Ezek a bolgárkertészek sem ismerik a TM50-est, egyrészt mert az ő korukban még nem létezett, másrészt mert nem alkalmas földművelésre. Bár ki tudja...

Ezek itt négyen nagyon jól elvannak hetek-hónapok óta az asztalom és az erkélyajtó közötti átmeneti tárolóhelyen. Akarom mondani kilencen, mert az alattuk lévő dobozokban még további öt, különféle típusú telefon lakik. A szabadon porosodók mind LB 37-esek, közülük a kék doboz tetején nyugvó példány megint üzemel: jelentem, ismét osszeköttetésben áll a hátsó szobával. De mi az, hogy jelentem...

Ennek a doboznak viszont elköltözött a lakója. Jó helyre ment, szakemberhez, ismerőshöz. Eladtam baráti áron. Nem Gábor Áron! Hová szaladsz kisfiam? Lapos elemér'. Nem a nevedet kérdeztem!

De ha itt egy TM50-es lakott, akkor miért van a dobozra írva, hogy LB 67? Mert az ellenség és a kóbor apácák megtévesztése érdekében ezt a fajta telefont ezen a néven ismerték nálunk a hetvenes, nyolcvanas években. Említésre méltó még a jellegzetes magyar kartondoboz, mellyel majd találkozunk más írásaimban és amely jellemző tárolóeszköze volt az éppen használatban nem lévő távbeszélő készülékeknek a postai raktárban.

Van még egy jellemzője ennek a híres tárolóeszköznek - azon kívül, hogy idővel megrozsdásodtak az őt összetartó tűzőkapcsok: a bennük lévő telefon elhelyezte lábnyomát és a négy gumitappancs foltja ott látható az alján.

Más kartondobozokban más távbeszélő készülékek laknak, de itt például fent is és lent is egy-egy LB37-es foglal helyet.

Íme egy lehetséges utód a megüresedett lakhelyre. Ezen a távolabbi képen minden tartozéka látható, így például a korabeli jellegzetes fali teleptartó doboz is, de azzal még később részletesebben foglalkozok.

Ritkán fotózok telefonokat alulról. A kalapácslakkal bevont vastag vaslemezre mindenféle lila feliratokat bélyegeztek. Az egyik ezekből elvileg a gyártási dátum lenne. Eszerint ezt a telefont már nagyon az utolsók között készítették. A négy sarkon lévő csavar fogja össze az alaplapot a készülékházzal, a lent középen közelebb lévő másik négy pedig a nehéz induktor rögzítésére szolgál.

A telefon az én saját házi nyilvántartásomban az 51-es számot viseli, ezt már én róttam fel rá utólag egy öntapadós cimke segítségével. A felirat felett a csengő hangjának szabályozására szolgáló tekerentyű, mellette balra maga a csengő került elhelyezésre. A kétszer hét lyuk mögött a csészék bújnak meg.

Nem emlékszem rá, hogy láttam volna régi készüléket ebben az állásban fotózva. Tehettem én is mindezt csupán azért, mert ez a fajta telefon megáll az oldalán. Majd egyszer jól készítek egy sorozatot, amelyben csupa oldalra állított telefont fényképezek. Aztán pedig bevallom, hogy miket dugdostam a készülékek alá, hogy megálljanak...

Na végre, csakhogy a talpán áll! Máris látszik, hogy a kézibeszélő tartó része alatt milyen poros, a felvétel eleje pedig túl fényes és életlen.

Ennél a fajta telefonnál időnként alkalmazták a négy kis szegeccsel felütött fehér műanyag lemezkét, ahová az állomás kapcsolási számát rá lehetett írni - ha lett volna erre alkalmas íróeszköz abban az időben. Persze, akkor majd jól belekarcoljuk azt az egy számot csavarhúzóval, de mi van, ha a telefon átkerül másik vonalra?

Erre azért nem sok esély volt már 1989-ben, mert mint azt korábban említettem, egy évvel később elkezdték leszerelni az LB rendszereket országszerte. Ezt a darabot viszont nyugdíjas mérnök gazdája eltette emlékbe egy baranyai faluban, s onnan került hozzám. Tulajdonosa nem tudta, mire lehet még manapság használni, ezért én azt jól elmagyaráztam neki.

Az induktor karját leszerelve, valamint az alaplap négy sarkán lévő csavart kihajtva a nagy bumszli bakelit ház könnyen leemelhető. Ennél a B típusnál igen. Bezzeg a régebbi A típusnál lehet ám szenvedni vele! De majd azt jól bemutatom máskor egy külön cikkben. A szemfüles megfigyelő a képre kattintva és azt eredeti méretben szemlélve máris észreveheti, hogy az a kis zöld ellenállás éppen a nagy barna kondenzátor alatt keresztben foglal helyet. Nem a paneltervezés magasiskolája, annyi szent! Ám ennek oka van, ez a bizonyos kondenzátor más méretben merőlegesen is beültethető ide...

Először figyeljük meg a sarkokon az apró gyűrűvel rögzített, ki nem hulló csavarokat. Ahhoz képest, hogy ez egy bolgár telefon... Bár nem annyira szembetűnő, ráadásul ehhez ismerni kellene ezt a fajta telefont, másodszorra az szúrhat szemet, hogy ezen a barna nyomtatott áramköri lapon, annak is a szélén eredetileg csavarkapocs sor foglalt helyet. Mármint a régebbi példányok esetén, ennél az 1989-ben épült utolsó szériánál viszont már tüskéket és csúszósarukat alkalmaztak.

A csatlakozó sor mellett a készülék automata rugócsoportja egy sajátos műanyag működtető keretben. Egy nagy Tesla gyártmányú kondenzátor, az indukciós tekercs, középen pedig a váltakozó áramú csengő. Nem egy bonyolult panel. Hibája a telefonnak, hogy a zsinórok tehermentesítő csavarjai a panel alatt vannak, így azt le kell szerelni a csengővel együtt, ha esetleg zsinórt szeretnénk cserélni.

A vastag alaplapra alulról négy csavarral rögzített robusztus induktor három szál, mindkét végén forrasztott vezetékkel csatlakozik a panelra. Ez azért van, mert nyugalmi állapotban az induktor tekercsére ad rövidzárt a szürke műanyag lap előtt felcsavarozott morse-érintkező, hogy az ne legyen benne a csengő áramkörében és ne essen rajta csengető feszültség. Az induktor karját forgatva viszont a hallgató áramkörét zárja rövidre, hogy oda ne jusson csengető feszültség. A jobb oldali csengőcsésze és az induktor közötti kicsi kék alkatrész a hallgatóval párhuzamosan kötött sokkvédő dióda és a bármilyen polaritású 0,6 V-nál nagyobb káros impulzusok levezetésére szolgál.

Ezen a képen jobban látszik a három lemezkéből álló érintkező csoport az induktor bal oldalán, a nagy fogaskerék a jobb oldalán, valamint az, hogy hiába lakkozták le a mágnest, bizony apró barna rozsdafoltok díszítik már. Műanyag borítású zsinórok jellemzik ezt a B típust, míg az A típusnál még gumiborításúakat alkalmaztak.

Az induktor az alaplapon kissé hátrébb van, a készülékház ferde kialakítása miatt. A régebbi fajta A típusnál itt elől volt az indukciós tekercs.

Ennél a megvilágításnál jól megfigyelhető, amint a bakelit ház felületén idővel matt foltok keletkeznek. A jelenség mostohább körülmények között üzemelt TM50-eseknél még hamarabb kezdődött. Láttam annak idején szabadtéren, nyilvános állomásként működő LB 67-est, amely pár év alatt teljesen matt és érdes lett. Kíváncsi lennék, ebben az esetben enyhe csiszolás és festés mit eredményezne. Egyszer majd jól elkövetek egy ilyen merényletet viseletes példány ellen, aminek már úgyis mindegy...

Majdnem ilyen fotó már volt! Ez csupán arra jó, hogy szemléltessem, milyen szépen összevész a fehér a feketével a villanó fényénél, valamint, hogy mekkora egy bumszli ez a készülék. Szélcsatornában biztosan nem vizsgázna jelesre, ezért csak szélcsendes időben használjuk.

Ebből a szögből viszont már szebben mutat, bár a fekete kézibeszélő összeolvad a fekete készülékházzal. Ráadásul a háttérben ott a ronda fekete billentyűzetem. Teljesen gyászos ez a felvétel.

Íme a telefonhoz már hazánkban hozzáépített és viszonylag szép állapotban fennmaradt, nem összemeszelt és összefestékezett műanyag fali teleptartó doboz, a fali csatlakozó aljzattal. Ez az állandóra bekötött, nehezebben kezelhető változat, főleg, ha agyonrakott asztal, vagy szekrény mögé volt elrejtve, akkor aztán izzadhatott a műszerész egy esetleges készülékcserénél. Azért létezett belőle ötpontos csatlakozó aljzat és dugó könnyebben oldható kötésű párosa is.

A fali teleptartó dobozban két darab, egyenként kb. 1,5 V feszültségű úgynevezett lélegző telep lakott. Ez szolgáltatta a mikrofontáplálást a készüléknek. Működésének lényege, hogy az üzembe helyezéskor levágták a kiálló műanyag csövek lezárt tetejét és a telep belsejébe bejutó levegő hatására indult meg az energiatermelés.

A képen látható legalább 20 éves példányok már egy dekagramm energiát nem szolgáltatnak. Egy ismerősöm azt tanácsolta, tegyem ki a tűző napra néhány napra, az csodát művel ennyi idő elteltével is. Jövő nyáron kipróbálom, addig technikatörténeti emlékeim sorát gyarapítja.

A gyűjteményemben 51-es leltári számot viselő bolgár TM50B típusú készülék a fali teleptartó doboz leszerelését követően elfoglalta helyét a magyar kartondobozban és felköltözött társai közé a telefon-menyországba (ez utóbbi tényt a felvétel nem ábrázolja, csupán a létra egyik lába látható a bal felső sarokban).

Végezetül jöjjön a bolgár TM50B, alias LB 67-es készülék kapcsolási és vezetékelési rajza, furcsa módon német nyelvű feliratokkal, illetve alkatrészek és színek rövidítéseivel. Nem mintha a bolgárok német exportra készítették volna a telefont (bár lehet, hogy ment belőle a volt NDK-ba, ki tudja), inkább azért, mert a korabeli vasúti biztosítóberendezéseket is gyártó Siemens&Halske cégtől vették át a terveket, vagyis ez a készülék a hetvenes években is már egy legalább 30 éves konstrukció volt.

Ezek a plüss kacsák is jól elvannak Levente fiam ágyán. A bal oldali teljes egészében gyári, a jobb oldali a rezsicsökkentéses változat (azért ilyen sovány) és részben az én művem. Továbbá egyik sem ismeri a bolgár TM50-es készüléket, de aki eddig bírta és elolvasta ezt az írást, az már igen...