Azt mondták róla, hogy patinás. Így aztán elég sokra is tartották, nekem pedig elsőre nem kellett. Szerintem egyszerűen csak poros, mert nyitott helyen tárolták éveken át. Ráadásul ebben a meglehetősen alulméretezett dobozban kaptam.

Na így már valamivel több látszik belőle, de még nem az igazi. De hogyan lehetett hagyni ennyire bepiszkolódni? Úgy tűnik, előző helyén nem képviselt akkora értéket, mint nálam.

Hozzunk ki egy lerágott csontból még többet - című projektem harmadik darabját látják e felvételen, bár közben a helyszín megváltozott, mint az megfigyelhető. A képből nem derül ki, de készülékünk egyre közelít az íróasztalomhoz, ahol alaposabban is szemügyre vesszük. Addig a nem megfelelő méretezésű tárolóeszköz egyre jobban szétbomlik, s mind jobban felsejlik a benne rejlő kincs...

Végre az asztalomra értünk! Ezennel újabb projekt veszi kezdetét: fényképezzük le a telefont a takarítás előtt vakuval, valamint anélkül.

Így is ugyanolyan porosan néz ki, mint műfényben. Ráadásul a zsinórok is jól összegabalyodtak, a készüléken átkígyózik a kézibeszélő vélhetően eredeti szövetborítású zsinórja, míg jobb oldalon gubancolódik a már utólag felszerelt műanyag készülékzsinór.

Első lépésként helyezzük a kézibeszélőt a bal oldalra, s ezáltal válasszuk szét a zsinórokat. Jól látható a telefon elejéről hiányzó kis alumínium plakett, mely a gyártó kilétét volt hivatott közölni, ám valakinek jól kellett a magángyűjteményébe. Így csak a rozsdás körvonala maradt, valamint a két rögzítő csavar.

Természetes fény ide, vaku oda, nem menekülhetek a takarítás elől. Itt még jobban látható az eltávolításra váró porréteg, avagy patina, kinek hogyan tetszik. Tehát elő a tisztító eszközökkel!

Csiribá-csiribí, esetleg hókusz-pókusz és az LB 37-es máris tiszta lett. Ennek folymatáról nem készült felvétel - mert hogyan néztem volna már ki egyik kezemben a piszkos ronggyal, amásikban pedig bizonytalanul egyensúlyozva a fényképezőgéppel - ezért hidd el kedves olvasó, hogy ezúttal is a semleges tisztítószerrel átitatott enyhén nedves törlőruhát használtam, s nem a varázspálcát, csillagmintás süveggel a fejemen!

A könnyen lecsavarható hallgatófedél alatti részeket is kitisztítottam. Ezt a területet egy későbbi fotón közelebbről is megtekintjük. A kép alján látható, valójában az asztalom alatt lakó dobozok egy későbbi projektben vesznek részt.

Ígérem, hogy ez az utolsó vaku-napfény páros. A villanóval sokkal jobban látható rozsdafoltok hatására az jutott eszembe, hogy jövő tavasszal megint jól elgondolkodok majd a készülékház-festő projektem erkélyünkön történő beindításán. Ám a telefon előző gazdája szerint ez is patina. Akkor pedig szép, nem kell bántani. Na ezen majd jól elhabozok tavaszig...

Ha nem ütötte volna át a rozsda, egész szép fényes lenne. Következő lépésként le kell csavarozni az induktor karját, mivel bele akarunk kukkantani a készülék belsejébe. A középső negyed fordulatos bajonett zár ezúttal nyitva van, bár ez a képről nem derül ki. Ilyenkor a készülékházat csak a kurbli tartja és az enyhén lötyög. Tehén farka is lötyög, mégsem esik le - szokta volt mondeni egy másik kollégám.

Szézám tárulj! Akkor előbb olajozz meg! - válaszolta Szézám nyikorogva. De komolyan, végül minden LB 37-esem két zsanérja szokott kapni egy-egy csepp műszerolajat. Előbb azonban szétnézünk a belül is meglepően piszkos készülékben.

Sehol egy processzor - mondaná egy nevezetes kollégám. Az alaplap elején viszont szembetűnő a hatalmas induktor a két nagy patkómágnessel. Miatta kellett egy púpot gyártani a készülékház elejére, hogy alatta elférjen. Ez a régebbi típus, később építettek ugyan egy kisebbet, de a jobb oldali nagy fogaskerék mérete akkor sem csökkent, ezért a púp maradt.

Az alaplap belseje felülnézetből. A hatalmas induktor felett csak az indukciós tekercs és a csavaros szorítósáv foglal helyet. A bekötött két zsinór vezetékszálai takarják a tehermentesítő bilincseket, azokhoz egyébként is nehéz hozzáférni egy zsinórcsere esetén. De mi ez a beragasztott papírcimke?

Jó meleg lehetett a pécsi kerületi javítóműhelyben 1970. június 12.-én. A nyitott ablak mellett hátratett kézzel körbejárt a barna köpenyes kopaszodó bajuszos művezető. De az is lehet, hogy magas volt rövid ősz hajjal. Közben a műszerészek serénykedtek. Vagy műszerésznők, mert például a soproni üzemben olyanok is voltak. Minden másról írok, csak a telefonról nem...

A nagy régi induktor bal oldala közelről. Látható a nyugalomban állandó rövidzárat biztosító érintkező rugó, valamint a két csavaros csatlakozó és alattuk a rengeteg lerakodott por.

Ez pedig a teve... Ja nem, ez az induktor bal oldala. A bakelit fogaskerék nem eredeti, valószínűleg ezt cserélték a pécsi műhelyben, mert az eredeti elkopott. Viszont az kibírt 30 évet. Ez nem fog, már csak azért sem, mert semmi műszerolaj nincsen rajta és úgy nyikorog, hogy a macskák gyakran megijednek a múzeumban. Majd a legvégén, zárás előtt jól megolajozom.

A telefon váltakozó áramú csengőjének tekercse a készülékház belsejében. A csengető feszültség hatására a középső kalapács jobbra-balra billeg és megüti a készülékházon kívül elhelyezett csészék közül hol az egyiket, hol pedig a másikat.

Az automata kar rugócsoportja a készülékház belsejében. Automata, mert a kézibeszélő felemelésével, illetve letételével működtetjük a rugócsoportot, nem kell még egy külön kapcsolót használni. A kézibeszélő felemelésével záródik a mikrofon áramköre, valamint a vonal a csengő áramköréből átkacsolódik a kézibeszélő áramkörébe. Ha pedig véletlenül kiesik az automata kar tengelyéből a befúrt kicsiny tüske, akkor egy óvatlan pillantban a kézibeszélővel együtt az automata kart is felemelhetjük és akkor aztán nézhetünk bután, akár a lufiárus a nyílzáporban...

Az automata kar három csavarral van rögzítve a készülék házán keresztül. Alatta a csengő tekercsének csavaros csatlakozási pontjai láthatók. A kis szigetelő léc két szélén található apró anyás csavar egyúttal a készülékházon lévő és a csengő kalapácsát védő lemezkét is tartja. Ennél a mondatnál már csak az bonyolultabb, ha az állomás számát fel szeretnénk írni az előbb említett kis lemezke által biztosított keretbe, ehhez ugyanis jóformán az egész házat szét kell szedni.

A telefon indukciós tekercse, amely egyrészt a kézibeszélőt illeszti a vonalra, másrészt pedig az önhang csökkentésére szolgál, vagyis arra, hogy a mikrofonba belefújva ne verjük ki a port a saját fülünkből.

A csavaros szorítósáv bal oldala. Ide csatlakozik a kézibeszélő zsinórjának három szál vezetéke, valamint a helyi telep egyik ága. A lent látható piros vezetékhurok rendeltetéséről egy nevezetes kollégám nem tudott nyilatkozni. Én viszont tudom, hogy ez egy kondenzátor bekötésére szolgál a csengő áramkörébe, ha esetleg ezt az LB telefont CB vonalon szeretnénk használni. Ilyen eset bizony előfordult még az ötvenes években, ám erről a cikk végén, a kapcsolási rajz ismertetésekor bővebben is mesélek.

A csavaros szorítósáv jobb oldala. Ide csatlakozik a helyi telep másik ága, továbbá a vonal két ága. Két szál vezeték a vonalnak, két szál pedig a helyi telepnek, így az LB 37-eshez minimum négy szálas készülékzsinór szükséges. Ha külön csengőt is szeretnénk, akkor ötszálas és abban az esetben a képen középen látható átkötést ki kell venni.

A kézibeszélő szétszedésénél a mikrofonfedél levétele nehéz. Mint az a képen látható, ebben az esetben sikerült. Maga a művelet háromkezes: egy fogja a kézibeszélő nyelét, egy csavarja balra a mikrofonfedelet, egy pedig nyomja a fedélen keresztül a rögzítő csapot egy megfelelően hegyes és erős eszköz segítségével.

Nem, nincsen harmadik kezem! Mégis sikerült a mutatvány, hogy hogyan, az szakmai titok. Íme a mikrofon fészke az érintkező rugókkal és a bekötött vezetékekkel. A bal oldalon, a háttérben látható szelektív hulladék gyűjtő autó javítása egy következő projekt tárgya. Mármint, ha kitaláltam, hogyan tegyem üzemképessé.

Ez a hallgató fészke. Még egyszerűbb, mint a mikrofon. A két szál vezeték a bakelit nyélbe öntve fut.

A mikrofon, annak problémás fedele, valamint egy parafa gyűrű a mikrofonnak a fedélbe történő beillesztéséhez. Ez a mikrofon már nem az eredeti és nem is a legjobb ehhez a készülékhez - legalább is ez derült ki a későbbi itthoni próbák alkalmával, de erről nem szólnak a fotók.

Szemből nézve viszont hasonlít az eredetire. Használói mindenesetre jól teleköpködték. A fedele is piszkos még ezen a képen. De jól megtisztítom mindenképpen...

Szétszedhető dobozhallgató az ötvenes évekből. De ezt még össze is lehet rakni utána úgy, hogy működjön is. Kivéve persze, ha szakadt a tekercse.

Az alaplap letakarításához először kiszereljük és félretesszük az induktort. A jobb oldali két csavart teljesen ki kell hajtani, a bol oldali kettőt csak meg kell lazítani. Látható az induktor körül összegyűlt rengeteg piszok és megfigyelhetjük, hogy az induktor egy külön darab lemezen foglal helyet. Ez egy darab alumínuim lemez, melybe megerősítés céljából préselték ez a fekvő "X"-et és alulról szegecselték a vaslemez alaplapra. Célja pedig az, hogy felesleges mágneses mezők az induktor alatt ne keletkezzenek és ezáltal ne csökkentsék annak hatásfokát.

Nem tudja valaki, hogy ezt a képet miért illesztettem be ide? Én ugyanis elfelejtettem már, hogy mi volt a mondanivalóm vele. Hacsak az nem, hogy az egyik szegecs alulról, míg a másik felülről van elhelyezve az alumínium lapon. De azt már végképp nem tudom, hogy ezt miért csinálták így...

Az előző képen az alaplap jobb alsó sarkát láttuk, igaz, fekve, itt pedig a bal alsó sarok. A zsanér felett átforduló kábelforma egy kis bőr füllel van rögzítve. A sarokban pedig minden piszkok gyűjőhelye, amíg az induktor kiszerelésével azt ki nem takarítjuk onnan. Másképp ugyanis nem férünk hozzá és a száraz porecset sok esetben nem elég a beült kosz eltávolításához.

A kiszerelt és félretett, ám bekötve maradt induktoron jól megfigyelhetjük a csavaros csatlakozókat.

A varázslatról megint nem készült fénykép, csupán a mutatvány végét láthatjuk: minden tiszta és minden visszakerült a helyére. Az induktor tengelyvégei és a zsanérk is kaptak egy-egy csepp műszerolajat, de még jutott ebből az automata karhoz is egy kevés.

Felvétel a készülékház belsejének egészéről, bal oldalon a rögzítő csavarok az alumínium plakett nélkül árválkodnak. Elől pedig az induktor púpja, minden LB 37-esek velejárója, s még a bumszli induktor maga is belepofátlankodik a felvételbe.

A kitakarított telefon ismét felülnézetben. Az induktor fogaskereskén csillog a műszerolaj, kérdés, mit fog szólni ehhez a bakelit hosszabb távon.

Közelkép az induktorról. Egyszer majd talán jól szét is szedek egyet. Valami üzemképtelen, romos példányt, aminek már nem lesz baj, ha utána nem tudom összerakni. Vagy nem akarom. De mivel ilyenből kettő is van, ezért néha erős késztetést érzek, hogy legalább megpróbáljam, hátha rájövök, hogy mi a baja.

A készülék eleje is meglepően tiszta lett. Mintha újra festettem volna. Pedig de nem... A régi szövetborítású zsinórok belsejében volt még egy pamut szál is, amolyan tehermentesítő, amit még külön hozzákötöttek a csavaros szorítósávhoz. Ennek a csavart vége látszik a szorítósávnál. Nehogy valaki cipőfűzőre gondoljon!

Elkészült az öreg LB 37-es. Végül még egy enyhén olajos ronggyal is áttörölgettem. Még szebb lett volna újrafestve, de ehhez először le kellene csiszolni fémtisztára. Talán majd jövő nyáron. Egy alumínium plakett is sokat dobna rajta. Még jobb lett volna, ha már eleve rajta van, maert akkor talán a készülék korára is lehetne belőle következtetni. Az LB 37-esnél a kormeghatározás rendkívül összetett művelet. 1937 és 1955 között több üzem is gyártotta és azóta legalább egyszer mindegyik járt kerületi javítóműhelyben. Ennél a példánynál konkrétan bajban vagyok, semmi nem utal a korára. Annyi bizonyos csupán, hogy korábbi lehet, úgy 1945 előtti.

Bár erről a kissé homályos felvételről nem derül ki, a készülék az itthoni üzemi próbákon végül nem felelt meg. A saját vonalát önmagában, mind a készülékben, mind pedig a csatlakozó dugó végén rövidre zárva vidáman csenget az induktorkar forgatására, azonban a fali csatlakozó aljzatba dugva már nem szól. Igaz, hogy a házi vonalnak ezen a végén van még egy másik LB 37-es is párhuzamosan. Valószínűleg ez lehet a hiba oka, s ha erről egy következő cikkben jól meg is bizonyosodunk, akkor bátran kijelenthetjük, hogy LB 37-eseket nem lehet párhuzamosan üzemeltetni. Ez ugyanis most egy eldöntetlen szakmai kérdés ismeretségi körben.

A külsőleg és belsőleg is megtisztult, ám még egyelőre üzemképtelen LB 37-es végül a 201-es sorszámot kapta a nyilvántartásomban. Nem, nincsen 200 darab telefonkészülékem! Éppen ez az, hogy nem tudom pontosan, hány darab készülékem van és nem tudom mindet előszedni egyszerre, hogy jól megszámolhassam, mennyien vannak. Ezért inkább megkezdtem egy következő százas mezőt, semmint hogy ugynazt a leltári számot adjam két különböző telefonomnak, súlyos zavart keltve ezzel a Winchester Katedrálban...

Ínyencek és hozzáértők számára következzen végül az LB 37-es kapcsolási és szerelési rajza. Ez egy későbbi példányé volt, konkrétan 1954-ből. Maga a törekvés is az ötvenes évekből való: rájöttek, hogy az LB telefon minimális átalakítás után alkalmassá tehető CB vonalon történő üzemeltetésre. Erre mind a súlyos készülékhiány, mind pedig az égető vonalhiány miatt szükség volt akkoriban. Mit jelent ez? Az LB telefon LB vonalon üzemel, ahol a mikrofont helyi teleppel tápláljuk és nyugalmi helyzetben a vonalon nem folyik áram. Ez azért kellemetlen, mert ha a szél elfújja a légvezetéket, azt a központból sem veszik észre. Ehhez képest egy CB vonalon a központból érkezik a mikrofontáplálás. Ezért, ha egy LB készüléket CB vonalon akarunk használni, akkor először is a csengőkörbe egy kondenzátort kell kötni, hogy a központból érkező mikrofontáplálás egyenfeszültsége ne juthasson a csengő tekercsére, mert odajut, akkor azt egyik irányban folyamatosan gerjeszti és ezáltal akár még meg is szakadhat, mint a véres hurka. Utána még ki kell kötni a helyi telepet, illetve a helyét rövidre kell zárni, valamint további átkötéseket kell eszközölni az indukciós tekercs környékén. Látszik tehát, hogy ez csupán szükség-megoldás és kézi kezelésű CB központnál alkalmazható mindössze. Bár van a birtokomban egy Standard tárcsával felszerelt LB 37-es klón, majd abba is jól belenézünk legközelebb. Már ha addig ki tudom bogozgatni benne a gyáritól eltérő össze-vissza-átkötéseket. Még annyit, hogy az itt röviden felvázolt módosítások kiküszöbölésére érkezett 1955-ben a bakelitházas LB 55-ös, az egy vonalon több telefon kérdésének megoldására, egyúttal pedig felváltandó a már kiöregedő legelső LB 37-eseket. Ha tudták volna, hogy még meddig lesz üzemben LB 37-es... A melléklet rajz a készüléket letett kézibeszélő mellett ábrázolja, ez lényeges. Jó bogozgatást kívánok hozzá! Vagy borozgatást, kinek-kinek igénye szerint.