CB 667-es fémházas csatlakozó dugóját bitorolja jogtalanul. Jöttem erre én, és mintegy Robin Hood képében elvettem azt és visszadtam jogos tulajdonosának. Nem tudom még, mit fogok kezdeni vele. Az még csak hagyján, hogy a készülékház szorításából kicsúszott zsinórt az átlátszó bevezető darab segítségével vissza lehet tuszkolni a helyére, de ez a rémség egyébként sem működik, nem lehet vele hívni. Ha megtartom, magyarázkodhatok, hogy na ez az, amit nem szabad megvenni, meg ez tulajdonképpen nem is az enyém, csak itt elvan, mint a befőtt a kamrában. Esetleg jól szétszedem és a valamire használható alkatrészek kitermelését követően a felesleget a kukába továbbítom. Már, ha egyáltalán van benne használható alkatrész...

 

 

Íme a korábban már bemutatott napsütötte Toszkána... Ja nem, hanem napsütötte CB 667-es, akinek az ő készülékdugóját az előbbi kis kínai ellopta. Valamint egy remélhetőleg nem 667-es alaplappal rendelkező piros CB 76-os. Az ilyen készülék nagyon gyanús: még NDK a számtárcsa, ezúttal fehér színben és a készülékkel megegyező színűek az ő zsinórjai. Az ilyen telefonokkal szokták elkövetni azt a félig hivatalos merényletet, hogy még használható 667-es komplett alaplapról leveszik a már nagyon fakó és kopott készülékházat, netán a tönkrement 667-es számtárcsát és ráépítenek egy 76-os házat NDK számtárcsával. A ház mérete ugyanis megegyezik, csupán a tárcsa helye más. Majd egy külön cikkben jól bemutatok egy ilyen esetet is.

 

 

Ezek ketten továbbra is jól elvannak itt egymással. Mi pedig megfigyelhetjük a különbséget 667-es és 76-os között. Látszik, hogy a jobb oldali tényleg az: nézzük csak meg a készülékház elejét ott alul, a bal oldali 667-esnek kilátszik a törékeny műanyag alaplapja, a jobb oldali 76-osnak viszont nem látszik a fekete fém alaplapja, mert az a ház alsó pereme alatt kapaszkodik bele abba.

 

 

Ez a lakótelepi min-raktáram részlete. Itt laknak a telefonok, amikor éppen nem belezem őket. Már akinek jut ilyen postás egyen-doboz. A többiek kénytelenek kínai cipősdobozban és egyéb helyeken átvészelni az éjszakát. Olyan azért nincs, hogy valaki a szabad ég alatt éjszakázzon, nálam legalább is.

Ez itt az első rész vége, tovább olvasni nem érdemes. Folytatása hamarosan következik!

 
Érdekes oldalak
 
Hányan láttak?
Indulás: 2010-05-23
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!