Átmenetet is látok a kétféle választási lehetőség között: valaki megvesz egy régi telefont (netán eleve már rendelkezik egy, vagy több ilyennel), majd rám bízza, én pedig azt jól rendbe teszem, felújítom (ha tudom). Azért feltéve, mert erősen véges a tartalék alkatrész készletem. Azért, mert csak vezetékes telefonokkal és egy apró kivételtől eltekintve csak magyar gyártmányú készülékekkel foglalkozom.

Tehát egyelőre senki ne keresse nálam a megoldást névtelen távol-keleti nyomógombos készélékének bajára, mert nem tudok segíteni. Nem vagyok továbbá márkaszervíz sem. Azok a márkák, melyek az én látókörömbe esnek, rég kimúltak már. Hol van a Terta, a Mechanikai Művek, a Telefongyár Rt., a Standard, a Svéd és Társa, vagy a BHG, a Rádiófelszerelések Gyára, hogy csupán néhányat említsek.

Milyen régi magyar távbeszélő készülékeket szerezhetünk tehát be, akár dísznek, akár használati tárgynak?

Következzék egy rövid, de lényegretörő felsorolás, egy tömör vázlat, mely egyúttal a saját gyűjteményem keresztmetszetét is adja.

Előtte azonban egy alapfogalom: CB. Az angol Central Battery, vagyis központi telep kifejezés rövidítése. Arra utal, hogy a rendszer működésének lényege, a távbeszélő készülék mikrofonjának működéséhez szükséges tápfeszültséget a kézi, vagy gépi kapcsolású távbeszélő központ szolgáltatja a telefonvonalon keresztül. A jelenleg létező vezetékes telefon szolgáltatást nyújtó cégek vonalain az itt részletezett készülékek működnek. Még akkor is, ha a régi, három pontos fém, vagy műanyag csatlakozó dugó a most használt aljzatba - látszólag - nem csatlakoztatható. Látszólag, hangsúlyozom, mert a szükséges átalakítás lehetősége, a toldó itt van hozzá nálam, csak meg kell engem levélben, telefonon keresni.

A CB 24-es.

A legelső fémházas telefonkészülék, ami a jelenleg használatos telefonvonalon még üzemeltethető. 1924-től készült az ahány település, ahány telefontársaság, annyiféle telefonkészülék okozta áldatlan állapot felszámolására.

Sajátos kézibeszélővel, szövetborítású zsinórokkal, úgynevezett Standard számtárcsával rendelkezett - a képen látható példány már nem egészen eredeti. Internetes hirdetésben már ritkán, nehezen fellelhető. Ha mégis van, akkor az vagy egy csillogó felújított, eredetihez legjobban hasonlító példány - csillogó, sőt csillagászati áron, tehát nem ritkán százezer forintért. Vagy pedig felújításra váró, romos, nem eredeti alkatrészekkel bíró darab, s ehhez képest még mindig magas, tíz- tizenötezer forint az ellenértéke. Jellemző az, hogy már műanyag zsinórral és a CB 35-ös típus bakelit kézibeszélőjével van felszerelve. Örülhetünk annak is, ha a Standard tárcsa egyáltalán rajta van és még működik. Ilyen számtárcsát már nem lehet találni. Lehet, de esélye az ötös találat a lottón. Nagy szerencse kell hozzá.

Most olvasom, hogy számtárcsával, ezzel a jellegzetes, a számsorral együtt forduló nehéz ujjkorongos Standard-tárcsával nagyjából 1928-tól gyártották. Előtte tárcsa nélküli darabok készültek. Nem is láttam működő példányt, üzemi körülmények között, csupán első munkahelyemen hátul, a raktártelepen, ahol hegyekben álltak a tárcsa nélküli, tehát kézi kapcsolású hálózaton alkalmazott és a korszerűbb technika beköszöntével frissen leszerelt, selejtezésre váró telefonok, siralmas látványt nyújtva. Egyúttal viszont elgondolkodtam rajta, hogy ha ezek most lettek leszerelve - márpedig ez a kilencvenes éveke elején történt - , akkor milyen sokáig voltak még stabilan működő készülékek.

A CB 35-ös.

Egy fém alaplapra, annak jobb oldalára szerelt éles, ám szép hangú csengő, köszönhetően a jó anyagú csészéknek, valamint egy úgynevezett egységdobozba szerelt indukciós tekercs és kondenzátor kátránnyal kiöntve a bal oldalon, középen az automata kar rugócsoportja, továbbá hátul egy csavarkapocs-sor a szövetborítású zsinórok csatlakoztatására. Rajta pedig a jó formájú, vastag bakelitből készült ház az Ericcson-rendszerű számtárcsával, ahol már csak a szintén bakelit, vagy feketére festett, illetőleg krómozott fém ujjkorong fordul felhúzáskor, az alatta kör alakú papírlapon elhelyezett számsor már nem.

Jól sikerült konstrukció, melyet csaknem 20 évig gyártottak és még ma is lehet használni a vezetékes távközlési hálózatban - ezért aztán néha magas árat kérnek érte az interneten, az eddigi legnagyobb összeg 21000 forint volt egy felújított példányért, de átlagban 10-15 ezer körül mozog az ára, amit nagy nehezen, de valahol meg is tudok érteni - ennek a készüléknek értéke van, ha az egy nagyságrenddel kisebb is a CB 24-esénél. Van aztán persze már 5000-ért is, csak az már felújításra vár (vállalom!), vagy a tárcsája a jóval későbbi CB 667-esből való.

Találkoztam még üzemelő példányokkal ebből a típusból a kilencvenes évek közepén és nekem is van belőle jópár darab, talán egy, ami nem üzemképes közülük.

Volt aztán egy, erre a fajtára igen hasonlító, de alumínium öntvény házzal készült kísérlet, a CB 47-es 1947-ben, de nem terjedt el, nem is szentelek neki külön bekezdést.

A CB 555-ös.

Szintén úgy kezdődik, hogy veszünk egy fém alaplapot és azon elhelyezünk csavaros kötéssel egy egyszerű, ám annál jobb felépítésű csengőtekercset - a csengőcsészéket rögzítő távtartókat viszont már külön szegecseljük a vaslemezre, mondván, az úgyse romlik, nem romolhat el egyszerűen. Ellenben a tekercs elszakad, cserére szorul...

Készítünk aztán egy műanyag egységdobozt, mely az indukciós tekercsen és a csengőkör kondenzátorán kívül már egy szikraoltó tekercset is tartalmaz, ráadásul a tetején hordozza a csavarkapcsokat és az automata kar rugócsoportját - és készen is vagyunk, jöhet rá a szögletes nagy bakelit ház a széles bakelit korongba foglalt számtárcsával és a "bumszli" nagy szögletes kézibeszélővel, de már közel sem olyan tartós anyagból, mint 20 évvel ezelőtti elődje.

A CB 555-ös még szövetborítású zsinórokkal épül - nem így a képen látható és birtokomban lévő példány, azon már utólag lett lecserélve minden a tulajdonképpen idegen műanyag zsinórokra - és fixen beköthető fali csatlakozó aljzattal, amit nem lehet csak úgy kihúzni. Ez az egyetlen ilyen CB készülék, de ne csodálkozzunk ezen, az ötvenes években vagyunk, akinek telefonja van, az legyen mindig elérhető azon. Na de mi van, ha felveszi a kézibeszélőt és a készülék mellé rakja?

Az ötvenes évek elmúltak, a csatlakozó a falon maradt, az én készülékem is kapott egy fémházas hárompontos csatlakozó aljzatot.  Nem tudom, hány darab készülhetett ebből a típusból a 11 év alatt, amíg gyártották, de elég ritkán lehet hozzájutni. Tőlem azonban könnyedén vásárolhat bárki a nemszeretem-telefonból, egy kivételével mind üzemképes, használható a jelenlegi távbeszélő hálózaton. Az az egy pedig komor dísz lesz valamelyik polcon, amíg nem találok hozzá másik egységdobozt...

A CB 666-os.

1966-ban új, formatervezett fényes műanyag készülékházat építettek a Telefongyárban, s hozzá új kézibeszélőt spirális műanyag zsinórral. Érdekes, hogy ebbe a kézibeszélőbe a CB 35-ösből, illetve CB 555-ösből már ismert és bevált hallgató került. Készült egy műanyag alaplap is, amely , mint az elmúlt 40 év gyakorlatában kiderült, már korántsem bizonyult olyan tartósnak, kiszáradt, megrepedt, széttörött a mindennapos használattól. Maradt a jól bevált módszer a belső alkatrészek egységdobozban történő elhelyezésére, e műanyag doboz tetején kapott helyet a csavarkapocs sor a zsinórok vezetékeinek csatlakoztatására, valamint a viszonylag bonyolult mechanika által mozgatott automata rugócsoport. Új, helytakarékos készülékcsengőt terveztek a telefonba, ahol a kisebb csésze a nagyobb alatt foglalt helyet. A számtárcsa lényegében az eddig használt konstrukció maradt, kívülről azonban kapott egy vékony fehér, vagy fekete törékeny műanyag korongot, belülről pedig az alsó porvédő burkolaton keresztül lett hozzáfogatva a készülékházhoz, pozícionáló bakok és bemélyedések segítségével. Valamilyen oknál fogva azonban mindössze egy évig gyártották ezt a konstrukciót, talán, mert nem vált be a gyakorlatban, vagy talán a kor követelményei ilyen gyorsan meghaladták a régi alapelveket. A típus beszerzése a kevés darabszám miatt gyakorlatilag lehetetlen manapság már, a birtokomban lévő egyetlen példányt egy korábbi munkám során találtam és nem adom semmi pénzért. Többek kérésére azonban következzen egy rendhagyó felvétel a készülék belsejéről, így össze is lehet majd hasonlítani a következő típussal:

A CB 667-es.

1967-ben korszerű nyomtatott áramköri lapot terveztek a Telefongyár szakemberei az egységdoboz helyett, melybe a zsinórok vezetékei a panelba forrasztott csavaros kapcsokon keresztül csatlakoztak. Az áttervezett automata rugócsoport felkerült a készülékházba. A készülék többi alkatrésze nem változott, kivéve a régi bakelitházas hallgatót, amelyet egy idő után új felépítésű alumínium lemezházas dobozhallgató váltott fel, s emiatt a hallgató fedelének kialakítása némiképp módosult. Ezzel együtt új alkatrészként megjelent az úgynevezett sokkvédő, két, egymással szembekapcsolt dióda, amely a hallgatóval párhuzamosan kötve a 0,6 V-nál nagyobb feszültség-impulzusok levezetésére szolgál, elkerülendő, hogy azok a hallgatóba és azon keresztül a fülünkbe jussanak és abból kiverjék a port. A sokkvédő valójában a hallgató védelmét is szolgálja, találkoztam már számos esetben a sokkvédő meghibásodása miatt tönkrement hallgatóval. Később pedig a csengő áramkörének nagyméretű kondenzátorát azonos kapacitás-érték mellett már kisebb méretben is elő tudták állítani, így az átköltözött az alaplapról a nyomtatott áramköri lapra. A CB 667-est a feketén kívűl fehér, piros, zöld és szürke színben is gyártották olyan 10-12 éven át. Itt jelent meg először az, hogy a készülék csatlakozó fémházas dugójának színe megegyezett a készülék színével, valamint a zsinórok vagy egységesen feketék voltak, vagy a telefon színével megegyezőek. Mintha lenne még a gyűjteményemben egy 1978-as keltezésű készülék (ennek majd jól utána is nézek), az biztosan az utolsók között épülhetett. Aki ilyen típusú telefonra vágyik, az nagyjából 1000 és 5000 forint között találhat az interneten viszonylag bő választékot, de akad szélsőséges példa is, 10000 forintért kínált eladásra valaki egy olyan, viszonylag leharcolt készüléket, ahol ráadásul különböző színűek voltak az egyes alkatrészek. Más kérdés, hogy jó állapotú készüléket elég nehéz lesz kifogni, a sorozat elég régi már, meglévő példányai nagyrészt kifakult, össze-vissza karcolt házzal és kézibeszélővel élték túl az elmúlt 46 évet. Végül álljon itt egy összehasonlító fotó a 667-es belsejéről:

A CB 76-os.

A műanyag alaplap alkalmazása a készülék súlyát, valamint előállítási költségeit egyaránt csökkentette, azonban a felhasznált anyag gyenge minősége és rövid élettartama miatt  hosszabb távon nem bizonyult megfelelőnek. Ezért 1976-ban visszatértek a préseléssel alakított vaslemezhez. Teljesen új nyomtatott áramköri lapot is szerkesztettek hozzá, ahol a készülék zsinórjainak egyes vezetékei már csúszósaruval csatlakoztak a panelba forrasztott tüskékhez. Új csengő is készült két, különálló csészével egy préselt alumínium lapra. Némileg módusult a készülékház az eddig megismert magyar számtárcsa helyett alkalmazott NDK import műanyag számtárcsa eltérő mérete miatt. A CB 76-ost már a Mechanikai Művek jegyezte, a cég neve feltüntetésre került a fém alkatrészt már alig tartalmazó külföldi tárcsa tetején elhelyezett papírkorongon, valamint a készülék alján egyaránt, ahol természetesen az elmaradhatatlan "Magyar Posta tulajdona" felirat is beütésre került. Ezt a típusú távbeszélő készüléket a hozzá felhasznált számos műanyag alkatrésszel együtt viszonylag sokáig, 1976-tól egészen 1991-ig gyártották, még az utódját, a CB 811-est is túlélte. Közben annyi változás történt, hogy az eddig használt készülékpanel helyett nagyjából 1986-tól kezdve a CB 811-es eltérő alkatrész-elrendezésű nyomtatott áramköri lapja került beépítésre, azzal a különbséggel, hogy az ott automata rugócsoportként szolgáló kék színű mikrokapcsoló helyébe további fém érintkező tüskéket forrasztottak, a készülékházban helyet foglaló hagyományos automata rugócsoport vezetékeinek csatlakoztatására. Annyiban módosult a hallgató, hogy hátulján a két csavar helyett két besüllyesztett tüske kapott helyet a csúszósaruval történő csatlakozáshoz, illetőleg az elülső alumínium lemezén a lyukak kialakítása más. További változás volt a későbbi építésű készülékeknél a már megismert viszonylag hangos NDK import számtárcsa helyett lényegesen csendesebb lefutású lengyel import műanyag tárcsa alkalmazása. Elfelejtettem írni a még a CB 667-esnél megismert szénmikrofont időközben kiváltó, szintén NDK import piezo mikrofonról, mely egy belső erősítőt is tartalmazott, a későbbi 76-osokban jelent meg és elkísérte az utód 811-est is, olymódon, hogy mindkét típusban mindkét fajta mikrofon megtalálható volt végig. Ha ilyen telefont szeretnénk vásárolni, fekete, csont, sárga, narancssárga, piros, zöld és szürke színben rengeteg eladó példányt találhatunk a világhálón 1000 és 3000 forint között. Kapható persze több pénzért is, de többet nem érdemes adni érte, mivel viszonylag újnak és ezáltal aránylag értéktelennek számít, a felhasznált sok műanyag alkatrész ugyancsak nem növeli az értékét. Talán még jelenleg is van jó néhány pontja az országnak, ahol üzemelnek ilyen fajta telefonok. Következzen egy összehasonlító felvétel a készülék belső felépítésének szemléltetésére, a képen az első változat látható:

A CB 811-es.

A telefon modern szögletes formavilága teljesen ellentéte volt az eddig megismert gömbölyű készülékeknek. Lehetett emiatt utálni, de mivel nem volt más választási lehetőség a nyolcvanas években, végül mégis népszerű lett. Van egy puha műanyag fröccsönött alaplapunk fekete színben, mely bal oldalán formájában már igazodik a hasonló anyagból sokféle színben készült ház kézibezélő tartórészéhez. Egyúttal ez a rész kialakítása lehetővé teszi mind letett kézibeszélőnél, mind pedig beszélgetés közben a telefon megfogását és odébb helyezését, persze a készülékzsinór hossza által megszabott határok között. Az alaplapon felül elhelyezett nyomtatott áramköri lap felső szélét három műanyag fül tartja, alsó feléhez pedig egy kis műanyag rögzítő-távtartó közdarab kerül, ez egyrészt lefogja a panelt, másrészt a már a CB 76-osból megismert készülékcsengő felső mechanikus rögzítési pontja is. Végül az alaplap aljára, a csengó alsó felére is kerül egy másik, rögzítő műanyag alkatrész, mely egy félfordulatú kis kereket is tartalmaz. Ez a kis kerék elfordítva beleakad az alaplapba és rögzíti egymáshoz az eddig felsorolt összes alkatrészt. Így a telefon belső szereléséhez nincs szükség semmilyen szerszámra. Ám ha a kis rögzítő kerék kilazul, minden belső alkatrész rögzítése megszűnik és azok elszabadulnak. Másik konstrukciós hibája a telefonnak a készülékpanel bal oldalán található kék mikrokapcsoló, mely az automata rugócsoport szerepét tölti be. Ez a kapcsoló nem erre a feladatra lett méretezve, a rendszeres használattól kontakthibás lesz, illetve beégnek benne a vékony és gyenge érintkezők, a készülék hamar üzemképtelenné válik. Az alaplapon elől, a csengő előtt található még két műanyag távtartó a számtárcsa, illetve a nyomógombos hívómű megfogására, de ezeket a készülékház felhelyezése pozícionálja véglegesen, azzal a megjegyzéssel, hogy számtárcsa esetén van még egy harmadik fekete pozícionáló kar is, ami pedig az alaplapba beakadva rögzíti két végállásban a tárcsát. A CB 811-es ugyanis hosszú idő után alkalmas ismét fali elhelyezésre is, bár ennek gyakorlati kivitelezése, valamint eltávolítása meglehetősen bonyolult feladat. A formatervezett kézibeszélő készülékházzal megegyező felső és egységesen fekete alsó felét két csavar, valamint némi műanyag fül-kezdemény tartja össze, benne a felváltva megtalálható régi szénmikrofon és az újabb keltezésű import piezo mikrofon és a CB 76-osból már ismert csúszósarus alumínium donozhallgató mellett középen két hungarocell szigetelő darabot is találunk. Ezt a hallgató hátulján kijutó hangoknak a kézibeszélőn belüli, az érzékeny mikrofonhoz való eljutásának megakadályozására, vagyis az öngerjedés létrejöttének kiküszöbölésére használjuk. Ez a készüléktípus tulajdonképpen egy családot alkotott, melyből a legismertebb és legnagyobb darabszámban készült változat a fenti mellékelt képen baloldalon látható, kezdetben fekete, vagy fehér színű NDK import számtárcsával, a későbbiekben egységesen csontszínű lengyel import tárcsával szerelt CB 811-es. A középső készülék a nyomógombos hívóművel szerelt és már kisebb darabszámban készült CB 812-es, mely ugyanúgy tárcsaimpulzusokat adott ki a vonalra híváskor, csak azokat elektronikusan állította elő. Végül jobb oldalon áll a vaktárcsás CB 810-es, mely szintén alacsony darabszámban készült a nyolcvanas években még sok helyen üzemelő kézi kapcsolású CB rendszerekhez. Irónikusan szólva, mivel ez utóbbi változat készülékháza a legzártabb, ezért az összes többi közül ennek a belseje porosodott a legkevésbé. Elvileg létezett még a CB 814-es, úgynevezett MFC kód kiadására alkalmas hívóművel szerelve, de a nyolcvanas években nem voltak ilyen üzemmódú telefonközpontok még az országban, ezért valószínűnek tartom, hogy ebből a változatból legfeljebb exportra készülhetett néhány darab. Legnagyobb esély tehát a CB 811-es beszerzésére van, ebből rengeteg eladó példány található csont, világosszürke, sárga, narancssárga, piros és zöld színben a világhálón, áruk 1000 és 3000 forint között változik. Van persze itt is kirívó est, 13000 forint az ára egy, az eladója szerint soha nem használt 811-esnek. Ennyit közel sem ér, viszonylag új fajta és nem tudjuk előre, mennyire elhasznált, hány nap múlva fog tönkremenni a gyenge mikrokapcsoló. Személyes véleményem az, hogy még a háromezret sem éri meg, bár a mag idejében divatos volt, ám azok az idők elmúltak...

Következő alapfogalom az LB. Az angol Local Battery, azaz helyi telep kifejezés rövidítése. Azt jelenti, hogy a távbeszélő készülék kapcsolása olyan kialakítású, melyben a mikrofont a készüléknél található helyi teleppel tápláljuk. LB rendszerben a mikrofon teljesítménye független az összekapcsolt készülékek távolságától és a távbeszélő vonal minőségétől. A készülékek közötti vezeték kiépítése, szerelése és szigetelése nem feltétlenül kell, hogy jó minőségű legyen. Azonban minden LB készüléknél szükséges egy helyi telep használata, s akkor még nem beszéltem az induktorról, közismertebb, bár igen szakszerűtlen nevén a kurbliról, mellyel a hívás kezdeményezése és a beszélgetés lejelentése történik. Az induktor használata kényelmetlen és nehézkes, a helyi telepet állandóan karbantartani és felülvizsgálni, valamint időnként cserélni is szükséges. A rendszer legnagyobb hátránya azonban az, hogy automata telefonközpont nem építhető, csak kézi kapcsolású, melynek kapacitása erősen véges, két előfizető összekapcsolása lassú, időigényes, különösen abban az esetben, ha azok különböző településen találhatók. A felsorolt hátrányok miatt lemondtak a rendszer nyújtotta előnyökről és az LB készülékek a kilencvenes évek elején végleg eltűntek a magyar távközlési hálózatból.

Alkalmasak maradtak azonban még arra, hogy velük két pont közötti összeköttetést létesítsünk otthon, a ház, vagy a lakás célszerűen két legtávolabbi pontja között, egy tulajdonképpen akármilyen minőségű kétszálas vezeték kihúzásával és két darab zsebtelep alkalmazásával helyi telepként.

Az LB 24-es.

Az LB 37-es.

Az LB 55-ös.

Az LB 67-es (bolgár TM50-es) készülék.

Történt pedig, hogy a harmincas évek második felétől kezdve jó 20 éven át épített LB 37-es készülékekben a mechanikus alkatrészek kezdtek elkopni, tönkremenni, utánpótlásul pedig már nem volt. Hiába üzemelt országszerte az apróbb településeken csupán néhány készülék, azok rendszeres használat mellett is 30-40 év elteltével tönkrementek. A hozzájuk képest a magyar vezetékes távbeszélő hálózaton még idővel is korszerűnek számító LB 55-ös telefon pedig inkább a vasút számára készült, s bár megjelent a postai hálózaton is, mind darabszámával, mind pedig műszaki paramétereit tekintve nem elégítette ki az igényeket. Mivel az akkori Posta sok esetben nem tudott korszerűbb megoldást kitalálni a már régóta korszerűtlen LB rendszer helyett, ezért készülék-utánpótlást kellett beszerezni. A KGST keretein belül Bulgáriából érkezett a segítség egy fémlemez alaplapra szerelt kicsit ormótlan, robusztus vastag bakelit házzal rendelkező kurblis telefon formájában. A sok esetben tévesen orosz származásúnak mondott TM50-es típusú telefon kétféle változatban és több hullámban jött hazánkba.

Az A típus inkább a hetvenes évek első felében készült, kevésbé jó minőségű és valami nagyon bumszli formájú, szerencsétlen kialakítása miatt nehezen is szerelhető készülékházzal és gumi borítású, mára kiszáradó és szétrepedező, lebomló szigetelésű zsinórokkal. További fontos jellemzője, hogy a benne található alkatrészek még csavaros kötésekkel voltak egymáshoz kapcsolva. Mivel rendelkezem ilyen készülékkel, ezért ezt a fajtát egy önálló cikkben a későbbiek folyamán részletesen is jól bemutatom majd, persze fényképekkel gazdagon illusztrálva.

A B típusnál kissé finomult a készülékház formája és javult a minősége, a zsinórok már műanyag borításúak és a telefonban nyomtatott áramköri lapon helyezkednek el a különféle alkatrészek - természetesen az induktor kivételével, melynek már a súlya is lehetetlenné teszi, hogy azt egy viszonylag gyenge minőségű és vékony panelra építsék. Ezt a változatot inkább a hetvenes évek második felétől készítették, de például rendelkezem belőle 1989-es keltezésű darabbal is. Tehát egészen sokáig gyártották, részben mert volt rá igény, másfelől pedig a maga nemében bevált típus lett. Majd ezt a változatot is alaposabban szeügyre veszem és ismertetem egy külön cikkben ezen az oldalon, természetesen nem feledve a magyarázó szöveg képi dokumentumokkal való ellátását sem.

Ha valaki hozzám hasonlóan bármely oknál fogva egy ilyen készülékre vágyik, még megteheti, hogy beszerezze nagyjából 4000 és 8000 forint között mozgó áron, akadnak viszont ennél szélsőségesebb esetek is, de többet egyáltalán nem érdemes adni ezért a már csupán meglehetősem korlátozott felhasználási területtel rendelkező készülékért.

folyt. köv. holnap.

A cikkben szereplő öszes fotó saját tulajdonú telefonról készült és megtekinthető eredeti méretben a kis képre kattintva, vagy a Képtárban, a Régi telefonok, saját készülékek mappában!