Csíííng-csíííng! Jó napot kívánok, küldeménye érkezett, itt írja alá!

Így indult az ébredés a Csipkerózsika-álomból. Találtam ugyanis egy kollégát. Bár még nem ismertük egymást, ám ő a mai napig távközléstechnikai műszerészként dolgozik és szintén van egy honlapja, ahol néha telefonokat is szétszed. Mindenesetre írtam neki, hogy szükségem lenne egy fekete hallgatófedélre, s lássanak csodát, vagy másfél hét múlva ezt az ajánlott küldeményt hozta a postás. Pedig hallgatót nem is kértem, csak egy fedelet és megírtam azt is, szívesen kifizetem, mondja meg mennyibe kerül.

Géza azonban nem kért pénzt, sőt, még egy hallgatóval is megtoldotta az üres gyógyszeres dobozt, amibe az egészet csomagolta. Ez egy fehér alumínium-házas jószág, amilyenem nekem is van több darab, most azonban még nem készítettem elő egyet sem. Ezt a fajtát használjuk a CB 76-osban, kerül még rá a behelyezés előtt egy műanyag gyűrű, hogy ne lötyögjön a fészkében, valaha még egy további fém gyűrű is volt rajta, ami pedig pozícionálta, hogy a hallgatófedél visszacsavarásával a hallgató ne csavarodjon és ezáltal rákötött vezetékek ne tekeredjenek össze és ne fojtsák meg egymást. Először sárga színű példányok készültek, aztán maradt fémszínű, hátulján két csuszósarunak van egy-egy kis tüske mélyedésbe rejtve. Ha elhalkul, vagy megszakad benne a tekercs - ez a két hibája lehet tapasztalatom szerint - akkor egyszerűen cseréljük, a rosszat nem javítjuk, kidobjuk. Kíváncsiaknak esetleg meg lehet próbálkozni a szétberhelésével egy erősebb csípőfogót igénybe véve, de ez a művelet az üzemkészségén javítani már nem fog, lévén roncsolás nélkül nem oldható kötéssel épül össze a hallgató házának két darabja, ügyetlenebbek kezén a bőrfelület folytonosságát azonban megszakíthatja, tehát csak óvatosan. Itt jegyzem meg: akár egészben marad, akár kibelezzük, a rossz hallgató nem a háztartási hulladék közé kerül, ugye?

A hibás alkatrész helyett beteszünk egy jót - már ha van miből. Nekem van, kérem tehát az üzemképtelen készüléket hozzám postázni, majd én jól megjavítom!

Ha már felújítás, akkor következett a készülék általános külső tisztítása enyhén nedves mosószeres ruhával. Erről a műveletről nem készült fénykép, csak a takarítás eredményéről.

Nézzük meg a kézibeszélő másik végét is. A mikrofonfedelet lecsavarva kiderült, hogy a mikrofon helye üres! Ráadásul más hiba is van. Nem az, hogy a mikrofon alatti kis szerelőlap színe zöld - mert az jól megy a szemem színéhez, bár ezt összeszerelt kézibeszélőnél a kutya sem látja, tőlem lehet akár lila-sárga pöttyös. Hiányzik azonban az egyik érintkező lemezrugó, a középső. Biztosan hempereg egy ilyen rugó valamelyik csavaros dobozom mélyén, csavar és anya is van hozzá, egyszerűbb azonban másik szerelőlapot keresnem.

Íme a hiba, a lemezrugó hiánya közelebbről. Szerelőlapnak azért nevezem ezt az alkatrészt, mert az alsó felén csavarral rögzítjük a kézibeszélő zsinórjának egy-egy szál vezetékét. A CB 76-os készülékhez háromszálas kézibeszélő-zsinórt használunk. A magyar változatnál fekete, a képen is látható NDK zsinórnál barna színű vezeték megy a mikrofonra. Kék, illetve itt a kikötött zöld a mikrofon és a hallgató közös vezetéke, melyet itt rögzítünk, azonban azzal a szintén kikötött szürke vezetékkel tovább is küldjük a hallgatóra. Végül egy hosszú piros, azaz itt sárga vezeték megy közvetlenül a hallgatóra.

Kerestem tehát egy szénmikrofont. A képen hátulnézetben látható. Egyik pólusa maga a fémház, ide érintkezik a szerelőlap két oldalsó rugója, a másik pedig középen az a sárga kúp, oda illeszkedik a középső és történetesen éppen hiányzó lemezrugó. Mindez akkor történik, amikor a mikrofont belehelyezzük annak fedelébe és rácsavarjuk a kézibeszélő nyelére. Ha ezek a rugók nem jól állnak, akkor a mikrofon nem kerül az áramkörbe és ordibálhatunk a telefonba, legfeljebb a szomszéd fogja meghallani.

Íme a szénmikrofon előlnézetben, valamint a mikrofonfedél. Fényes fehéret és feketét tenni egy beltéri vakus felvételre úgy, hogy az jó legyen - na mindegy. Ez az alkatrész a CB 667-es készülékben jelent meg először, elkísérte egy jó darabig a most ismertetett CB 76-ost és szerepelt még a CB 811-esben is egy ideig.  Nevét arról kapta, hogy a hangrezgést elektromos rezgéssé, azaz beszédárammá alakítjuk amikrofon ellenállásának változtatásával, a változó ellenállás anyaga pedig a szén, amelyet jó minőségű tiszta antracit por formájában a membrán és egy rögzített fémtárcsa közé zárunk. Amikor beszélünk, a membrán rezeg, a rezgő membrán nyomásváltozásai a szénszemcséket hol összenyomják, hol pedig szétlazítják, ennek hatására a szemcsefelületek átmeneti ellenállása a nyomástól függően változik. Amikor nem beszélünk, a szénszemcsék miatt a legjobb állapotú mikrofonnak is van egy kis alapzaja, egyfajta sercegés, sistergés, ami a hallgatóban hallható, de ez bennünket ne zavarjon, örüljünk neki, hogy van egy ilyen telefonkészülékünk.

Előkerült a raktárból egy másik, hiánytalan szerelőlap, melynek még a színe is passzol a készülékemhez. De az előző, hiányos zöld sem megy a kukába, minden, készülékkel kapcsolatos kacatot elteszek, mert nincs már helyette másik. Ennek a szénmikrofonnak szép fényes, tiszta a lyukacsos előlapja, ám nem mindegyik használt példány ilyen, vannak ugyanis szó szerint folyékonyan beszélő előfizetők. Az ő telefonjukból kiszerelésre kerülő mikrofon vagy kap egy alapos tisztítást, de nem a csap alatt, bár az előlap fémlemeze alatt még egy réteg műanyag fólia is van, biztos, ami biztos alapon, azért a folyó vizes áztatást nem bírná ki, vagy pedig bármennyire jó állapotú, megy a szemétbe.

Az új szerelőlap beépítésre került a mikrofon fészkébe és a mikrofon is a fedelében pihen. Már csak néhány csavarás és a telefonkészüléknek ez a része rendben van. Az elektromos próbán persze még megbukhat a mutatvány.

Ha már felújítás és üzembehelyezés, nézzünk bele a készülék belsejébe, egyúttal alkalmazzunk száraz ecsetet az esetleges porcicák kikergetésére.  A fényes műanyag készülékház elől két füllel akad bele a fém alaplapba, hátul, a kézibeszélő helye alatt pedig egy csavarral kapcsolódik abba a toldalék lemezbe, amely egyúttal a két zsinór bevezetésére és tehermentesítésére is szolgál. Ennek a lemeznek két hátsó fülébe akad bele a készülékpanel, mely középen egy csavarral van lefogatva. Ez a csavar tartja egyúttal egy gumilábon keresztül a csengő egyik felét, míg egy másik csavar fogja hasonló megoldással elől azt a másik oldalon. A csengő és a panel alá van becsúsztatva a telefon összehajtogatott elvi kapcsolási és gyakorlati szerelési rajza. Minden készülék kapott ilyet a gyárban, arra az esetre, ha a műszerész a helyszínen gyógyította a beteget, nem vitt magával rajzot és nem tudta fejből a kapcsolást.

Ez a távbeszélő készülék így ránézésre nagyjából 1986 és 1990 között készülhetett. Persze gyorsan és pontosan kiderülne ez, ha megfordítanám és leolvasnám az aljába beütött gyártási évszámot. Azonban most nincsen kéznél, akadnak viszont egyéb jellemzők, melyek segítségével körülbelül meg lehet határozni a korát. A készülékpanel például már a CB 811-esé, azzal a különbséggel, hogy itt a panelba beépített kék mikrokapcsoló helyett (a nyomtatott áramköri lap bal oldalán látható üres lyukak) öt darab tüske került beforrasztásra, hogy arra az automata rugócsoport öt szál vezetékének saruját jól rácsúsztathassuk. Az eredeti 76-os panelen más az alkatrészek elrendezése. Továbbá ott van még a lengyel import számtárcsa, az ő szürke műanyag alsó porvédő burkolatával. Elődje a jóval hangosabb, mondhatni sokkal rondább hangon lefutó NDK import tárcsa volt (nem turmixgép kivehető ajtóval!) átlátszó műanyag porvédő burkolattal, amely szeretett mindig leesni és beállni a csengő kalapácsának útjába, vagy az automata rugócsoport érintkezői közé.

Magáról a próbáról nem készült fénykép, álljon tehát itt egy felvétel az összerakott készülékről. A régi típusú három pontos csatlakozó aljazatba való csatlakoztatást követően a kézibeszélőn megvolt az önhang (ez azt jelenti, hogy a mikrofonba beszélve a hallgatóban visszahalljuk a saját hangunkat kis mértékben), volt tárcsahang, amit el is lehetett tárcsázni. Felhívtam magamat és foglaltat jelzett a készülék (ha mást hívok, az pénzbe kerül, bár ennél a távközlési szolgáltató cégnél hálózaton belül ingyenes a beszélgetés, de ugyan kit örvendeztessek meg egy hívással pont akkor, amikor éppen rám érik), ami arra utal, hogy valószínűleg nem téveszt a számtárcsa. Valamint felhívtam a saját vezetékes számomat a mobiltelefonomról és meghallgattam, mennyire vidáman cseng a készülék (persze fel már nem vettem, mert az megint csak pénzbe kerül). Arról, hogyan kell úgy beállítani a telefon csengőjét, hogy ha az megszólal, akkor a macska ijedtében kirohanjon a szobából, nem írok most, maradjon az szakmai titok.

Aki az itt leírtak után ellenállhatatlan vágyat érez egy CB 76 MM típusú távbeszélő készülék beszerzésére, az 1000 és 5000 forint között talál a világhálón kölünféle állapotú eladó példányokat. Ha pedig már megvásárolta, vagy eleve rendelkezik egy darabbal és cikkem nyomán szeretné szétberhelni, a telefontársadalom nevében nagyon kérem, ne tegye. Inkább küldje el nekem, majd én jól megjavítom, szükség esetén felújítom!

Figyelem! A cikkben található összes fotó megtekinthető eredeti méretben immár a kis képre kattintva, vagy a Képtárban, a Régi telefonok, saját készülékek menüben!